Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)
8. szám - Könyvismertetés
348 Hidrológiai Közlöny 1976. 8. sz. Dér I.—Vermes J.: A solymári völgy uliausgefüllten freien Spalte mit äusserst grosser Porenraum-Masse sichtbar. 4. Die Kornverteilung ist dem groben, schotterigen Teil der fluviatilen Sediemnte ähnlich. Die hydraulisch vermittelnde Rolle dieser Formationen in vertikalem und horizontalem Sinn wirr! betont. Die Geschiebemuren lagern unter den feineren Sedimenten des Quartärs. Somit werden die in die Formationen einsickernden Niederschläge v wie durch eine Drainage in die tieferen Teile des Beckens geleitet. Andererseits können die aus älteren Schichten entspringenden Gewässer als verborgene Quellen in die Geschiebemur gelangen. Eine wichtige Rolle kommt der Geschiebemur auch in den Perioden der grösseren Niederschläge zu. Da der Rauminhalt des Geschiebematerials in günstigen Fällen auch 50% des gesamten Rauminhalts betragen kann, kann äusserst viel Wasser aufgenommen und eine Hochwasserretention erzielt werden. In den Alluvien der Gebirgsränder mit weiten Profilen und weiten Hohlräumen fliessen die, Gewässer wie in natürlichen Kanälen weiter. Bei entsprechendem Wasserspiegelgefälle kann die Abflussmenge solcher unterirdischen Abflüsse sogar bedeutender sein als im Oberflächengerinne, indem das Wasser des ganzen Beckens verborgen weiter gefördert wird. Ein solches unterirdisches Bett kann wahrscheinlich interessante Flutwellen, Druckverbreitungs- und alluviale SpeicherungsEigenschaften zeigen. Hierauf weist der anscheinend geringe Wert der Abflussprozente dieses Gebiets hin. Unsere Untersuchungen fanden an einer verhältnismässig kleinen Fläche statt. Aus den Ergebnissen wurden auch einige allgemeine Folgerungen gezogen. Nachdem die Gebirgsrandsedimente auch an anderen grossen Gebieten vorkommen und bisher noch keine eingehendere Forschungen vorgenommen worden sind, ist eine weitere, ausgedehntere Untersuchung dieser Frage angebracht. Ein Hauptziel war, die Aufmerksamkeit auf die beschriebenen Formationen und ihre hydrogeologische Rolle zu lenken. Fürdőügyi megnyilalkozások a reformkori orvostudományban Dr. Bugyi Balázs 1. ,, Magyar ország ásványvizeire nézve a világ leggazdagabb országa" írta Tognio Lajos, a pesti Tudományegyetem orvosprofesszora „Magyar- és Erdélyország orvosaihoz és természetvizsgálóihoz — intézett — Felszólításában" 1841-ben, amelyben őket a hazai ásványvizek feltárására és alaposabb megismerésére, gyógyfürdőink orvosi alkalmazhatóságának tisztázhatására és e fürdők kiépítésére, ezeken túlmenően a vízgyógyászat rendszeres therápiás felhasználására hívta fel. „Felszólítását" három körülmény tette időszerűvé, a) a mind nagyobb számban megismert ásványvizeinknek gyógyítási célra használhatósága, b ) az a mind nagyobb körben külföldön elterjedt vélemény, hogy mesterséges gyógyvizekkel a természetes ásványvizek minden tekintetben helyettesíthetők, c ) gyógyfürdőinknek fokozódó, de tudományosan alá nem támasztott, kellően nem propagált látogatottsága, amin szerinte szintén szükséges segíteni — megvetve ezzel elsőként hazánkban a gyógyfürdők tudományos megalapozottságon alapuló jó propagandáját. Tognio Lajos (1798 —1854) apja Trencsénmegyében volt körorvos. Bécsben tanult. 1820-ban az idegzsábáról írott dolgozatával avatják ugyanott orvosdoktorrá. 1825-ig a bécsi Allgemeines Krankenhausban orvos, onnan nevezik ki a pesti Tudományegyetemre az általános kórtan és gyógyszertan professzorává. Szinte megszállottja a balneológiai kutatásoknak, aki nagyszámú tanítványát is ilyen irányú tevékenységre buzdítja. 