Hidrológiai Közlöny 1978 (58. évfolyam)

5. szám - Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvíz-minősítés és az új hazai szabvány

Dr. Csanády M.: A kémiai ivóvízminősítés Hidrológiai Közlöny 1978. 5. sz. 195 káros hatást. Például 2,4-D-nél (2,4-diklór-fenoxiecetsav) ez az érték napi 12,5 mg/testsúly kg. A napi bevihető mennyiség et (ADI = acceptable daily intake) ebből a bizonytalansági faktorral való osztással kapjuk meg. Ez a faktor 10, ha emberre vonatkozó krónikus toxicitási adatok ismertek, és ezt részletes állatkísérleti adatok is alátámasztják. 100 a faktor, ha néhány állatfajra az orális toxicitásra megfelelő adatok állnak rendelkezésre. 1000 a faktor, ha csak korlátozottan ismertek toxicitási adatok, vagy ha csak inhalációs kísérletekből származó adatok állnak rendelkezésre. Példánkban, a 2,4-D-nél a faktor 1000, így az ADI = 0,0125 mg/kg. Ha feltételezzük, hogy egy 70 kg-os felnőtt 2 1/nap-os vízfogyasztása mellett az ivóvíz a napi teljes bevitel 20%-át, illetve 1%-át adhatja, határértékre 87,5 illetve 4,4 /íg/1 adódik [17]. Ugyanígy számolva például metoxiklórra (százas faktorral) 700 ill. 35, parationra (10-es faktor) 30 ill. 1,5, sztirolra (1000) 930 és 46 ^g/l-es érték adódik [17]. A vízen kívüli forrásból (táplálék, levegő) származó anyag-bevitel részaránya eléggé eltérő lehet, de a víz szerepének 1%-ra való becslésének gyakorlati jelentősége nincs. Olyan anyag esetében, ahol a víz szerepe ennyire jelentéktelen, ott az illető anyag koncentrációját nem a vízben kell szigorúan korlátozni, hanem a többi 99% szempontjából kell beavatkozni. A 20%-os részarány már reális lehet, ezért a fenti adatok közül általában az első számokat vehetjük mértékadónak. A határértékeknek az elmondott eljárással való megközelítése ill. ellenőrzése nem jelenti azt, hogy a kiadódó értéket minden esetben így kell elfogadni. A toxikológiai úton megállapított értéknél enyhébbet csak a biztonsági tényező rovására lehetne megállapítani. A szigorúbb értékre való törekvés azonban bizonyos esetekben indokolható. Például ha a jelenlegi szennyezettségi szint még messze elmarad a toxikológiai határértéktől, és a mérgező anyag (pl. peszticid) okszerű és szabályozott használata esetén ennek növekedése nem is várható, nem volna célszerű igen enyhe határértéket adni. Más esetben organoleptikus tulajdonságok (szag, íz) indokolhatnak szigorúbb határértéket. Olyan eset is előfordul, ahol a vizsgált vegyület tiszta állapotban kevéssé káros, a technikai termék szennyező anyagai azonban erősen mérgezőek. Például a herbicidek közül a vegytiszta 2,3, 4-T-re (triklórfenoxi-ecetsav) az előbbi módon 700 //g/l-es határérték adódik, vagyis jóval enyhébb, mint 2,4-D-re. A gyakorlatban viszont a 2,4-D-t tekintik kevésbé veszélyesnek, ugyanis a technikai minőségű 2,3,4-T általában tartalmaz TCDD-t (2,3,7,8-tetraklór-dibenzo-p-dioxin), amely rendkívül erősen mérgező: ADI értéke 10"

5 mg/ testsúly kg, így a vízben megengedhető értékére 7 • 10~

4 jug/l adódik (!). Ez indokolja, hogy 2,4,5T-re nem szabad a fenti enyhe határértéket elfogadni. A long term hatású anyagokriáA a fenti eljárást nem szabad alkalmazni. Például daganatkeltő anyagoknál azt tételezik fel, hogy a kockázat valószínűsége a koncentrációval arányos, vagyis nincs olyan koncentráció-határ, amely alatt az anyag biztosan ártalmatlan lenne. „Olyan szerves vegyületek esetében, amelyek bizonyítottan karcinogének, az emberre vonatkozó kockázatot azzal a valószínűséggel fejezzük ki, amellyel daganatot okoz a kérdéses anyag standard mennyiségének (1 /ig/1) napi egy liter vízzel egy 70 éves élettartam alatt történő folyamatos bevitele" [17]. Hangsúlyozzák a becslések bizonytalan voltát, a sok ismeretlen tényezőt. A veszélyeztetettség becslésére 16, emberre vagy állatra karcinogénnek bizonyult anyagra számszerűen is megadják a daganat-okozás valószínűségét. Ez a szám például vinilkloridra 5,1 • 107, dieldrinre 2,6-10"

4 DDT-re 1,2-10"

5, lindánra 9,3 -lO"

5, kloroformra 3,7 -10"

7 [17], Ez annyit jelent, hogy például a kloroform esetében 10 /ig/l-es koncentrációt feltételezve Budapest jelenlegi 2 millió lakosából 7—8 személynél okozna a víz kloroform tartalma daganatos megbetegedést. Ha viszont feltételeznénk az USA-ban mért maximális (366 //g/l-es) koncentrációt, ez a szám már 270 lenne. Dieldrin esetében a vízben már mért 8 //g/l-es koncentrációval számolva egy 2 milliós városra már 4000 fő (!) adódna. A daganatkeltés mechanizmusának ismeretlen volta miatt persze e számítások nagyon bizonytalanok, legfeljebb a veszély nagyságrendjének becslésére alkalmasak. Mindenesetre ilyen szempontból is értékelnünk kell a rendelkezésünkre álló adatokat, és várható, hogy a folyó kutatások alapján ismereteink e téren lényegesen bővülni fognak. Érdekes, hogy olyan, régen ismert mérgező anyagnál, mint az ólom, szintén változtatni kellett a határértéken. Egy 1973-as összeállítás szerint 14 ország nemzeti szabványában (és ide sorolhatjuk 15.-nek hazánkat) 0,1 mg/l volt a határérték, 5 országban 0,05 és egyben 0,01 [2]. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1971-es szabványában is 0,1 mg/l szerepel [5], de az 1972-es WHO-munkabizottsági jelentés [12] már — alaposan megindokolva — 0,05 mg/l-t javasol. Az USA tudományos akadémiája ezt sem tartja elég biztonságosnak [17]. Kiszámítják, hogy ilyen határérték mellett egy 12 kg-os gyermek szervezetébe napi 1,4 liter vízzel több ólom jut be, mint amit a WfíO a teljes ólom-felvételre megengedhetőnek tart (5 /íg/testsúlykg). Nem szükségszerű, hogy a határértékek változtatása mindig szigorítást jelentsen. Példa erre a cianid, amelynél a WHO első szabványa (1958) 0,01 mg/l-es határértéket írt elő, a jelenlegi (1971) viszont ötször annyit enged meg. Igazolták ugyanis, hogy long term hatással itt nem kell számolni, ezért a 0,05 mg/l-es határérték is biztonságos. (A szovjet határérték 0,1, az amerikai 0,2 mg/l.) Egyes előírások összehasonlítása A rendelkezésre álló bőséges irodalmi adat ismertetésére nincs mód, az áttekinthetőség érdekében az összehasonlítást néhány szabványra kell szűkíteni. A szovjet, az amerikai, a német és a WHO előírások mellett mutatjuk be az új magyar határ-