Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
11. szám - Dr. Juhász Endre: A regionális szennyvízkezelés rendszerszemléletű felépítése és vizsgálata
520 Hidrológiai Közlöny 1981. 11. sz. Dr. Juhász E,: A regionális szennyvízkezelés valamint az elegy szárazanyag tartalmát. A nyersiszap kedvezőtlen tulajdonságai miatt a vezetékben kialakuló nyomás veszteségek a tiszta vízhez viszonyítottan 2 3 szoros mértékben is megnövekedhetnek, míg a stabil (aerob vagy anaerob kezelt) iszap esetében 1% szárazanyag növekedés csupán 1 -2% /I]) nyomásveszteség növekedést eredményez. Stabilizált iszap esetében a nyomócsőre javasolható legkisebb átmérőre: r/ mj n = NA 125, a javasolt sebességet v=l,2—1,8 m/s tartományban célszerű megválasztani. Az elegy víztartalmát W= 92—90% alá vinni — a besűrűsödési, iilepedési stb. — nehézségek miatt nem ajánlatos. A járművel történő iszapszállításnál meg kell különböztetni a: —- sűrített iszap (3—6% sz.a. tartalom) — víztelenített iszap (20—45% sz.a. tartalom) — szárított iszap (45—% sz.a. tartalom) szállítását. Költség szempontjából — nem kétséges — hogy a „folyadék" szállítása gazdaságtalan, ám a nagy állóeszközigényű stabil víztelenítő berendezések telepenkénti beépítése, főleg kisebb egységeknél fajlagos érték tekintetében nagyobb létesítési és üzemeltetési költséget eredményeznek. Előzetes elemzések alapján, ez esetben a több telepet kiszolgáló „mobil" víztelenítők üzembeállítása látszik rentábilisnak. Jármű alkalmazása esetében a 3—5 m 3 térfogatú szippantásra is alkalmas szállító egységek optimális kihasználása legfeljebb 10—12 km-ben határozható meg. A'növekvő távolsággal csökken a fordulók száma, s így irreálisan növekszik az iszapegységre vetített fajlagos költség (Ft/m 3). Nagyobi) szállítási távolság esetén több kisebb járműegységet célszerűen kiszolgálhat egy 15—20 m 3 térfogatú tartály-, vagy konténerkocsi. Ezek optimális szállítási távolsága, mintegy 40—50 km. Az „átrakó" állomásos megoldás bizonyos esetekben mobil víztelenítő egységgel is kiegészíthető. A szennyvízkezelés technológiai folyamatai ill. az alkalmazandó elemek megválasztási feltételei és kialakítási módjai ismertnek feltételezettek. Ennek ellenére e helyütt is meg kell említeni a szennyvízkezelés egységesítése keretében a — terhelés függvényében — kidolgozott tíz, az iszapkezelés tárgykörében hét fajta műszaki megoldást, melyek figyelembevétele — különleges esetektől eltekintve — mindenki számára célirányos. Mind a folyadék, mind a szilárdfázis ún. kellő mélységű tisztítása, kezelése (lásd 2. ábra II. sz.) ciklus) függ egyrészt a gyűjtés módjától — beleértve a szennyvíz mennyiségi és minőségi összetevőit — másrészt függ az elhelyezés vagy újrahasznosítás feltételeitől (lásd 2. ábra III. sz. ciklus). Különösen a vízben szegény körzetekben — még abban az esetben is ha a szennyvíz menynyisége viszonylag nem számottevő — a térség vízgazdálkodásában (öntözési, ipari felhasználásnál), azt feltétlen figyelembe kell venni. Az átfogó tervek készítéséhez (keretterv stb.) be kell vonni a szennyvízkezeléssel foglalkozó szakembereket is, hogy ne csak a szennyvíz által okoarról, hogy mi lehet az a legnagyobb távolság, ahonnan a szennyvizet annak káros minőségváltozása nélkül lehet a tisztító telepre eljuttatni. A domborzati s egyéb helyi problémákat nem tekintve pusztán technológiai szempontból mértékadóként a legnagyobb úsztatási idő kell hogy szolgáljon. Korábbi szabványok és irányelvek a hazai hőmérsékleti viszonyokat is szem előtt tartva mintegy 6 órában állapították meg azt az időt ami alatt a legtávolabbi kibocsátó helyről a szennyvíznek a tisztítótelepet el kell érnie. Korszerű eszközökkel elérhető, hogy a rothadási folyamat — átlagos minőségű települési szennyvizet figyelem be véve — 12—15 óra multán következzék csak be. — Itt említhető meg, hogy a VIZITERV munkatársai szabadalmi oltalom mellett eljárást és berendezést dolgoztak ki a szennyvíz belevegőztetésére, valamint a „pangó" időben kiváló úszó és leülepedett anyagok szennyvízzel történő homogenizálására ill. az azzal együtt vég1 icmenő t<>vál>bszál 1 ításra. Egy gravitációs és nyomócsöves szakaszokból összetett hálózat esetén tételezzük fel, hogy a szennyvíz úsztatási sebessége 1,0 in/s/(3,6 km/h). Szélső esetben, |ha s =-~ és Qi, „,„ x a legnagyobb távolság ímax "-24 X 3,6 —86,0 km is lehetne. Ám az éjszakai időszakban csökken a szelvényben a sebesség, jelentősebb az átemelőkben a tartózkodási idő stb. Súlyozva a csúcsidőszak és az éjszakai minimum értékeket, gyakorlatilag mintegy 25—30 km-ben javasolható meghatározni egy folyamatosan üzemelő gravitációs és nyomócsöves szakaszokból összetett gyűjtőhálózat tisztítóteleptől mért végpontját. Ez az érték megegyezik a környező országokban (Ausztria, Csehszlovákia) kialakult gyakorlati értékekkel is. A szennyvíztisztító telepen az oldott fázis kezelés csaknem valamennyi berendezésének technológiai méretezése (műtárgy térfogatok, vezetékek, szivattyú berendezések stb.) függ a korábban taglalt ,,Qhmax" értéktől. Tehát a méretezés alapjául szolgáló óracsúcs illetőleg szivattyúzási csúcs helyes megállapítása a tisztítótelep hasznos volumenének csökkentését eredményezheti, miáltal megvalósítási és üzemeltetési költségek takaríthatók meg. Nagy terhelés ingadozás esetében — pld. Balaton térségi üdülő körzetek — az úsztatási idő (télen) hozzáfolyás hiányában 24- 30 órára is megemelkedik. Az alacsonyabb hőmérséklet és a „hígabb" szennyvíz mindezidáig lényeges minőségi változást nem eredményezett. A nagytérségi szenny víziszapkezelés esetében a központi kezelőhelyre történő — gyakorlatilag — lehetséges és általánosítható gyűjtés megoldásai: — iszap szállítás csővezetéken, vagy — iszap szállítás járművel. A nyomóvezetéken történő szállítás esetében figyelembe kell venni az iszap stabilizálási fokát,