1854-ben hunyt el a hazai balneológiának e szakmailag kitűnő személyisége. 2. Az ásványvizek kutatását nagymértékben megnehezítette az a főleg német szerzőktől propagált törekvés, hogy azonos összetételű mesterségesen előállított „ásványos vizekkel" a természeteseket minden tekintetben pótolni lehet. Ilyesjellegű kijelentést egy-egy orvosdoktori értekezésnek a professzorok által megadott és nyilvános dispután „megvédett" tézise hazánkban is terjesztett. Ezzel a kérdéssel végül is 1841-ben Tognio „Felszólításával" egyidejűleg és feltehetően az ő sugalmazására Meyer Imre Lipót „A mesterségesen előállított ásványvizekről" című orvosdoktori értekezése foglalkozik. A mű latin nyelven jelent meg, és címe „Dissertatio inauguralis medica de aquis mineralibus arte factis". Budán az Egyetemi Nyomda betűivel a szokottnál kisebb méretben jelent meg a 30 oldalnyi terjedelmű kis mű. A bevezető részben Würtler József törzsorvosnak ajánlja szerző munkáját és igen részletes bevezetőben taglalja a mesterséges ásványvizek használhatóságát szembe állítva a természetesekével. Részletes irodalom ismerteti az ilyen irányú pozitív megnyilatkozású munkákat, így J. L. A. Kreysig (1824), J. A. Struve (1826), E. Osann (1830), A. Velter (1835) és Ch. H. Schmidt (1840) publikációit, anélkül, hogy a már akkor is bőséges magyar és osztrák gyógyforrás és ásványvíz irodalomról említést is tenne (1 — 8. oldal). A könyvecske a továbbiakban megbeszéli az ásványvizek — beleértve itt természetesen a mesterségesen előállított ásványos vizeket is — vegyi vizsgálatának módszereit, anélkül, hogy itt szerzőre hivatkozna (9 —15. oldal), majd tárgyalja a mesterségesen létrehozott „ásványvizek" összetételét, „compositióját" (16 — 29. oldal), ahol a fellengős és meg sem kísérelt lehetőségek helyett vitatja azokat a tényleges lehetőségeket, ahogyan a savanyú vizeket — acidulae —, a szénsavas keserűvizeket, a magnesium bikarbonátos keserű vizeket elő lehet állítani. Ezek mesterségesen is előállítva alkalmazhatóak, de Mayer indokoltan fenntartja azt a határozott állítását, hogy a természetes ásványvizek gyógyhatását a mesterségesen „megkomponáltak" nem érik utol. De hát mit tartalmaznak ténylegesen az ásványvizek ? Milyen vizsgálati eljárásokkal lehet és kell a természetes ásványvizek alkotóelemeit meghatározni? Ezt a fontos kérdést vetette fel Schulek Sándor a szepességi Gölnitz városából származó orvosjelölt „Ásványvizek analysise — címen kiadott — orvos-vegyészeti értekezésében" 1842-ben. A mű latinul jelent meg és címe „Analysis aquarum mineralium dissertatio inauguralis medicochemica". A 16 oldalt és egy oldalnyi táblázatot kitevő értekezés Budán Gyurián József és Bagó Márton betűivel jelent meg. Ez tudomásunk szerint országunkban a második ásványvíz analízissel foglalkozó mű. Az elsőt Winterl Jakab írta, aki a nagyszombati, budai, illetőleg pesti tudományegyetemen a kémia és botanika profeszszora volt, és az értekezése Oesterreicher József Manes budai ásványvizekkel foglalkozó dissertatiója első részeként jelent meg. Schulek művének bevezetésében Magyarország ásványvíz gazdagságát — a Tognio Lajos által mondottakkal szó szerinti megegyezésben — tünteti fel. Utal a bevezetőben arra a tényre, hogy a vizsgálatokat a pesti Tudományegyetem Laboratóriumában végezte és dr. med. Eder Józsefnek köszöni a vizsgálatok végzésében való közreműködését. Szerző sem Winterlt, sem másokat nem idéz munkájában, amely nyilván Tognio ásványvíz analysis módszerét kívánja sommázni. Rövid összegezés után megbeszéli (Folytatás a 356. oldalon)
