Hidrológiai Közlöny 1981 (61. évfolyam)

5. szám - Dr. Salacz Tamásné Morelli Klára: Az ivóvízellátásban alkalmazott műanyagok higiénés elbírálásának szempontjai

V Dr. Salacz T.-né Moreili K.: Az ivóvízellátás ságot, hiszen a hálózatban, különösen kis átmérőjű csövek alkalmazásakor a felület-víztérfogat arány sokkal nagyobb, ill. a csőátmérő függvényében jelentősen változik is. Ez azt jelenti, hogy azo nos anyagminőség esetén a kisebb átmérőjű csőben tárolt vízben nagyobb lesz a kioldódó anyag — pl. nehézfém — koncentrációja, mint a nagyobb átmérőjű csőben. Ezért csövek vizsgálatakor az utóbbi két évben az áztatást úgy végezzük, hogy a különböző átmérőjű csövekből olyan hosszú darabot vizsgálunk, amelybe 1 liter víz tölthető [6, 13]. Az áztató vízbe kioldódott anyagok vizsgálatát ugyanúgy végezzük, mint a bevonatok esetében. Amennyiben bármelyik áztatási módnál, bármelyik vizsgált komponensre nézve a megengedettnél nagyobb kioldódást mérünk, az áztatást friss vízzel megismételjük. Ezzel a kioldódás tendenciáját határozzuk meg. Bevonatok stb. minősítésénél az ismételt hideg áztatás időtartama is 7 nap, csövek esetében 3 naponként váltjuk az áztató vizet. Az alkalmazott analitikai eljárások A műanyagból kioldódó egyes szerves-, valamint szervetlen anyagok meghatározására klasszikus analitikai eljárásokat (titrimetria, gravimetria) is alkalmazunk. Emellett az utóbbi időben az áztató vizek összes szerves szén tartalmának (TOC) mérését is bevezettük. A méréseket Beckman M 915 A készüléken végezzük. A nehézfémeket — ólom, ón, kadmium, króm, cink — az áztató vizekből VARIAN TECHTRON AA-6 típusú atomabszorpciós spektrofotométerrel határozzuk meg. A kimutatandó nehézfémek kis koncentrációja miatt — a cink kivételével — az elektrotermikus (grafitkályhás) eljárás alkalmazása szükséges. A cink tartalmat lángatomizációs módszerrel mérjük. Az egyes szerves anyagok — fenol, formaldehid, aminők — kimutatására spektrofotometriás eljárásokat alkalmazunk. A lágyítók és vinilklorid monomer meghatározását, előzetes dúsítás után Hewlett Packard 5750 gázkromatográfon végezzük. Az eredmények higiénés értékelése A műanyagok áztatása során kapott eredmények higiénés értékelését az új magyar ivóvízminősítő szabványban [14] előírt határértékek figyelembevételével végezzük el. Azokra a komponensekre nézve, amelyekre vonatkozóan e szabvány nem tartalmaz határértéket, a Német Szövetségi Köztársaság Egészségügyi Hivatalának (Bundesgesundheitsamt — továbbiakban: BGA) [4, 5, 7, 8] előírásait tekintjük mértékadónak. Ezenkívül bizonyos esetekben a Német Demokratikus Köztársaságban megjelent Wasserschadstoff katalógus ivóvízre vonatkozó normatívái alapján is mérlegeljük az eredményeket [15]. A nehézfémekre vonatkozó határértékeket az 1. táblázatban ismertetjük. Hidrológiai Közlöny 1981. 5. sz. 221 Tabelle 1. Grenzwerte der toxischen Stoffe auf grund der ungarischen Trinkwassergualifizierungsnorm Nr. MSZ 450/1—78 TÜÖA. 7. üpedeAbHO donycmuMue KomfeHmpaifuu moKcuiHbix eeiyecme no cmaHÖapmy oifeuKu Kaiecmea numbeebix eod K) 450/1—78 Mérgező anyagok határértékei az MSZ 450/1—78.sz. Eleme

k [mg/l] Kadmium 0,005 Ólom 0,05 Cink 1,0 Bárium 1,0 A műanyagokból kioldódó nehézfémek értékelésénél figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a legtöbb fém long-term hatású, a szervezetben hosszú időn át kumulálódva fejti ki egészségkárosító hatását. Ezért követelmény, hogy az ivóvízzel az emberi szervezetbe jutó fémmennyiség a lehető legkisebb legyen. Pl. az erősen toxikus ólom és kadmium veszélyességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az utolsó hat évben több jelentős egészségügyi szervezet foglalkozott ezen két fém ivóvízben megengedett határértékével. 1973-ban még 15 ország nemzeti szabványában ólomra 0,1 mg/l volt a határérték, 5 országban 0,05 mg/l és egyben 0,01 mg/l. Az Egészségügyi Világszervezet (VVHO) 197l-es szabványában is 0,1 mg/l szerepelt, de az 1972-es, nehézfémekkel foglalkozó szakértői értekezlet jelentése részletesen és alaposan megindokolva határértékként 0,05 mg/l-t javasolt. Az Egyesült Államok Tudományos Akadémiája 1977-ben adta ki állásfoglalását az ivóvízben található káros anyagokról [16]. Megállapították, hogy a 0,05 mg/l-es határérték sem ad elég biztonságot. Kiszámították, hogy ilyen határérték mellett egy 12 kg-os gyermek szervezetébe napi 1,4 liter vízzel több ólom jut be, mint amit a WHO napi teljes (víz, levegő, élelmiszer) ólom felvételre megengedhetőnek tart (6 /tg/testsúly kg/nap). Ezek alapján a kimutatható egészségkárosodást nem okozó szintnek (no-observedadverse-health-effect-level) ivóvízben a 0,025 mg/l-t tartják ólomra. A fentiek figyelembevételével az új magyar ivóvízminősítő szabványban határértékként 0,05 mg/l ólom és 0,005 mg/l kadmium szerepel [17], Az eredmények higiénés értékelésekor a fentieken kívül figyelembe vesszük a polimer ivóvízellátás területén történő alkalmazásának módját is. Legszigorúbban azokat az anyagokat bíráljuk el, amelyeket az ivóvíztisztítás vagy kezelés során a vízhez adnak. Ezek közé az anyagok közé sorolhatók az ún. segédderítőszerek (pl. Sedipur TF-2) és a vízkövesedést gátló anyagok (pl. Hydrogel T.). A segédderítőszereket a felszíni vízből történő víztisztításkor adják a vízhez. A derítés során a segédderítőszer hozzáadásával a pelyhek nagysága növelhető, ez a derítési hatásfok javulását eredményezi. Vízhigiénés szempontból azonban veszélyt jelent a segédderítőszer alkalmazása, mert a szűrés elégtelensége vagy a derítés tökéletlensége következtében polimer marad a tisztított