Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

11. szám - Fórizs Józsefné–dr. Szabó Zoltánné–dr. Szováty György–dr. Vermes László: Szennyvíziszapok mezőgazdasági hasznosítása

Forizs J.-né és társai: Szennyvíziszapok Hidrológiai Közlöny 1979. 11. sz. 481 3.2. Állategészségügyi és élelmiszerhigiéniai feltételek Mivel az iszapkezelés és elhelyezés közegész­ségügyi kérdéseivel és feltételeivel a Hidrológiai Közlöny egy külön cikke foglalkozik, humán vo­natkozásban csupán az állategészségügyi szolgálat élelmiszerhigiéniai feladataival kapcsolatos felté­telekkel foglalkozunk. Bár a jelen cikksorozat mindenekelőtt a települési szennyvizek tisztí­tásakor keletkező iszapokkal foglalkozik, itt — ki­vételesen — a szennyvíziszapokról általában be­szélünk, az elmondottak nemcsak a települési szennyvíziszapokra érvényesek. Általánosan betartandó alapelv, hogy a szenny­víziszapok kezelése, ideiglenes vagy végleges el­helyezése, valamint mezőgazdasági földterületén való hasznosítása során egyaránt meg kell akadá­lyozni a hasznos mezőgazdasági, vadgazdasági és halgazdasági állatok, a nem gazdasági céllal tar­tott háziállatok, valamint a természetvédelem alá tartozó vadonélő állatok — és végső soron az állati termékeket fogyasztó ember — egészségének károso­dását. Az állatokba a szennyvíziszapokban lévő kóroko­zó mikroorganizmusok — aerogén úton, — fertőzésközvetítő személyek és állatok útján kerülhetnek, valamint — kutak vizének, az itatásra használt, valamint a legelők és a takarmánynövények öntözésére szolgáló felszíni vizeknek, továbbá a halastavak táplálóvizeinek révén juthatnak, ha az említett vizek az iszap gondatlan vagy szakszerűtlen kezelése, ill. elhelyezése miatt szennyeződnek. Az iszapokban lévő mérgező anyagok (pesztici­dek, nehézfémek stb) gyakorlatilag a felsorolt vi­zek közvetítésével kerülhetnek az állatba, az ivó­víz és az öntözött takarmánynövények elfogyasz­tásakor, ugyancsak abban az esetben, ha a vizek — meg nem engedhető módon — szennyeződnek. Éppen ennek megelőzése érdekében kell gondos­kodni az iszap megfelelő kezeléséről és ártalommen­tes elhelyezéséről. Rádioaktiv anyagok békeidőben csak az atom­reaktorok meghibásodásakor szennyeződött szenny­víznek, ill. iszapnak az ivóvízbe vagy takarmány­növényre való kerülésével veszélyeztethetik álla­tok egészségét. A fertőző (kórokozó), mérgező és rádioaktiv anyagok az állati szervezetből az állati termékbe és ezzel az emberi tápláléklánc utolsó szakaszába kerülhetnek. Az állati eredetű élelmiszerekben kór­okozó mikroorganizmusok (pl. szalmonellák) nem lehetnek jelen. Egyes mérgező anyagok (pl. higany) nyomokban sem engedhetők meg, mások pedig (pl. peszticidek, a nehézfémek zöme) nem dúsúl­hatnak egy minimális szint fölé. Ugyanilyen elbí­rálás alá esik a természetes tápanyagok túlzott adagolásából eredő nitrát-felhalmozódás is. A rádióaktivitás mértéke az élelmiszerekben hasonlóképpen limitált, gyakorlatilag a háttér­sugárzás erősségét nem haladhatja meg. A kifejtettek alapján a különféle eredetű szenny­víziszapok veszélyessége eltérő. a) A mérgező anyagokat (esetleg rádioaktiv anya­gokat) kibocsátó ipari üzemek önállóan kezelt szennyvize és rendszerint ezek iszapja is — a fentiek miatt — mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan. b) Az állati hulladékokat tartalmazó, de nem toxi­kus, önállóan kezelt ipari szennyvizek és iszap­jaik elhelyezésében csak a fertőzöttség leküz­dése a szempont (pl. állati fehérje üzem szenny­vizének hősterilizálása; az aerob eljárással tisz­tított szennyvíz kémhatásának mészhidráttal való növelése; kísérleti fertőtlenítés ionizáló sugarakkal). c) Az állati eredetű, de toxikus vagy rádioaktiv anyagokat, hulladékokat nem tartalmazó ipari eredetű szennyvizek és iszapjaik elhelyezésekor csupán az általános egészségügyi környezet­védelmi követelmények szempontjából szük­ségesek az intézkedések (pl. az élelmiszeripari szennyvíziszapok csiraszámcsökkentő kezelése, elhelyezése után a várakozási idő megtartása). d) A települési szennyvíziszapokat állat- és élel­miszerhigiéniai szempontból fertőzőeknek kell tekinteni. Mérgezőnek, valamint radioaktív­nak akkor nem, ha rendszeres vizsgálatokkal az utóbbiak jelenléte, kizárható. Mivel bármely települési szennyvízbe bármikor kerülhetnek emberi és állati ürülékkel kórokozók, ezek hiá­nyát negatív mikrobiológiai vizsgálattal nem lehet igazolni. A mérgező vagy rádioaktiv szennyezéseket kibocsátó ipari üzemek tevé­kenységét viszont mind szennyvízvizsgálatok ­kal, mind a működésük hatósági felügyelete révén ellenőrizni lehet és kell. A települési szennyvíziszapok elhelyezésére ezért a legkedvezőbb a faültetvényeken való elhe­lyezés, vagy a végleges elhelyező (deponáló) terü­let fásítása, valamint olyan ipari növények (pl. napraforgó, repce stb.) termesztése az elhelyező területen, amelyeknek melléktermékeit sem hasz­nálják takarmányozásra. A takarmánynövény érintése nélkül történő kiadagolásnál (pl. tarlóra, vagy vegetációs időben mélybarázdába, mélyárokba) az alkalmazott ada­gokat csak a növényekbe felszívódó mérgező anya­gok mennyisége korlátozza. A folyamatban lévő kísérletek döntik el majd, hogy mennyiben lehet minimalizálni a takarmányozásra alkalmas növé­nyi részekben a toxikus anyagok felhalmozódását. A növényzetre való kijuttatás esetén a mérgező anyagok kártételének elhárításán kívül a kórokozó mikroorganizmusokat is el kell pusztítani Ezért nyersen fogyasztott takarmánynövényre (pl. legelő füvére) csak szikkasztómezőről nyert szürletvíz, vagy az előzőekben említett módon, megfelelően fertőtlenített szennyvíziszap adagolható. Egyéb­ként a növényt kell megfelelő hőkezelésnek alá­vetni (pl. melegerjesztés min. 55 °C-on legalább 3 hétig, szúróhőmérővel ellenőrizve; forrólevegős szárítás, ha a növényi részecskék felületén 105 °C kialakulhat; gőzzel való granulálás min. 80 °C-on legalább 20 perc időtartamig).

Next

/
Oldalképek
Tartalom