Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

4. szám - Dégen Imre: Kvassay Jenő és Sajó Elemér szellemi öröksége

150 Hidrológiai Közlöny 1976. 4. sz. Dégen I.: Kvassay Jenő és Sajó Elemér Kvassay még nem láthatta a vizek elszennyeződésének későbbi gyorsuló folyamatát. Ezért becsülte túl „a folyóvizek beszennyezésének meggátolására" tett intézkedéseket, amikor úgy vélte, hogy az 1885. évi vízjogi törvény alapján megtett intézkedések folytán a helyzet további romlása szinte kizártnak tekinthető. Megalkottuk a vízminőségvédelem átfogó rendszerét. Ennek hatására mérséklődött ugyan a vizek elszennyeződésének rohamos üteme, de még jelentős erőfeszítések szükségesek élővizeink további elszennyeződésének megakadályozására, a környezet védelmére, veszélyesen elszennyezett vizeink regenerálására. A komplex hidromelioráció, amely a kultúrmérnöki intézmény működése során Kvassay szeme előtt lebegett és amit Sajó is mezőgazdaságunk felemelkedésének előfeltételeként jelölt meg, a szocialista nagyüzemi gazdálkodás körülményei között válhatott a belterjes gazdálkodás hatékony tényezőjévé. Viszonylag magasfokú árvízvédelmi biztonságot sikerült elérnünk, bár e téren még igen sok a tennivaló. Beigazolódott neves vízi mérnökeink, Vedres, Beszédes és az ő nyomukon Széchenyi, majd utódaik elgondolásainak helyessége: az ármentesítésnél a kívánt biztonság elérése érdekében nem érhetjük be a védekezés közvetlen eszközeinek alkalmazásával, a folyómenti árvédelmi töltésekkel. A lefolyás szabályozását is igénybe kell vennünk. Síkvidéki tárolók, árapasztó csatornák, lokalizáló töltések területi rendszerére, belsőségeket védő körtöltések építésére is szükség van. Az ország víziúthálózata nem fejlődött számottevően, de folyószabályozási munkáink az árvízmentesítéssel összhangban a korábbi évtizedeknél céltudatosabban, gyorsabb ütemben haladtak előre. Ez hozzájárult a hajózási feltételek javításához is, bár lehetőségeinket e téren még távolról sem hasznosítjuk kellően, noha ezt a Duna—Rajna— Majna csatorna egy évtizeden belül várható üzembehelyezése és a transzkontinentális víziútrendszerhez való csatlakozásunk különösen időszerűvé teszi. A vízépítést Kvassay és Sajó idejében, sőt még a felszabadulást követő évtizedben is az elmaradott technika, korszerűtlen munkaeszközök jellemezték, bár Kvassay és Sajó is eredményes lépéseket tettek a vízügyi szolgálat saját építőszervezetének és folyami kotróparkjának létrehozására. A korábban kézműves jellegű, nehéz fizikai munkával végzett vízépítés korszerűen gépesített vízépítői párrá fejlődött. Létrejött a vízgazdálkodás ipari háttere. Nagy hatékonyságú gépek, berendezések, műszerek egész sora segíti munkánkat. Csaknem teljesen a múlté a hagyományos kordélyos, kubikos földmunka. A vízépítőipar földmunkáinak több mint 90%-át géppel végzik. Olyan nagy jelentőségű eredmények jelzik a műszaki fejlődést, mint a műanyagok széles körű felhasználása, az előregyártott építőelemek, a korszerű szennyvíztisztító, vízelőkészítő berendezések, a gépi áttelepítésű öntözőberendezések, az előregyártott acél víztornyok, a jégrobbantás fejlett technológiája, a kőmunkák gépesítése, a gépi számítástechnika alkalmazása, a folyamatirányítás, az elektronika és az izotópok felhasználása, a korszerű távközlési rendszerek alkalmazása. Kvassay és Sajó korukat messze megelőzve felismerték, hogy a korszerű vízgazdálkodás nem alapozható ötletszerű megoldásokra, részintézkedésekre, rövidtávú döntésekre. Kezdeményezésük hasznos indítékul szolgált a Vízgazdálkodási Keretterv, majd a Távlati Vízgazdálkodás Fejlesztési koncepció és a fejlődés távlatait a jövő század közepéig felvázoló nagytávlatú terveink kidolgozásánál. E tervek egyértelműen arra mutatnak, hogy országunk gazdasági fejlődésével összhangban, következetesen tovább kell haladnunk a nagytérségi vízgazdálkodási rendszerek építésében. Mielőbb meg kell kezdenünk a Tisza csatornázása soron következő művének, a Csongrádi Vízlépcsőnek építését és lehetőleg 15 éven belül be kell fejeznünk a Tisza csatornázását. Míg Kvassay és Sajó a Duna—Tisza csatorna építésének szükségességét a kelet—nyugati irányú vízi közlekedés megteremtése szempontjából tartották fontosnak, a mi terveinkben ez csak egyik, bái- alapvető fontosságú célja a két főfolyónkat összekötő csatornának. Fel kellett ismernünk, hogy a Tisza-völgy csökkenő vízkészletei már csak a Dunából pótolhatók és a Duna—Tisza közi hátság fejlődésének megalapozásához szükséges vízkészlet is csak innen nyerhető. A jövő vízgazdálkodási feladatai így már nemcsak a Duna mentén, hanem a Tisza völgyében is a Duna-völgy egészével függnek össze. Kvassay és Sajó vízerőhasznosítási tervei még nem számolhattak mai vízépítési és vízgépészeti lehetőségeinkkel, így a mai magyar Duna-szakaszon csak a Mosoni és a Szentendrei Duna-ág vízerő készletének hasznosítására gondoltak. Kvassay azonban már a Vaskapu vízerőmű építésével is foglalkozik vízgazdasági politikájáról írt művében. Terveink a Duna országunkon áthaladó szakaszán négy vízlépcső építését irányozzák elő, közülük első helyen megvalósítandónak a Gabcikovo— Nagymarosi Vízlépcsőrendszert tartjuk. Ma már nincs az országnak olyan tája, ahol ne találkoznánk a vízgazdálkodási dolgozók alkotó munkájának eredményeivel. Az Alföld aszályos térségeit és országunk más tájait átszelő öntözőcsatornák hálózata, a természet sokszor mostoha vízviszonyait megváltoztató vízlépcsők, tározók, új mesterséges folyók, a városok és falvak fejlődését előrevivő az életkörülményeket jobbá, kulturáltabbá, egészségesebbé tevő vízi közművek, a falvak fölé magasodó ezüstös csillogású acélszerkezetű víztornyok ma már a magyar tájak elválaszthatatlan tartozékai, a vízügyi dolgozók országépítő munkájának, a gazdasági és a természeti környezetet a szocialista társadalom céljaival összhangban formáló tetteinek hirdetői. Jövőnknek, a vízgazdálkodás-fejlesztési terveinkben megfogalmazott lelkesítő feladatai világosan állnak előttünk. Megalkottuk a jövő évtizedek vízügyi koncepcióját. Vízügyi politikánk kiforrt. A jövő építőmunkájának alapjai adva vannak. Mint az előzőekben megkíséreltem érzékeltetni