Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Dr. Csanády Mihály: A szennyvíziszap-szállítás és elhelyezés egészségügyi szempontjai

Dr. Csanády M.: A szennyvíziszap-szállítás Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. 497 osztálya javaslatot dolgozott ki [7], a részleteket az tartalmazza. Lényeges ebből kiemelni azt, hogy a lerakóhelyek környékén figvelőkutak létesítése és rendszeres vizsgálata szükséges, hogy ennek alapján az új depóniáknál hasznosítható tapasztalatokat nyerjünk. Mivel a téma újszerű, az első depóniákat mindenképpen kísérleti jellegűnek kell tekinteni: a jó és rossz tapasztalatokat össze kell gyűjteni és közreadni. Az iszap mezőgazdasági hasznosítása A kommunális szennyvíziszap nagy része a mezőgazdaságban elhelyezhető, illetve hasznosítható [lj. A kérdés kényszer-jellege miatt a hangsúly az elhelyezésen van, a hasznosítás csak másodlagos lehet. Az urbanizáció velejárója az ürülék és egyéb hulladék vízzel való eltávolítása, a fekáliás szennyvíz és a belőle keletkező szennyvíziszap keletkezése. Az iszapot a közösség termeli, ártalmatlanítása, ártalommentes elhelyezése, illetve hasznosítása tehát a közösség (kommuna) feladata. A mezőgazdasági felhasználás többlet-költségeit tehát a közösségnek kell fedezni: az iszap-ártalmatlanítás a szennyvíztisztítás része. Nem helyes tehát az a törekvés, hogy az iszapot fogadó mezőgazdasági üzemre hárítják át a többlet-költséget és a kockázatot is. Helyesnek látszik — legalább az első néhány esetben, továbbá nagy város nagy mennyiségű iszapja esetében — a szennyvíziszap ártalommentes felhasználására célgazdaságot létrehozni, ahogy ez néhány nyugati nagyváros példáján látható (pl. Chicago). Elsődleges feladat a környezetvédelmi és közegészségügyi követelmények teljesítése, az ártalmatlanítás; a hasznosítást ennek kell alárendelni. A fentiek a szennyvíziszap közegészségügyi ártalmát körvonalazták. A gyakorlat számára ebből azt a következtetést kell levonni, hogy a felhasználás során olyan technológiát kell alkalmazni, amely a humán és állategészségügyi ártalmakat, valamint a környezetszennyezést megelőzi. A kórokozó mikroorganizmusok terjedésének meggátlására humán egészségügyi szempontok indokolják, hogv a nyers állapotban emberi fogyasztásra kerülő termények földjének szennyvíziszappal való trágyázása tilos. A kiszórt iszap beszántása ugyan erősen csökkenti a földfelszín szennyezettségét, de teljesen nem szünteti meg, ezért a trágyázás utáni évben nyersen emberi fogyasztásra kerülő növényt nem szabad termeszteni. Olyan előkezelt iszap esetében, ahol ha nem is fertőtlenítés, de a kórokozók számának több nagyságrendnyi csökkenése végbement (pl. rothasztott és szárított iszap, vagy rothasztott iszap 1 évi tárolás után), bizonyos engedmény esetleg adható, de például a nyersen fogyasztható gyökérfélék és a földieper termesztésének tilalmát mindenképpen fenn kell tartani. Többnyire a bélféregpete tartalom a kritikus, ugyanis az iszapkezelési módszerek a féregpetékkel szemben általában hatástalanok, és a talajban is igen hosszú (1—2 év) a túlélési idejük. A kórokozó mikroorganizmusok szempontjából csak a fertőtlenítés (pl. hőkezelés), vagy a több éves tárolás jelent biztonságot, csak az ilyen iszap használható fel egészségügyi korlátozás nélkül. Ilyen esetben természetesen vizsgálatokkal kell meggyőződni arról, tényleg ártalmatlanná vált-e az iszap. Ha a szennyvíziszapot takarmánynövények földjének trágyázására használják, humán egészségügyi szempontból csak a köztigazdás bélférgek petéi jelentenek veszélyt. Állategészségügyi szempontból viszont hasonló a helyzet, mint amit az előző bekezdésben tárgyaltunk, vagyis az állatállomány védelme csaknem ugyanolyan szigort indokol, mint a humán egészségvédelem. Éppen ezért takarmány-termesztés esetén is indokoltak kötöttségek és különleges előírások (pl. várakozási idők, forrólevegős széna- vagy lucernaszárítás megkövetelése, stb.), amelyek kétségtelenül nehezítik a hasznosítás megvalósítását. A kórokozó mikroorganizmusok mellett számolni kell az iszapban jelenlévő káros vegyi anyagok hatásával is, ahogy azzal fentebb már részletesen foglalkoztunk. Egészségügyi szempontból nem kifogásolhatók az olyan megoldások, ahol a terméket sem ember, sem haszonállat nem fogyasztja el. Így aggály nélkül felhasználható az iszap — a munkaegészségügyi és környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva — nyárfa-ültetvényen vagy például meddőhányók rekultivációjánál. Ebben az esetben sem a kórokozók, sem a toxikus anyagok jelenléte nem jelent nehézséget (feltéve természetesen, hogy a toxikus anyagok mennyisége nem ér el olyan szintet, hogy már a növényre is káros). összefoglalás A szennyvíziszap ártalmatlanítása a szennyvíztisztításhoz szorosan kapcsolódó, annak részét képező feladat. A szennyvízben lévő kórokozó mikroorganizmusokat és káros vegyi anyagokat az iszap koncentráltan tartalmazza, kezelése, szállítása és elhelyezése során ezt mindig-szem előtt kell tartani. A különböző iszapkezelési eljárások az iszap kellemetlen voltát és veszélyességét többékevésbé csökkentik ugyan, de általában nem szüntetik meg, a végső elhelyezés vagy hasznosítás ezért csak bizonyos kötöttségek mellett valósítható meg. A tanulmány értékeli a különböző módon kezelt iszapok kellemetlen hatását és veszélyességét, foglalkozik — a nehézfémek példáján — a káros vegyi anyagok jelenlétéből adódó aggályokkal. Szempontokat ad az iszap-szállítás, deponálás és mezőgazdasági hasznosítás tervezéséhez és megvalósításához. Javasolja, hogy az első depóniák kísérleti jellegűek legyenek, a tapasztalatok összegyűjtése segítse a további depóniák gazdaságos és ártalommentes megvalósítását. A mezőgazdasági hasznosítással kapcsolatban a jelenlegi ismeretek alapján vázolja a szükségesnek íátszó korlátozásokat azzal, hogy részletes vizsgálatokkal kell majd tisztázni, ezek hol és mennyiben indokoltak, milyen feltételek mellett szabad a kor-