Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)
5. szám - Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvíz-minősítés és az új hazai szabvány
196 Hidrológiai Közlöny 1978. 5. sz. Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvízminősítés 1. táblázat Nehézlém határértékek [pg/l] összehasonlítása TAÖA. 1. CpaenueaHue njlK ÖAH msuiceAbix MemaAAoe Tabelle 1. Vergleichung der Schwermetall-Grenzwerte SZU 1973 USA 1975 NSZK 1975 WHO 1971 j avaslat As 50 50 40 50 50 Cd (10) 10 6 5* 5 Pb 100 50 40 50* 50 Hg (5)+ 2 4 1 1 Se 1 10 8 10 10 Cr (100) 50 50 50** 50 + szervetlen *1972 **1970 értékeket. A szovjet adatoknál zárójellel jelöljük, ha az előírás nem az állami szabványban [7], hanem a vízellátásra használt felszíni vizekre vonatkozó rendeletben [8] szerepel. A nehézfémek esetében (1. táblázat) az NDK szabványa [6] csak az arzénre és ólomra ad meg határértékeket (50, ill. 100 /xg/1), ezért e táblázatban az NSZK adatait [10] szerepeltetjük. A számoknak a kerek értékektől (5, 10 vagy 50) való eltérése ebben az esetben abból származik, hogy a határértéket eredetileg kémiai koncentráció egységben (mmol/m 3) állapították meg. A nehézfémek határértékeire tehát elfogadtuk a WHO ajánlásait, a kadmium és ólom esetében az újabb javaslat [12] alapján. Az arzén és króm esetében egyébként nem nagyon térnek el az egyes értékek, az ólomról már fentebb szóltunk. A kadmium és higany esetében a szigorúságra törekvést a WHO adatai [12] indokolják. Eszerint különleges figyelmet kell fordítani azokra az anyagokra, amelyeknek hosszú távon (long term) van hatásuk, amelyek toxikusak, perzisztensek vagy biológiailag akkumulálódnak. E csoportban, az ún. „fekete listá"-n a WHO 1977-es kiadványa (Water Monitoring Project) tételesen 5 anyagot ill. vegyületcsoportot sorol fel, ezek között első a kadmium, második a higany! A szelén esetében a legújabb adatok nem indokolják a szigorítást. Káros hatást még 100, sőt 500 /íg/I-nél sem észleltek, és valószínűbb a szelénhiány, mint a túlzott felvétel [17]. A 2. táblázatban egyéb komponensekre vonatkozó határértékek összehasonlítását mutatjuk be. Ahol két szám szerepel, az első a „kívánatos" (megfelelő) szint felső határa, a második az „elfogadható maximális" (tűrhető) határérték. A javasolt hazai határértékeknél a zárójel az egyedi kutak (tehát nem vezetékes vízellátás) esetében adható engedményt mutatja. Látható, hogy a határértékek a német adatokhoz állnak legközelebb, ami elsősorban az adottságok hasonló voltával indokolható. A vas és mangán esetében a vízvezetékre vonatkozó régebbi hazai (a legtöbb külföldi előírásnál enyhébb) előírások megváltoztatása nem volt szükséges. Egyedi kutaknál a WHO által megengedett felső határig adunk engedményt, figyelembe véve, hogy igen sok a vasas és mangános vizünk, és a közkutas ellátásnál a vas- és mangántalanítás gyakorlatilag megoldhatatlan. A cink esetében a szigorúbb elbírálást az indokolja, hogy a horganyzott csövek bevonatából nemcsak cink, hanem kadmium is oldódik ki (az arány kb. 100—200:1). A cink — nagyobb mennyisége révén — könnyebben kimutatható, így a kadmium előfordulására kellő időben felhívhatja a figyelmet. A kloridnál a határértékek csak mélységi (védett) vizekre vonatkoznak. A szulfátnál a jelenlegi javaslat a vezetéki vízre vonatkozó régebbi előíráshoz képest komoly enyhítést jelent. 2. táblázat Határértékek összehasonlítása TaőA. 2. CpaeHueaHue NFLK Tabelle 2. Vergleichung der Grenzwerte SZU USA NDK WHO Javaslat Fe [mg.l] 0,3 0,3 0,1 0,1 s 0,2 0,3 1,0 0,3 1,0 (1,0) Mn [mg/l/ 0,1 0,05 0,05 0,1 0,05 0,5 0,1 0,2 (0,5) Cu [mg/l] 1,0 1,0 1,0 0,05 1,5 0,2 1,0 Zn [mg/l] (1.0) 5 5 2 5 5 15 0,2 1,0 SO" [mg/l] 500 250 250 400 200 400 200 300 CP [mg/l] 350 250 250 350 200 600 250 350 összes só [mg/l] 1000 1500 500 1000 1500 500 1500 1000 1200 keménység nkf. 20 28 25 40 (5,6) 28 25 35 (45)
