Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)
8. szám - Dr. Benedek Pál–Licskó István–Uzarovicz Roman: Szervetlen mikroszennyezők eltávolításának lehetőségei a szennyvíztisztításban
352 Hidrológiai Közlöny 1981. 8. sz. Dr. Benedek P.—Licskó I.—Uzarowicz R.: Szervetlen Oldott Cu a, Lebegőanyag [mg/l] 1 pH = 6,95- 7,55 2 pH = 6,95-7,55 3 pH = 6,95-7,55 30 mg/l Cu 2 '288 230 Oldott 38 Zn H/Ö b, Lebegőanyag [mg/l] 1 pH = 6,95-7,50^464 2 pH = 7,00-7,55 214 3 pH = 7,05-7,50 106 Oldott Cd H/l] C, Lebegőanyag [mg/t] 1 pH = 6,90 - 7,35 ^394 2 pH = 6,85-7,30 260 3 pH = 6,80 - 7,45 52 10 mg/l Cd 9. ábra. Nehézfémek kicsapódása és adszorpciója különböző lebegőanyag koncentrációk mellett Puc. 9. OcaMcdeittie u adcopöifun msíMceAbix MemaAAoe npu pa3Amimx icnnifeiimpaifinix 63eecu Abb. 9. Ausfallnng von Schwermetalle und ihre Adsorption bei SchwebstojJ konzentrationen görbe) a pH > 7,0 tartományban a rosszul oldódó cinkvegyületek képződése dominál (1. sz. és 2. sz. görbék). A 6., a 7. és a 8. ábrákon szinte kivétel nélkül az is megfigyelhető, hogyja kicsapódás az első fél—egy órában nagymértékben lejátszódik. Kísérleteket végeztünk a lebegőanyag koncentráció változtatásával is. Különböző lebegőanyag koncentrációkat úgy hoztunk létre, hogy a nyers szennyvizet néhány óráig ülepítettük, majd dekantáltuk. Az üledéket ezek után megfelelő arányokban az ülepített szennyvízhez kevertük, és így csaknem tetszőleges lebegőanyag koncentrációdat tudtunk kialakítani. így sikerült ugyan elérnünk, hogy „idegen" lebegőanyagot nem kellet a rendszerbe bevinnünk, de a részecskék méreteloszlását jelentősen megváltoztattuk. A szennyvíz ülepítése közben a nagyméretű, nagy sűrűségű szilárd anyagok kiülepedtek, míg a kolloid-kvázikolloid mérettartományba tartozó részecskék a víztestben maradtak. Ennek következtében az ülepített vízben a lebegőanyagot alkotó szilárd anyagok a kolloid mérettartományra jellemző méretekkel rendelkeznek, és itt lesz legkisebb a lebegőanyag koncentráció is. A kiülepített szilárd részecskéket tartalmazó iszapot az eredeti szennyvízhez keverve csaknem tetszőleges lebegőanyag koncentrációt hozhatunk létre, de a lebegőanyagban az eredeti szennyvízhez viszonyítva az átlagosnál nagyobb méretű részecskék dominálnak. A 9. ábrán a kísérletek során észlelt legnagyobb mértékű eltéréseket ábrázoltuk mindhárom vizsgált nehézfémre. Réznél 1,0 mg/l, cinknél 4,0 mg/l, kadmiumnál 1,5 mg/l a maximális különbség a legnagyobb és a kisebb lebegőanyag koncentrációk jelenlétében mért oldott nehézfém koncentrációkban. A többi kísérlet során az említettnél lényegesen kisebb különbségeket mértünk. A kísérleti eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a lebegőanyag koncentráció változása — az említett kísérleti feltételek mellett — csak nagyon kis mértékben befolyásolja az oMoíí-szilárd-fázisátmenetet. Ha a lebegőanyag koncentráció okozta különbségeket a kiindulási nehézfém-koncentrációra vonatkoztatjuk, a 3 mg/l-es kezdeti nehézfémkoncentrációknál jelentős hatásfok változás (növekedés) figyelhető meg. A lebegőanyag koncentráció változásának viszonylag gyenge hatása arra utal, hogy az oldott-szilárd fázisátmenetben — az adott körülmények mellett — az adszorpció szerepe nem számottevő, tehát elsősorban a kémiai reakciók következtében létrejövő kicsapódás dominál. Az említett három nehézfém kicsapódását megvizsgáltuk az előülepített és a biológiailag tisztított szennyvízben is. A kétféle szennyvíz pH-ja közel azonos volt minden kísérletben. A 10. ábrán a vizsgált nehézfémek egy-egy jellegzetes kísérleti eredményét tüntettük fel. A biológiailag tisztított szennyvízben kivétel nélkül rosszabb volt a nehézfém ionok kicsapódása, mint az előülepített szennyvízben. Megállapítható az is, hogy a legkisebb különbséget ismét a réznél találtuk. Cink és kadmium esetében nyolc órás kontakt idő után még mindig elég nagy nehézfém-koncentráció különbségeket mértünk az előülepített és a biológiailag tisztított szennyvíz között. A biológiai szennyvíztisztítás során olyan változások lépnek fel a szennyvíz kémiai paramétereiben, melyek jelentősen megnehezítik az oldott állapotú nehézfémek kicsapódását. Ezek elsősorban komplexképző szerves vegyületek, melyek a szerves szennyezőanyagok biológiai lebomlásakor keletkeznek többé-kevésbé stabil végtermékként.
