Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

4. szám - Dégen Imre: Kvassay Jenő és Sajó Elemér szellemi öröksége

HIDROLÓGIA! KÖZLÖNY 56. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 145—188. oldal Budapest, 1976. április Kvassay Jenő és Sajó Elemér szellemi öröksége* r> J5 G E N IMRE c. egyetemi tanár, a MTESZ alelnöke A magyar vízgazdálkodás gazdag történelmi hagyományokban. Mai fejlődésének serkentője, eredményeinek értékes forrása, az elődök alkotó munkájának, tapasztalatainak, útmutatásainak megbecsülése, megőrzése és következetes továbbfejlesztése. Vízügyi szervezetünk egyik sajátos vonása a hagyományok ápolása, s egyben a társadalmi, gazdasági és műszaki haladás útjának követése, a múlt, a jelen és a jövő egymásba torkolló történelmi folyamatának komplex szemlélete. Ez, a múltat, a haladó hagyományokat megbecsülő, a jelent építő és a jövőt formáló egységes szemlélet ösztönzője az elődeink iránti tiszteletnek és megbecsülésnek. Alkotásaikat, előremutató, haladó gondolataikat, gazdag tapasztalataikat így állíthatjuk népünk további felemelkedésének, szocialista építő munkánknak szolgálatába. Kegyelettel és az utókorra hagyott szellemi örökségük iránti hálával és tisztelettel emlékezünk a magyar vízgazdálkodás két kimagasló alakjára: a 125 éve született Kvassay Jenőre és a 100 esztendeje született Sajó Elemérre. A róluk való együttes megemlékezést nem pusztán születésük 125., illetve 100. évfordu lójának egybeesése indokolja, hanem az is, hogy munkásságuk elválaszthatatlanul egymásra épült. Sajó mindenkor szellemi elődjének tekintette Kvassayt. A magyar vízgazdálkodás története bővelkedik nagy egyéniségekben. Közülük az utókor emlékezetére különösen érdemesek voltak, akik szellemi felkészültségüket, műszaki alkotásaikat, programjaikat egybekapcsolták a társadalmi haladás ügyével. A vízrendezés korai úttörői közül Vedres István és Beszédes József, a rendszeres szabályozásokat előkészítő vízrajzi felmérések vezetői közül Huszár Mátyás és Lányi Sámuel, a Tisza szabályozás tervezője, a magyar mérnöki tudomány örökbecsű, nagy mestere Vásárhelyi Pál és vízgazdálkodásunk hőskorában a történelmi jelentőségű szabályozási és ármentesítési munkák zseniális szervezője Szé* Elhangzott a Magyar Hidrológiai Társaság 1975. szeptember 9-én tartott emlékülésén (Szerk.) chenyi István nemcsak vízügyi műszaki múltunk, hanem egész gazdaságtörténetünk kimagasló alakjai. Kvassay és Sajó szellemi öröksége Kvassay Jenőt és Sajó Elemért a reformkor vízgazdálkodási politikájának folytatóiként és továbbfejlesztőiként méltán tartjuk számon vízügyi szolgálatunk, sőt műszaki múltunk nagyjai között. Nevük a magyar vízimunkálatok történetének háromnegyed százados korszakát, egyik legjelentősebb szakaszát jelzi, bár a kor szűklátókörűsége megakadályozta számos nagy tervük, koncepciójuk valóraváltását. Kvassay fellépésétől —- 1877-től — Sajó Elemér haláláig — 1943-ig — a magyar vízgazdálkodásnak alig van olyan számottevő eredménye, alkotása, melynek ne lettek volna tervezői, értelmi szerzői, vagy éppen résztvevői és létrehozói. A méltó és valósághű emlékezés arra is kötelez, hogy választ adjunk a kérdésre: miért időszerű Kvassay és Sajó emlékének ébrentartása, szellemi örökségük felelevenítése és miért együtt emlékezünk meg róluk? Munkásságukkal ők alkotják a hidat a vízszabályozástól a komplex vízgazdálkodásig, a nagy kezdeményezőktől korunk valóságáig. Munkásságuk nemcsak szerves továbbfolytatása a reformkori elődök úttörő törekvéseinek, műveinek, hanem egyben átmenetet alkot a mai korszerű vízgazdálkodás felé. Ezért emlékük felevenenítése nem csupán történelmi tiszteletadás, hanem a fejlődés útjának felmérése is. S ez nemcsak tájékozódásul, de útmutatásul is szolgál számunkra, ők, a reformkor nagyjaival együtt mai vízgazdálkodásunk szellemi megalapozói. Kik voltak ők, s hol a helyük a magyar vízgazdálkodás nagyjainak sorában? Vajon gyakorló mérnökök, tudós hidrológusok és vízépítők, közgazdászok, az államigazgatás vezető posztjain működő szervezők, korai futurológusok, a jövő fejlődési és cselekvési programjainak tervezői voltak-e. Űgy vélem akkor közelítjük meg helyesen egyéniségük, munkásságuk értékelését, ha mindezen törekvések szintézisét ismerjük fel életművükben.