Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

6. szám - Dr. Dávid László: A vízkészlet-gazdálkodás fejlesztése a vízkészlet-vízigény egyensúly folyamatszabályozásával

258 Hidrológiai Közlöny 1982. 6. sz. Dr. Dávid L.: A vízkészletgazdálkodás legésszerűbb kompromisszumot a költségek, a várható veszteségek, a vízhiány és más kritériumok között. A végzett számítás és feltételrendszere alapján javasolható, hogy a Tisza-völgy vízkészlet-vízigény egyensúlyának távlati szabályozását az T. szabályozó rendszer szerint célszerű fejleszteni. 5. Következtetések és javaslatok A vízkészlet-vízigény egyensúly folyamatszabályozására bemutatott módszer és alkalmazása az alábbi következtetésekre és a további fejlesztést elősegítő javaslatokra vezetett. 1. A vízkészlet-vízigény egyensúly a vízgyűjtő egészére kiterjedő egységes folyamatszabályozásának a mátrix számításra alapozott általános rendszere alkalmas az egyensúly többdimenziós, többkritériumú és hierarchikus rendszertermészetű v szabályozására, amely a vízgyűjtőfejlesztés magasabb szintjén már alapvető követelménye a vízkészletgazdálkodásnak. E rendszer határozottan jelzi valamennyi szabályozási elemnek és tényezőnek a helyét és a szerepét, valamint kölcsönkapcsolataikat a szabályozás integrált rendszerében. Kielégíti a vízkészletgazdálkodás fejlesztése iránt támasztott követelményeket. Kezelhető rendszerelemzési és számítástechnikai módszerekkel a döntéselőkészítés során. Hasznos eszköze a vízgazdálkodáspolitika kidolgozásának. 2. A vízkészlet-vízigény egyensúly integrált szabályozási rendszerét úgy tekinthetjük, mint a hosszútávú vízgyűjtőfejlesztési folyamat egyik alapvető szabályozó részfolyamatát. A javasolt módszer ezen belül a tervezési és üzemirányítási feladatok megoldására egyaránt alkalmas. 3. A készlet-igény egyensúly mennyiségi mérlegelésére javasolt többparaméteres mérlegmutató rendszer, az egyensúly folyamatszabályozásának részeként, alkalmas az időben változó vízkészletek és vízigények, valamint a rendszerkapacitás egyensúlyának és bizonytalanságainak együttes mérésére, a vízminőségi és energiatartalmi követelmények egyidejű túl nem lépése mellett. E mérlegmutató rendszert négy időegységre (év, július, augusztus ós július 3. dekád) célszerű kidolgozni. Ha valamely konkrét szabályozási feladat esetén az egyensúly bizonytalanságának értékelése különösen fontos, nincs akadálya, hogy a 10 és 90% valószínűségű szintek helyett mást válasszunk, esetleg az időegység hosszától függően. 4. A vízkészlet-vízigény egyensúly létrehozására alkalmas vízgazdálkodási rendszerek közül a legésszerűbb az alábbi kritériumok alapján vállasztliató ki: a pénzbeni ráfordítások, a várható pénzbeni veszteségek, az egyensúlytalanság valószínűsége, a földhasználat, a vízi és a vízparti környezet minősége, a termelt és a felhasznált energia aránya, valamint a vízgazdálkodási rendszer rugalmassága. Az első négy kritérium a lehető legnagyobb mértékben csökkentendő, míg az utóbbi három növelendő a legésszerűbb változat meghatározásához. 5. A többkritériumú döntési modell alkalmas a lefolyásszabályozás, a vízigényszabályozás és a kapacitásfejlesztés, mint egymást az egyensúlyszabályozás során részlegesen helyettesíteni is képes tevékenységek legkedvezőbb arányainak megállapítására, figyelembe véve a mennyiségi, a minőségi és az energetikai szempontok együttesét. 6. Az eljárás több irányba továbbfejleszthető. Konkrét feladatok esetén egyfelől a kritériumok száma bővíthető, a meglévők is módosíthatók, másfelől a szabályozási mátrix konkrét tartalmi felépítésével az egyes kritériumok jellemzése, meghatározása pontosítható. Az összemérési módszer megválasztásától függően a kritériumok egymáshoz viszonyított súlyai is változtathatók a feladat jellegének megfelelően. 7. A vízgazdálkodási rendszerek kapacitásának és a vízigény eloszlásának ismeretében, a bemutatottak alapján javaslom a rendszerek által lekötött vízkészlet pontosítását. Ennek során kimutatható a vízkészlet a vízigény eloszlásgörbék és kapacitásvonal által határolt azon víztömeg, amelynek hasznosítására van műszaki kapacitás, de nincs vízigény (3. és 4. ábra). Ez a víztömeg a vízkészletgazdálkodás jelenlegi gyakorlatában rejlő belső tartalék. A tanulmány gyakorlati, gazdasági eredménye ez a víztömeg, illetve az ezzel elérhető gazdasági eredmény. Ez a jelentékeny, ma lekötött, de nem hasznosuló vízkészlet más célra felhasználható. Ezzel összefüggésben javasolható, hogy lépjünk túl az egycélú rendszerek létesítésének gyakorlatán a többcélú vízgazdálkodási rendszerek kialakításának irányába. Énnek érdekében egyfelől vizsgáljuk felül a ma meglévő jelentősebb rendszereket és a felszabaduló vízkészleteik hasznosításával tegyük tudatosan többcélúvá ezeket. Másfelől javasolható, hogy a jövőben a vízigények kielégítésére már tudatosan és tervszerűen többcélú vízgazdálkodási rendszereket alakítsunk ki a vízgyűjtőfejlesztés körülményeinek megfelelően. A javasolt folyamatszabályozási rendszer segíti a készlet-igény egyensúly értékelésének pontosítását, szélesebb alapokat nyújt a vízkészletek megosztásával kapcsolatos nemzetközi tárgyalásokhoz. A vízgyűjtőfejlesztési tervek készítése, az Országos Vízgazdálkodási Keretterv továbbfejlesztése, a többcélú, nyersvízszállító vízgazdálkodási rendszerek tervezése során fokozhatja a fejlesztési lehetőségek szélesítését, a tervváltozatok jobb megalapozását, az összehasonlítás megbízhatóságát. A bemutatott folyamatszabályozási rendszer célszerű alapot nyújthat és elősegítheti az Országos Vízkészletgazdálkodási Szabályzat kidolgozását. Összefoglalás A társadalmi-gazdasági fejlődés vízszükségletei és a rendelkezésre álló vízkészletek közti egyensúly szabályozása, ázaz a vízkészletekkel való gazdálkodás bonyolult és összetett, egyre jobban szabályozott folyamat. A vízkészletgazdálkodás módszereinek folytonos fejlesztése elengedehetetlen e fokozatosan erősödő szabályozás hatékony megvalósításakor.