Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

4. szám - Dr. Gergely István: A „Vízgazdálkodás és településfejlesztés” konferencia célkitűzései

148 Hidrológiai Közlöny 1979. 4. sz. Dr. Gergely 1.: A vízgazdálkodás gazdasági érdekeknek megfelelően szabályozza a települések — szélesebb értelemben a településhálózat — működését és fejlődését. Ez a magyar vízgazdálkodás tevékenységének egyik legfontosabb célja és alapelve. Ahhoz, hogy ezt a feladatát teljesítse, fokozott figyelemmel kell számba vennie a magyar településhálózat és a települések jelenlegi szerkezetét, annak jellegzetességeit és fejlődését, valamint az ezekkel összefüggésben jelentkező gazdaság- és társadalompolitikai okokat, illetve következményeket. De, ez viszont is igaz, a településfejlesztésnek a települések igazgatása, működtetése során jobban figyelemmel kell lenni a vízkészletekre, azok elhelyezkedésére, felhasználásuk műszaki és gazdasági lehetőségeire, nem különben a szennyvízelvezetés és elhelyezés számos szempontjára. Melyek a magyar településhálózat — a vízgazdálkodás szempontjából — fő jellegzetességei? A nagyfokú koncentráltság — Budapest nagy túlsúlya az országban — a vidéki városok fejlettségének jelentős differenciáltsága és a faluhálózatban fellelhető aránytalanságok. Közismert, hogy településhálózatunk — meglevő jellegzetességei mellett — fejlődésének legjellemzőbb tendenciái a városiasodás és a városodás, hiszen a városok, mint a településhálózat legfontosabb alapegységei egyre jelentősebb szerepet töltenek be. A települések fejlődésében — a városiasodásban — is több ellentmondást találhatunk. A termelőerők koncentrálódása több helyen gyorsabban ment végbe, mint az ezt kísérő urbanizáció. A másik ilyen ellentmondás, hogy a lakosság városokba áramlását nem mindenütt követte kellő időben a célszerű településszerkezet, a megfelelő lakó- és munkahelyi körülmények kialakítása, a települések korszerű infrastruktúrájának megteremtése. A városiasodással ellentétes, de jól felismerhető tendenciaként bontakozik ki hazánkban is a dezurbanizáció: a városi lakosság áramlása a zöldövezet, az üdülő- és hétvégi pihenőhelyek felé. Ez a csúcsterhelésekkel, a kettős ellátás (lakó- és üdülőhelyi) igényével nagy problémákat vet fel az infrastruktúrával szemben. A településhálózat és a települések fejlődésében fellelhető ellentmondások, néha aránytalanságok feloldását is célozzák az MSZMP XI. kongresszusának határozatai és a párt programnyilatkozata azzal a megállapítással, hogy a területileg kiegyensúlyozott gazdasági fejlődéssel egyidőben fokozatosan csökkenjenek a város és a falu, a lakás- és települési viszonyok közötti különbségek. Ehhez kell csatlakoznia, ezt kell céloznia — természetesen figyelembe véve a területi gazdaságfejlesztés egyéb terveit is — a vízgazdálkodás tevékenységének is. A települések vízgazdálkodása azonban nemcsak a települések fejlődésén belül, hanem az országos, nagytérségi vízgazdálkodási rendszerbe illeszkedve is fontos szerepet tölt be, hiszen: gondoskodik a települések vízellátásáról (kommunális- és termelői célú vízszolgáltatásról egyaránt), szennyvizeinek összegyűjtéséről, tisztításáról és elvezetéséről, fürdőszolgáltatást végez, ellátja a helyi vízrendezési és vízkárelhárítási feladatokat, biztosítania kell a közösségi, jóléti célú környezetfejlesztés vízgazdálkodási feltételeit, végül az általános környezetvédelmi tevékenységen belül ellátja a települések vízi-kömyezet védelmével és fejlesztésével kapcsolatos feladatait. E feladatsor nagyságát jól érzékelteti, hogy a települesek közvetlen vízgazdálkodási célú állóeszköz-állományának értéke ma 50 milliárd Ft, amely az összes vízgazdálkodási állóeszköz-állomány mintegy fele. A vízgazdálkodásban országosan közel 100 ezer dolgozó tevékenykedik, és ennek harmada a települések vízgazdálkodását ellátó tanácsi vízügyi ágazatban. A települések vízgazdálkodásának helyzete és fejlesztése Fejlettségünk jelenlegi stádiumában nyilván a települések közműves vízellátásának és csatornázásának helyzete és a fejlesztés problémái jelentik a legfontosabb kérdést. Az általános gazdaságfejlesztési koncepciók célkitűzéseivel összhangban a vízgazdálkodáson belül az elmúlt években a vízellátás és csatornázás fejlődése volt a legdinamikusabb. 1960 és 1975 között 3,3 millió lakost láttunk el egészséges ivóvízzel és 2,1 millió lakost csatornaművel. 1975. végén a közműves vízellátásban részesülő lakosság aránya elérte a 2/3~°t> száma túlhaladta a 6,9 millió főt. A csatornázott területen élők aránya í/

3, száma kereken 3,6 millió fő volt. Elértük, hogy a 83 város közül jelenleg már valamennyi rendelkezik központi vízművel és 4 város kivételével valamennyiben csatornamű is üzemel. Az ország 3200 községe közül több mint 1000 településen épült vízmű. Igaz viszont, hogy az arány fordítva is igaz; hiszen lakosságunk V

3-a 1975-ben még kifogásolható kutakból ivott, 2/a-a pedig csatornázatlan területen élt. Az elmúlt IV. ötéves terv során a vízellátási helyzet megszilárdítását, a szennyvízelvezetés és tisztítás erőteljes fejlesztését — ezen belül elsődlegesen a lakásépítés szükségleteinek kielégítését — tűztük ki célul. Ennek teljesítése több tényező együttes hatására elmaradt a tervezettől. A víztermelés és az elosztóhálózat aránytalan fejlesztése miatt a tervidőszak végén egyes városokban időszakos vízhiány keletkezett. Súlyos környezetvédelmi probléma, hogy a megvalósult szennyvíztisztító kapacitásnövekmény alig haladta meg a tervezett érték 50%-át. A fejlődés természetesen igen jelentős, azonban a vízfogyasztás megkívánt mértékét, a nagyobb üzemi biztonság igényét, a szükséges mértékű szennyvíztisztítást nem tudja biztosítani és az ellátásbeli aránytalanságokát sem tudja megszüntetni.