Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Dr. Csanády Mihály: A szennyvíziszap-szállítás és elhelyezés egészségügyi szempontjai

I 496 Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. Dr. Csanády M.: A szennyvíziszap-szállítás a 75 C° és félórás behatási idő az, amit általában szükségesnek tartanak. A vírusok fertőzőképes­ségének megszüntetésére azonban ez nem feltét­lenül elég; egyes vizsgálatok szerint ehhez 85 C°-ra volna szükség [2], A hőkezelés mind beruházási, mind üzemelte­tési szempontból költséges eljárás, ezért gyakor­lati bevezetésre külföldön is csak igen kevés he­lyen került. Maga a hőkezelés jelentős bűzzel jár­hat. A bűzterjedés megelőzése a költségeket to­vább növeli. A hazai helyzet jelenleg nem érett az iszapfer­tőtlenítés széleskörű megvalósítására, ezért a kor­látozással való hasznosítás látszik inkább járható útnak. A szállítás szempontjai Munkaegészségügyi szempontból kétségtelenül a csővezetéken történő szállítás a legkedvezőbb, mivel az iszappal való érintkezés így előzhető meg leginkább. A vezeték nyomvonalának el kell ke­rülni a fokozottan védett területeket, például víz­műkutak hidrogeológiai védőterületét. A csőve­zetékek, szerelvények meghibásodás elleni védel­me szempontjából az olajvezetékek esetében kia­lakult gyakorlat használható fel, kiegészítve az­zal, hogy az anyag fagyveszélyes, továbbá hogy eldugulás ellen is védekezni kell, főleg nagyobb szárazanyagtartalmú (sűrített és rothasztott) iszapok esetében. A tartálykocsiban (szippantó kocsiban) való­szállítás esetében az elcsepegés, az elzáróelemek tömítetlensége megelőzendő. Sajnos erre igazán jól bevált módszer nincs. Nehezen ellenőrizhető a töltő és ürítő vezetékek tisztíthatósága, ezeknek és magának a tartálykocsinak a tisztítása. Mind­ezen okok — valamint a jelentős költség — miatt a tartálykocsis szállítás alkalmazási körét célszerű a kisebb berendezésekre (egyedi: üzemi, intéz­ményi szennyvíztisztítók, kisebb községi telepek) korlátozni. A víztelenített iszap szállítására a zárt ún. kagy­lós kocsi, amilyent például a Fővárosi Csatorná­zási Művek a csatornaiszap szállítására használ, elfogadható megoldás. A víztelenítés mértékétől függ, hogy nyitott billenőplatós gépkocsin való szállítás alkalmaz­ható-e. Ezzel kapcsolatban óvatosság ajánlható, mivel a vastag rétegben felrakott iszap a rázkódás hatására levet ereszthet. Például volt alkalmunk látni, hogy a polielektrolit adagolása után centri­fugával 27%-os szárazanyag tartalomra sűrített iszap (nem stabilizált) szemre megfelelő kinézésű volt, leve nem volt; ha azonban 1 m-es rétegben felrakták járműre, már állás közben is elkezdett csorogni a leve, amit a rázkódás még csak foko­zott. A szokásos platós tehergépkocsik az ilyen anyag szállítására nem használhatók, hiszen a lé végig csorogna az úton. A lécsorgás lehetősége elsősorban a víztelenítés mértékétől függ, de nem adható meg olyan száraz­anyag tartalom érték, amelynek elérése esetén már nem kellene ezzel számolni, mivel igen lényeges a víz kötési módja is, ami viszont az iszap erede­tétől és előzetes kezelésétől függ. Platós tehergépkocsin csak olyan iszapot szabad szállítani, amelv levet egyáltalán nem ereszt, ke­nődésre nem hajlamos. Az iszapszállításra termé­szetesen külön — csak erre a célra használt — gép­kocsi-park szükséges. A nyitott járművön közúton történő szállítás­nak feltétele az is, hogy az iszap ne legyen bűzös. Erősen bűzös iszap nyitott járművön legfeljebb a csak erre a célra használt üzemi úton szállítható. A konténeres szállítás formái még nem alakul­tak ki egyértelműen. A fenti elvek figyelembevé­telével nyilván ki lehet fejleszteni olyan konténe­res szállítási rendszert, amely a közegészségügyi követelményeknek megfelel. Bármilyen járművel történjék is a szállítás, a járművek külső lemosásáról rendszeresen, belső­mosásról időszakosan gondoskodni kell. E célra megfelelő méretű burkolt felületekkel rendelkező mosó-állomás felállítása szükséges, ahol gondos­kodnak a szennyezett vizek megfelelő elvezetésé ről vagy tisztításáról is. A legjobb megoldás ter­mészetesen a közcsatornába való bekötés. Iszapok deponálása A fel nem használt iszapok elhelyezésére — a szilárd hulladékhoz hasonlóan — depóniákat, ren­dezett lerakóhelyeket kell kiképezni. Deponálni kell az olyan iszapokat is, amelyek egyelőre nem használhatók fel, később azonban a felhasználásra sor kerülhet. A jelenleg is felhasználásra kerülő iszapok esetében is szükség lehet átmeneti táro­lásra, ha a felhasználás ill. elhelyezés időbeli üte­mezése eltér az iszap keletkezési ütemétől. Az iszap-depóniával szemben követelmény, hogy a környezetet (talajt, vizet, levegőt) ne szennyez­ze, a közelében lakókat vagy dolgozókat ne zavar­ja (bűz, legyek). A depónián dolgozók számára a biztonságos, az egészséget nem veszélyeztető mun­ka feltételeit meg kell teremteni. A környezetet zavaró hatás csökkentése igen lényeges, de a legtöbb esetben kompromisszumra van szükség, mivel a káros hatás teljes kiküszöbö­lése nem érhető el. Az iszap előkezelésétől nagy mértékben függ mindez. Például aerob úton sta­bilizált vagy mésszel kezelt iszap esetében bűzzel, legyekkel nem kell számolni, más esetben viszont igen. Víztelenített iszap lerakásakor rágcsálók, elsősorban patkányok elszaporodása is várható; ezek rendszeres irtása is feladat. A bűz terjedése ellen a felület fedésével esetleg bizonyos mértékig lehet védekezni, de a legfonto­sabb a helyes telepítés: minél távolabb lakott területektől (> 1 km), figyelembevéve a gyakoribb szélirányokat is. Különös gonddal kell mérlegelni a talajvíz­szennyezés lehetőségét. A depónia alatti talaj szennyezése nem kerülhető el. A talaj vízáteresz­tőképességétől, a csurgalék mennyiségétől függ, ' milyen mértékű szennyezés következik majd be, de általában jelentős szennyezés várható (ammó­nia, nitrát, szervesanyag). A szennyvíziszap-deponálás közegészségügyi kö­vetelményeire Intézetünk egészségügyi mérnöki

Next

/
Oldalképek
Tartalom