Hidrológiai Közlöny 1977 (57. évfolyam)

10. szám - Fóris Lajos: A termálvízre alapozott üdülés és idegenforgalom fejlesztésénak további feladatai

458 Hidrológiai Közlöny 2977. 10. sz. Fóris L.: A termálvízre alapozott üdülés rekedni a több lépcsős, komplex hasznosítás elvi és gyakorlati kérdéseinek tisztázására, különösen annak az ellentmondásnak a minél hatásosabb feloldására, ami az energetikai, pl. mezőgazdasági igény és a viszonylag kedvező szezonalitás ellenére mégiscsak a legmelegebb hónapokban legnagyobb termálfürdőzési vízigény egybe nem eséséből adódik. A mészkő-dolomit rétegekben tárolt, tehát elvileg utánpótlódó vizek még élesebb problémákat vethetnek fel, ezért ebben a vonatkozásban még hangsúlyozottabb jelentősége van annak, hogy teljessé és egyértelműen uralkodóvá tegyük azt a szemléletet, amelyet a vízügyi hatóságok évtizedek óta képviselnek, hogy a felszíni vizek mintájára a mélységbelieket is be kell vonni egy egységes, komplex vízgazdálkodási rendszerbe. Ebben a rendszerben a vízvédelem, tarozás és vízellátás ugyanazon témakör különböző oldalaiként jelentkezik; a bányák vízvédelme pl. regionális vízellátó rendszerek alapjává válik, amint annak a dunántúli bauxitbányászat esetében is tanúi lehetünk. Az említett példa már félreérthetetlenül jelentkező problémái viszont azt is egyértelműen bizonyítják, hogy a termálvizeknek ebbe az egységes szemléletbe való bevonása elkerülhetetlen.

2 Fokozott súlyt és időszerűséget adnak e kérdéseknek azok a nagyszabású és a megvalósulás stádiumában levő tervek, amelyek a dunántúli szén- és bauxitbányászat fejlesztésére irányulnak. — A „navigare necesse est" klasszikus megállapítás mintájára a bányászat fejlesztése is elkerülhetetlen szükségszerűség: az alapanyag- és energiaellátást mindenképpen biztosítani kell. Ebben aligha lehet vita, de majdnem ilyen egyértelmű az is, hogy az ezzel kapcsolatos vízgazdálkodási kérdéseket is meg kell, s szerencsére meg is lehet — oldani, beleértve a termálforrások védelmét is. Csupán vázlatosan érintve e kérdéseket, az eocénprogram bányáinak vízvédelme egy kisebb regionális vízrendszer alapja lehet. Ugyanakkor ennek a viszonylag bőséges, biztonsággal jelenlevő és valószínűleg jórészt kitűnő minőségű víznek a rendelkezésre állása egy olyan műszaki megoldás gondolatát is felveti, amely a bányászati elgondolások egyik problematikus oldalát nemcsak hogy kiküszöböli, hanem — az alábbiak szerint — egy további járulékos előny lehetőségét is felvillantja. Már a napisajtó hasábjait is elérte az az aggály, hogy a budai melegvíz-forrásoknál az utóbbi évtizedekben megfigyelt vízhozamcsökkenés nem a dunántúli bányászati vízemelés távhatása-e, illetve az eocénprogrammal kapcsolatban nem kell-e az ilyen jelenségek fokozódásától tartani? — Az első kérdésre a VITUKI szakvéleménye lényegében nemleges választ adott, az utóbbi vonatkozásban pedig komoly vizsgálatok 2 Lásd: Szilágyi Gábor: A nyírádi karsztvízszintsüllyesztés hatása a hévízi tóforrás működésére. (Bányászati Kutató Int. közleménye; Bányászat. 109. évf. 12. sz.) és gyakorlati lépések történtek és történnek. A vizsgálatok eredménye szerint a budai hévforrásokat a tervezett bányaművelés Mány, Nagyegyháza környéki súlypontjától egy mélyen lezökkent nagy szerkezeti egység választja el, s ennek, valamint a karsztvíz izohipszák jelenlegi helyzetének, ill. változási tendenciáinak figyelembevételével valószínűsíthető, hogy a források védelme a bányászati vízemelés korlátozása (a kifejezetten „aktív" vízvédelemről, tehát a regionális vízszint-süllyesztésről való lemondás), árán kielégítően megoldható lesz. Ennek biztosítása érdekében az eddigi karsztvízmegfigyelő hálózat lényeges továbbfejlesztését és a bányászati vízvédelemnek az észlelési eredményekkel való folyamatos összehangolását tervezik. A magunk részéről a kiemelt vizekkel kapcsolatban említett további lehetőséget abban látjuk, hogy e vizek egy részének a források hidrogeológiai hátterében (a bányászattól távol, a forrásokhoz közel) — megfelelően kiválasztott pontokon történő visszatáplálásával nemcsak a további károsodás volna biztonságosan kiküszöbölhető, hanem a források szempontjából döntő területen a karsztvízszintet stabilizálni s ezzel az eddig észlelt nehézségeket és bizonytalanságokat is kiküszöbölni lehetne. Belátható ugyanis (sőt, homogén végtelen féltér vagy akárcsak vízszintes rétegként homogén féltér esetén is matematikailag modellezhető), hogy a vízszint leszívási tölcsér valamely periferális, de valamilyen okból különleges jelentőségű részén (esetünkben a források szempontjából döntő fontosságú területen — a vízszint süllyesztés kiküszöbölhető, ha a középpontban kiemelt víz egy tört részét ezen a területen visszatápláljuk. Az így kialakuló, egy lényeges központi vízkiemelésből és egy nagyságrenddel kisebb perifériális visszatáplálásból álló rendszer természetesen új dinamikus egyensúlyra vezet, amelyben maga a vízkiemelés is — gyakoratilag elhanyagolható mértékben — módosul. A kiemelt jelentőségű területen azonban kedvező és stabil viszonyok hozhatók létre és tarhatók fenn. Ez a kétségkívül költségesebb és bonyolultabb ellenintézkedés környezetvédelmi szempontból magasabbrendűnek tűnik, mint az eddigi megoldás, amikor a leszállt karsztvízszintet búvárszivatytyúkkal, vízbányászati módszerekkel követtük, nem zárva ki teljesen a megváltozott áramlási viszonyokból adódható lényeges és esetleges irreverzibilis változásokat. (Annak hangsúlyozása mellett, hogy a búvárszivattyús megoldásnak természetesen ettől függetlenül a jövőben is tág tere lesz, érdemes megemlíteni a vázolt elgondolás elvi nehézségét is. Az adott problémában döntő jelentőségű, kisebbnagyobb mértékben karsztosodott mészkő- és dolomitrétegből álló összletekben a homogenitás feltételezése erős túlzás, hiszen a vízvezető képesség egyes irányokban, s főleg egyes kitüntetett vonalak mentén akár több nagyságrenddel is eltérő lehet. A matematikai modelltől való eltérés jellegének és mértékének feltárása azonban a természetes viszonyok között végzett mérések-