Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

5. szám - Hozzászólások Dr. Öllős Géza: A víz újrahasználata a vízellátás területén című, a Hidrológiai Közlöny 1978. 12. számában megjelent tanulmányához. Dr. Papp F.–dr. Pálinkás L.–Ivancsics J.–Hembach K.–Farkas J.–dr. Bozzay J.-né–dr. Némedi L.–Nagy L. D.–dr. Schiefner K.

232 Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. Dr. Gergely L: Az 1879. évi szegedi árvíz technológiával kifogástalan vízminőség érhető el. A Fővárosi Vízművek a MÉLYÉPTERV-et bízta meg a víztisztítómű átalakításának megtervezésével. 8 változatban részletes költségelemzéssel készült el a tervdokumentáció, amely valóban magába foglalja a jelenleg elérhető legkorszerűbb műszaki megoldásokat és lehetővé teszi a vízmű bővítését is. A költségelemzés szerint a fajlagos beruházási költség — aktívszén regeneráló berendezéssel együtt is — igen kedvező. Mégis nehézség merül fel a kivitelezés kérdésében, főleg két kérdéscsoport körül: — nehéz vállalkozót találni régi épületek átalakítását célzó beruházásokra, — a granulált aktívszén igen drága import anyag, és szocialista relációból nem szerezhető be. Tehát nem műszaki szempontok miatt, de mégis felmerült a kérdés, hogy nem kellene-e a Víztisztítómű technológiai korszerűsítése helyett a munkákat csak a legszükségesebb műtárgyak felújítására korlátozni, és az esztétikailag nem kifogástalan, de kémiai és bakteriológiai szempontból kielégítő tisztított vizet elkülönített csőhálózatban vezetve az ipar részére átadni. Ez esetben olyan vízminőséget lehetne biztosítani, amely a közvetlen emberi fogyasztáson kívül valamennyi célra, fürdésre, mosogatásra stb. is megfelelne. Ennek a megoldásnak műszaki és gazdasági vizsgálata jelenleg még folyamatban van. Kétségtelen, hogy különösen a vízkezelés önköltsége szempontjából nézve a több-csőhálózatos megkülönböztetett vízminőségű vízellátás figyelemreméltó gondolat. Nagyon valószínű, hogy a jövőben nem is lehet elkerülni a közüzemi vízigények vízminőség szerinti kategóriába sorolását, mint ahogyan ezt pl. Japán egyedülálló földrajzi és gazdasági helyzete miatt már most is megteszi. Az európai szakemberek azonban általában ma még más szemléletben élnek, és különösen öreg metropolisokban ennek a megoldásnak legfeljebb csak részleges megoldását tudjuk elképzelni. Koncentráltabb ipari kerületeken azonban, főleg a közműalagutak nyújtotta lehetőségek figyelembevételével már most időszerű, hogy a szakemberek a közüzemi vízellátásban számoljanak a víz újrahasználata és a kategorizált vízminőségű többcsőhálózatos vízellátás cél- és ésszerű változatainak lehetőségeivel. Dr. Némedi László (Főv. KÖJÁL): Közegészségügyi szempontból különösen időszerűnek tartom a tanulmányban megfogalmazott gondolatokat. A víz újrahasználatának alapvető kritériuma az egészség-károsító tényezők kiküszöbölése. A vízminőségi követelmények (határértékek) ezidő szerint nem reprezentálják az összes lehetséges egészség-károsító tényezőt, melyek a víz újrahasználata során keletkezhetnek. Ezért a kutatás elengedhetetlen újabb vízminőségi paraméterek bevezetésére, valamint a már meglevő paraméterek határértékeinek pontosítására. Ebben a vonatkozásban nem a tervezési és technológiai adottságokat kell szem előtt tartani, hanem a közegészségügyi kockázat mértékét. Mindenek előtt az élettani vizsgálatok és a reprezentatív epidemológiai felmérések szolgáltathatnak értékes adatokat. Kívánatos, hogy a vízellátás elméleti és gyakorlati szakemberei magukévá tegyék a „biztonsági faktor" alkalmazásának prioritását. Ezért iránymutató ebben a vonatkozásban a tanulmány. Külön szeretném felhívni a figyelmet a „határérték" és a „hatásfok" eltérő megítélésére a közegészségügyi és a műszaki szakemberek részéről. Nyilvánvaló, hogy a fizikai, kémiai és biológiai anyagok egészségkárosító koncentrációja nem a műszaki-gazdasági adottságoktól függ, hanem a humán-biológiai feltételektől. Ezért a jól megalapozott határértékhez rendelt hatásfok képezheti a korszerű tervezés és kivitelezés-üzemeltetés alapját (pl.: Tgp.gggi/j =98,555%, ami azt jelenti, hogy egy adott szennyezettségű gyors víz fertőtlenítéséhez 5 nagyságrendnji csökkenés szükséges a határérték eléréséhez, de az alkalmazott kezelés csak 98,555%-os hatásfokot eredményezett). Nagy L. Dénes (MÉLYÉPTERV): Dr. Öllős Géza a vízgazdálkodás szempontjából igen fontos víz újrahasználatának elméleti alapját fogalmazta meg, amelyet a gyakorlati életben is széles körben hasznosíthatunk. További érdeme előadásának, hogy szabatos fogalom meghatározására törekedett, amelynek mielőbbi teljes kifejlesztését javaslom, hogy a jövőben félreértés nélkül érintkezhessenek e témával foglalkozó szakembereink. Hembach Kamill tagtársunk ugyancsák a fogalom meghatározásához adott jó néhány gondolatot. A bevezető előadás és a hozzászólások alapján egyértelműen rögzíthető, hogy hazánkban a szószoros értelemben vett víz újrahasználata elsősorban az ipari vízellátásban jelentős, és a teljes körű bevezetése, ill. alkalmazása az igen erősen szorgalmazható feladataink közé tartozik. A települési vízellátás területén egyelőre még a közvetlen újrafelhasználást nem javasolhatjuk. A felszíni vizek ivóvíz céljára való igénybevétele elvileg ugyancsak víz-újrahasználatot jelent, hiszen az e célra igénybe vehető élő vizeink többsége az igen sokrétű igénybevétel miatt jelentős mértékben szennyezett. A felszíni vizek igénybevételénél érintkezik a víz- és szenny víztechnológia, de a települések okozta talajvíz szennyezés miatt már a hagyományosabbnak vélt kútvizek tisztításánál is hasznosítanunk kell a szennyvíztisztítás keretében igen nagy szerepet játszó biológiai tisztítást (nitrát, foszfor eltávolításra). Éppen ezért a jövőben jobban törekedni kell arra, hogy a víz- és szennyvíztisztítás végrehajtása során kialakult eljárások mindkét tisztítási technológiában kölcsönösen segítsék a célravezetőbb és gazdaságosabb megoldások bevezetését. A jövőben az ez irányú-bátor kezdeményezéseket messzemenőén támogatnunk kell.