Hidrológiai Közlöny 1982 (62. évfolyam)

4. szám - Prins, J. E.: A hidraulika a történelem sodrában

Prins J. E.: A hidraulika a történelem sodrában Hidrológiai Közlöny 1982. 4. sz. 171 gítségükre volt egy másik osztály, a műszerkészítőké, akik a hajózás, földmérés, csillagászát és térképészet számára dolgoztak. Fokozódó igény jelentkezett az elméleti vizsgálatok iránt. Az elméleti, pontosabban matematikai módszerek alkalmazására a természettudományok közül elsősorban a mechanikában nyílt lehetőség, A tudományos gondolkodás újjáéledése végül a I'riri, ;a Mathematica megjelenésében tetőzött, amelyet 1687-ben adott ki a nagy angol természettudós, i .sac Newton (1642—1727). A változás korábbi jelei már Nicolaus Coppernicus (1473—1543) Tycho Brahe 1546—1601), Johanh.es Kepler (1571—1630) és Galileo Galilei (1546—1642) csillagászok munkáiban is megnyilvánultak. Nagy jelentőségű eredményeiket azonban nem érhették volna el az észlelési mérési technika fejlődése nélkül. Ez a fejlődés a specializálódott műszerkészítőknek köszönhető. Még a dán csillagász Tycho Brahe is Augsburgban és Nürnbergben rendelte meg műszereit, amelyek a műszerkészítés művészetének központjaivá váltak. Galilei távcsővel végzett megfigyelései igazolták Goppernicus megállapításainak helyességét és olyan 'meggyőzőek voltak számára, hogy 1632-ben kiadott híres Dialógusában kiállt Goppernicus bolygó-rendszere mellett. Galilei a mechanika és elsősorban a kinetika terén is tevékenykedett. Tagadta azt az elméletet, amely szerint légüres tér nem létezhet. A bányászatban azonban már jóval korábban tapasztalták, hogy a víz nem szivattyúzható fel 10 m-nél nagyobb mélységből. Ezen a ponton két észrevételt szeretnék tenni: — a történelem során első alkalommal a csillagászatban tapasztalható a tudomány és a technika jelentősebb mérvű összeolvadása és ezek egymásra kölcsönösen ösztönzően hatottak. A tudomány és a technika ilyen kapcsolatát tekintve utalnom kell arra a hasonlóságra, az elektronika jelenlegi lehetőségei és a tudomány fejlődésére gyakorolt hatásuk tekintetében tapasztalható, — a tudósok a hétköznapi tényeket abban az időben még nemigen vették figyelembe, vagy azok nem ébresztették fel kíváncsiságukat. Látni fogjuk, hogy idővel ez is megváltozik. A XVII. század Anglia A változás figyelemre méltó jelei tapasztalhatók Angliában, ahol a filozófus Francis Bacon (1561—1626) vizsgálni kezdi a természettudományok célját és a természetre vonatkozó új ismeretek beszerzésének módszereit. Bacon modern gondolkodására jellemző, hogy a tudomány végső céljának az emberi életkörülmények megjavítását, a nyomor megszüntetését, a gondok és bajok kiküszöbölését tekintette. Ezt a célt szerinte szervezett tudományos kutatással kell elérni, amely tervszerűen egyesíti az elmélet és a kísérletezést. Ezek az elvek mintha maiak lennének: a tudomány újjászervezése, a társadalom érdekében, ahogy azt Francis Bacon a Novum Organum című munkájában leírta. Ezeket az elveket 1620-ban tette közzé. Bacon filozófiája nem maradt hatás nélkül. A XVII. század folyamán nagy érdeklődést tanúsítottak a kísérleti fizika, nevezetesen Torricelli (1608—1647), Robert Boyle (1627—1691), Edmé Mariotte (1620—1648), Robert Hooke (1635—1702), Blaise Pascal (1623— 1662) és Christian Huygens (1629—1695) kísérletei iránt. A bő ismeretanyag azonban még rendezetlen volt. Kialakultak a szaktársaságok, ahol a kísérletek egyedileg végrehajthatók voltak. Ezek közül az elsőt 1662-ben alapították a Természettudományok Előmozdítását Célzó Londoni Királyi Társaság néven. Bacon módszertani elvei adtak indítékot a szigorú tudományos gondolkodás kifejlődésére, melynek képviselői közül René Descatres (1591—1650), és Pierre Gassendi (1592—1655) nevét kell megemlítenünk. A matematikai fogalmakban való gondolkodás a természettudományokban vezető szerepet játszott a XVII. század során. Ez azt eredményzte, hogy első ízben vonták kétségbe az Arisztotelész-féle rendszer teljességét. A karteziánizmussal szemben azonban ellenállás is nyilvánult meg a tapasztalati tudósok részéről, mint például Pascal, Boyle és elsősorban Newton részéről. A mechanika módszertana jól illeszkedett a Descartes-féle rendszerbe. A tudományos kutatás további fejlődésében a tudományos akadémiák és tudós társaságok játszották a vezető szerepet, sokkal inkább mint a túlnyomó részben konzervatív egyetemek. Míg a nemesség és a jómódú polgárság által alapított tudós társaságok az alkalmazott tudományok irányában fejlődtek, helyet és pénzt biztosítva a kísérletek számára, az akadémiák inkább az alaptudojnányokat és művészeteket pártolták. A jelenlegi természettudományok áttekintése során ez az állapot feltétlenül figyelemre méltó. Az akadémiák és még inkább a tudós társaságok tagságuk révén szilárd gyökerekkel rendelkeztek a társadalomban. Az Angliában, Franciaországban és Közép-Európában uralkodó állapotok különbsége felelős a tudományfejlődésben tapasztalható különbségekért is. A korszerű szóhasználattal ipari társadalomnak nevezett viszonyok kialakulásában játszott fontos szerepük miatt megkísérlem felvázolni ezeket az állapotokat. Itália Itáliában a természettudományok kivételesen kedvező helyzetben voltak, ugyanis beépültek az egyetemek tananyagába. A professzorok azonban kísérleteiket otthonukban végezték. Az első egyetemi laboratóriumot 1690-ben alapították, amikor Ludovico Ferdinando Marsiglio (1658—1730) amatőr-tudós, házát és laboratóriumát a Bologna-i egyetemnek adományozta. Itáliában 1600 óta működött az Accademia dei Lincei egy herceg védnöksége alatt és 32 tagja között találjuk Galileit is. Ez utóbbinak 1633-ban történt elítélése után a tagok nem merték fizikai és csillagászati vizsgálataikat folytatni.