Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

9. szám - Könyvismertetés

\ Szalcváry J.: A bányavízhasznosítás szerepe DR. ÖLLŐS GÉZA (MTA Vízellátási és Csatornázási Albizottsága) Elnöki zárszó Hazai adottságaink alapján a bányászkodásnak kezdettől fogva problémája a hasznosítható ásványi nyersanyagok környezetében levő vizek káros hatásának elhárítása. Ez a veszélyeztetettség nemcsak technikai feladat, de jelentősen érinti a nyersanyagkitermelés gazdaságossági feltételeit is. A bányászat vízvédelmi intézkedései fokozatosan hatottak ki a vízgazdálkodás különböző ágazataira és növekvő mértékben befolyásolták a bányászkodás térségében a természetes vízháztartást. A bányászat beavatkozása egyaránt kiterjedt a vizek mennyiségének és minőségének változásaira. A kezdeti kifejezetten passzív bányászati védekezés és a vízgazdálkodás egymástól független párhuzamos tevékenység volt. A tényleges együttműködés csak később alakult ki, fokozatosan bővülve, mivel egyrészt egyes területeken a vízgazdálkodás alapkészleteit érintette a bányászkodás, másrészt pedig könnyen felismerhetővé vált az a tény, hogy a bányavíz emelés költség-passzívumát a kiemelt víz valamilyen célra való felhasználásával lehet ellensúlyozni. Ebből a felismerésből pedig egyenesen következett, hogy a bányavizek felhasználhatósága annál inkább lehetséges, minél jobban függetleníthetők a mennyiségi és minőségi behatásoktól. Éz természetesen nagyon sok intézkedést és erőfeszítést igényelt, de ma már azon az úton járunk, hogy egyre inkább áttérhetünk az aktív vízemelésre, a közvetlenül minőségi célokra is felhasználható vízhasznosítás megalapozására. Ennek jelentőségét pedig az is kiemeli, hogy a bányászkodás által érintett területeken általában az ivóvíznyerés legkedvezőbb lehetőségét képező karsztvizeket zavarja a beavatkozás, és a vízellátás megoldhatósága rendszerint e két tevékenység legjobb összhangja mellett válik csak megvalósíthatóvá. E célkitűzések minél hatékonyabb megvalósításához követendő Hidrológiai Közlöny 1976. 9. sz. 401 irányelvként a következő szempontok összegezhetők : a) Vízügyi-bányászati együttműködés fokozása a bányalétesítés előkészületétől kiindulvaa vízhasznosítás rendszerének kialakításáig. b) A prognosztizált vízszintelőrejelzés alapján megteendő vízügyi intézkedések annak érdekében, hogy az értékes források vízhozamcsökkenése lehetőleg a legnagyobb késleltetéssel és a legkisebb mértékben következzék be. c) Az eddiginél következetesebben foglalkozni kell azokkal a környezetvédelmi problémákkal is, amelyeket a különböző bányászati ágazatok a vizek mennyiségének befolyásolása mellett a vízminőség közvetett vagy közvetlen káros behatásával okozhatnak. d) A hasznosított bányavíz értéke és a térítés közötti felfogásbeli különbségek feloldandók annak érdekében, hogy ez a körülmény is ösztönzőül hasson a bányászatra az aktív védelem további kiterjesztése és ezáltal közvetlenül ivóvízként felhasználható bányavizek kitermelésének fokozása érdekében. e) A vízkárokkal kapcsolatos államigazgatási eljárások rendezettségének további növelése részben a már szerzett tapasztalatok alapján, és előre meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek kárelhárítás és bányavízhasznosítás során összehangolt intézkedéseket és megoldásokat eredményeznek. f) Vízhasznosító rendszerek fejlesztésére nagyobb tervszerűséggel kell gondolni és jobban összehangolt megoldások kialakítására kell törekedni, amely a bányászat és a vízügy érdekét egyaránt szolgálja. g) A vízvédelmi rendszerek és a vízhasznosítási lehetőségek összhangját vízgazdálkodási alapállásából kell vizsgálni még akkor is, ha ágazati szinten nem jelentkezik optimum. h) A különböző érdekek népgazdasági szintű összehangolása általános követelmény, amelyen belül a vízgazdálkodás érdekei növekvő súllyal jelentkeznek az ivóvízzel szembeni igéhyek rohamos emelkedése és a szabad vízkészletek fokozatos csökkenése következtében. A magyar—jugoszláv vízgazdálkodási együttműködés 20 éve (Szerk.: Litauszki István ós Todorovic Branko: 34 szerző, 127 oldal magyar, 122 oldal szerb-horvát nyelvű szöveg, Budapest — Beograd. VIZDOK és ,,Jaroslav Úerni" Int. kiadása, 1975.) A Magyar Népköztársaság Kormánya és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság Kormánya 1955. augusztus 8-án Belgrádban egyezményt kötött a két ország közötti vízgazdálkodási együttműködésre. Az Egyezmény jelentőségét elsődlegesen az határozta meg, hogy a határt alkotó, a határ által átmetszett vízfolyásokkal ós vízrendszerekkel kapcsolatos vízgazdálkodási kérdéseket a szerződő felek a jövőben, mindkét ország érdekeinek figyelembevételével egyetértésben oldják meg. Az Egyezmény emellett lehetőséget nyújtott a vízgazdálkodással kapcsolatos gazdasági, műszakitudományos együttműködésre, így államközi kapcsolataink fontos tényezőjévé vált. Az Egyezmény végrehajtására alakult Magyar — Jugoszláv Vízgazdálkodási Bizottság elmúlt 20 éves munkáját foglalja össze a kiadvány, mely értékeli és bizonyítja, hogy az együttműködés az Egyezmény szellemében történt és a felmerült vízgazdálkodási kórdóseket a közös érdekek figyelembevételével, mindkét ország javára, mindenkor egyetértésben, baráti szellemben oldották meg. A magyar—jugoszláv vízgazdálkodási együttműködés szükségességét elsősorban az a földrajzi adottság határozza meg, hogy a két ország közötti 610 km hosszú államhatár mintegy 2/3 részét (210 km) folyók és vízfolyások alkotják, a határ harminc folyót ós jelentősebb vízfolyást szeli át. Ezek közül külön ki kell emelni a Dunát és a Tiszát, valamint a Dráva és a Mura folyókat, amelyek 150 km hosszan határt alkotnak. Korunkban, amikor a víz gazdasági ós társadalmi szerepe mind nagyobb jelentőségűvé válik, szükségszerűen jelentkezik a vízzel, mint természeti kinccsel ós jelentős társadalmi ráfordítással előállítható termékkel való tervszerű gazdálkodás igénye. A vízkárelhárítás jelentősége is fokozódik, mert a társadalom anyagi, kulturális és szociális fejlődésével a káros mennyiségű és minőségű vizek mind nagyobb társadalmi értékeket veszélyeztetnek. A közös érdekű folyók mindkét ország (Folytatás a 421. oldalon.)