Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)
3. szám - Ambrus Lajos: A drénezés elméleti és gyakorlati kérdései franciaországi tanulmányutak tapasztalatai alapján
Ambrus L.: A drénezés Hidrológiai Közlöny 1979. 3. sz. 105 A k tényezőt helyszíni méréssel vagy laboratóriumban határozzák meg. Helyszíni mérésnél általában a Porche-Hooghoudt-féle „fúrólyuk módszert", vagy a Guyon által kifejlesztett „kút + piezométer módszert" használják. Laboratóriumi meghatározásokhoz a Vergiére-féle eljárást alkalmazzák (10 cm élhosszúságú talaj kockákon). Jelenleg kidolgozás alatt áll a CTGREF új vizsgálati módszere hengeres talajminták alkalmazásával. Az „in situ" méréseket mindig előnyben részesítik, mert a valóságot jobban megközelítő, megbízhatóbb eredményeket adnak. Az irodalomból jól ismert „fúrólyuk módszernél" megbízhatóbbnak tartják a Guyon-féle módszert. Bár az előbbi egyszerűbb és gyorsabban végezhető el, azonban csak pontonkénti értékeket ad, a Guyon-féle eljárással viszont a teljes vizsgált talajszelvényre érvényes reprezentatív érték határozható meg. A mérésnél a kútban a talajvíz szintjét szivattyúzással addig süllyesztik, amíg a pszeudopermanens áramlás kialakul. Ebben a helyzetben mérik a kút közelében levő piezométercsőben a talajvíz süllyedésének mértékét, amiből a k tényező a Guyon által adott formulával számítható (2. ábra). Ez az eljárás viszonylag bonyolultabb és lasúbb, de lényegesen kevesebb, elvben talaj szériánként egy mérésre van szükség. Ha a vízzáróréteg mélyen a kút feneke alatt fekszik, akkor a „kút + két piezométeres eljárást" alkalmazzák. Bár nem tartozik a tulajdonképpeni hidrodinamikai jellemzők közé, egyes esetekben mégis nagy jelentőséget tulajdonítanak az ún. talajstabilitási index (/») meghatározásának, melynek segítségével eldönthető, hogy a talaj alkalmas-e vakonddrénezésre vagy nem. Egy egyszerű laboratóriumi tesztről van szó, amelyet Henin és Feodoroff dolgoztak ki az ÍRNA Versailles-i kutatóintézetben. Ha 10-log 1 0/„ kisebb, mint 1, akkor a vakonddrének 4—5 évig megmaradnak, ha viszont nagyobb, mint 1,5, akkor biztosra vehető, hogy 1—2 hónap múlva, de már az első nagyobb eső után beomlanak. A csapadékviszonyok tanulmányozásához a CTGREF által kidolgozott módszert alkalmazzák. Mivel másodlagos képződésű, időszakos talajvízről van szó, a rövid időtartamú téli-tavaszi napi csapadékok a mértékadóak. A CTGREF módszerével meghatározzák az 1, 2, 3, 4 . . . napos csapadékok esetében használt /„= ?.t~ ß csapadékfüggvény paramétereit (/ 0 az átlagos cspadékintenzitás, r a csapadék időtartama, A a gyakoriságtól és ß a földrajzi helytől függő állandók). A párizsi medencében például éves gyakoriságú csapadék esetében / 0 = 30t~ 0, 7 (/„ mm/nap-ban ,r napban kifejezve). A mértékadó csapadék (/„) ismeretében meghatározható a talajcsőhálózatot terhelő (/) beszivárgás: ahol a az ún. lecsapolási tényező, vagyis az adott csapadékból a talaj csőhálózat által levezetett vízI Hordozhato vízmérce 2. ábra. A k tényező meghatározása tíuyon módszerével Puc. 2. OnpeöeAemie K03cfi (ßtiifiieuma k MemodoM Vyüoiui Abb. 2. Bestimmung des k-Faktors mit der Ouyon-schen Methode mennyiségeknek és a csapadéknak a hányadosa. Értéke több tényezőtől, de főképpen a talaj permeábilitásától, a terep esésétől és a növénytakarótól függ, általában 0,5 és 1,0 között váltakozik. A lecsapolási mód kiválasztása A lecsapolási mód kiválasztása számos tényezőtől függ, főképpen a fölös vizek eredetétől, megjelenési módjától, a kivitelezés és a gazdaságosság kritériumaitól. Időszakos talajvizek esetében, amikor a felszínközeli vízzáróréteg felett képződik másodlagos talajvíz (nappe perchée) jó eredménnyel alkalmazzák a talaj csövezést. Ez az eljárás mindig gazdaságos, ha a talaj jó víz vezetőképességű. Alsó határként általában k = 0,25 m/nap vízvezetőképességgel számolnak. További követelmény, hogy a talaj elég stabil legyen, hogy a csövek megtartsák magassági helyzetüket (ülepedő talajok, tőzegtalajok nem talajcsövezhetők), továbbá elég nagy legyen a kohéziója, hogy a csövek ne tömődjenek el. Járulékos agrotechnikát — talaj lazítást, vakonddrénezést — akkor alkalmaznak, amikor a talaj kis permeábilitása, vagy kis mélysége miatt gazdaságos talaj csőtávolságok már nem alakíthatók ki. A hazai gyakorlat részére is megszívlelendő, hogy hidromorf talajok esetében mind az altalajlazítást, mind a vakonddrénezést nagyon veszélyesnek tartják talajcsövezés nélkül. A talaj hézagterének növelése ugyanis anélkül, hogy a víz eltávolításának reális lehetősége meglenne, csak súlyosbítja a fölös vizek káros hatását. A felszínalakítást mint lecsapolási módszert Franciaországban régebben sűrűn alkalmazták. E célból a gazdák különböző szélességű bakhátakat alakítottak ki. Ma ezeket átalakítják nagyobb szélességű (15—30 m) terephullámokká. A vápák túlnedvesedése azonban a gépi munkákat még így is akadályozza, ezért ezt az eljárást szántóföldeken már nem igen alkalmazzák. Ott ahol még meg van úgy tökéletesítik, hogy a vápák alá talajcsövet fektetnek. Ezt a módszert csak gazdaságossága igazolja olyan esetekben, amikor talajcsövezés gazdaságosan már nem végezhető (pl. gyenge termőképességfí, köves talajokon).
