Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

4. szám - Dégen Imre: Kvassay Jenő és Sajó Elemér szellemi öröksége

146 Hidrológiai Közlöny 1976. 4. sz. Dégen I.: Kvassay Jenő és Sajó Elemér Egyszerre voltak kiváló elméleti felkészültségű gyakorlati mérnökök, egyben a vízügyi államigazgatás szervezői, irányítói, tudományos színvonalú szakirodalmi művek szerzői, hosszú távú, összefüggő cselekvési programok szerkesztői. A nép ügyével elkötelezett mérnök-közgazdászok voltak, akik változtatni, jobbítani akaró szándékkal tárták fel jelenük viszonyait és igyekeztek a jövő útjait megvilágítani. Mentesek voltak a szűk szakmai egyoldalúságtól. Ugyanakkor tudományosan megalapozott szabatosság jellemezte mérnöki, vezetői, szervezői tevékenységüket. Oly korban, melyet a szűklátókörűség, a hűbéri maradványokkal terhelt kapitalista fejlődés ellentmondásai, majd az embertelen fasizálódás jellemzett, elévülhetetlen érdemük, hogy — bár mindketten az uralkodó birtokos osztályból származtak — szellemi és erkölcsi kiválóságuk sok vonatkozásban koruk társadalma fölé emelte őket. Miközben keresték a vízgazdálkodás fejlődésének technikai, gazdasági, társadalmi feltételeit, koruk számos más polgári szociológusánál és közgazdászánál világosabban felismerték az ország elmaradottságának, a haladás iránti fogékonyság hiányának, az ipar fejletlenségének, a víziúthálózat fejlesztését elhanyagoló, öncélú vasútpártoló közlekedéspolitikának, az extenzív mezőgazdaság megrekedésének, a korszerű vízgazdálkodás kibontakozására és általában a termelőerők fejlődésére gyakorolt gátló hatását. Ha nem is láthatták tevékenységük, terveik társadalmi összefüggéseit, megvalósításuk nehézségeinek koruk társadalmában rejlő okait olyan világosan, mint ahogy számunkra a marxista történelemszemlélet és az azóta eltelt időszak ismerete lehetőséget ad, konstruktív állásfoglalásaik progresszív gazdaságpolitikai programnak és társadalmi kritikának is tekinthetők. Élethivatásuknak a jobb jövő megalapozását és építését tartották. Hivatásuk mesterei, egyben apostolai és gyakorlati szervezői is voltak. Terveztek, szerveztek, tanítottak, buzdítottak. Szívós következetességgel igyekeztek megismertetni elgondolásaikat és azoknak közvéleményt teremteni, Kvassay és méginkább Sajó nem egyszer hangsúlyozta, hogy a társadalomnak a vízügyek iránti érdeklődése nagy erőforrás, melyből gondolatok, javaslatok, tervek, alkotások fakadnak. Jóllehet a kor társadalmi-gazdasági korlátai sok területen szinte leküzdhetetlen korlátokat emeltek terveik megvalósítása elé, gyakorlati érzékük, alkotó optimizmusuk erőt adott számukra a kudarcok utáni újrakezdéshez és a realitásokkal számot vető kompromisszumos megoldásokhoz, anélkül, hogy elveiket, igazukba vetett hitüket feladták volna. Harcaik és kudarcaik világosan rámutatnak a korszerű vízgazdálkodás hazai fejlődésének társadalmi-gazdasági akadályaira. Kvassay Jenő tevékenységét a kiegyezés után, abban az időszakban kezdte, melyet gazdasági, műszaki és igazgatási téren, így a vízimunkálatok és a vízügyi igazgatás terén is az előző önkényuralom örökségének súlyos tehertételei jellemeztek. Kvassay a Pesti Műegyetem, majd a Magyaróvári Gazdasági Akadémia és az „École des Pouts et Chaussées" elvégzése után, a francia vízépítő iskola legmodernebb szellemi fegyverzetével felvértezve, 1879-ben került az általa javasolt Kultúrmérnöki Intézmény élére. Itt kezdődött Kvassay 40 éves közéleti pályájának legeredményesebb időszaka. Kvassay 1870—1918-ig volta magyar vízügyi szolgálat nagy tekintélyű, zseniális vezetője. A Kultúrmérnöki Intézmény működése elsősorban a fejlettebb, de annál veszélyeztetettebb peremvidékek, domvidéki területek rendezésére irányult. Felismerte, hogy az egyszerű, szívós és kitartó hétköznapi munka útját kell választani. Az elméletileg felkészült gyakorlati szakember alaposságával fogott hozzá a mezőgazdasági vízgazdálkodás goron levő feladatainak megoldásához. A kiegyezés utáni vízügyi politika csődjét megrázóan bizonyító szegedi árvízkatasztrófa nyomán sürgető követelményként vetődött fel a korszerű magyar vízgazdálkodási politika elveinek kialakítása és gyakorlati érvényre juttatása. E politika megalkotásának és gyakorlati megvalósításának elindítása Kvassay nevéhez fűződik. Céltudatosan, kitartó munkával és számos nehézség ellenére felszámolta a Bach-korszakból örökölt és a kiegyezés utáni időszak szűklátókörű, légkörében eltorzult vízügyi politika legsúlyosabb következményét: befejezte a Tisza szabályozás munkáját, létrehozta a közel egységesnek tekinthető vízgazdálkodási szervezetet. A Kultúrmérnöki Intézmény élén végzett szerteágazó, eredményes munkája nyomán 1889-ben az országos Építészeti és Talajjavító Hivatal, majd az Országos Vízépítési Igazgatóság, később — e haladó jellegű szervezetekhez képest visszalépést jelentő szervezeti keretek között — a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Főosztálya élén folytatta tovább mezőgazdasági vízrendezési programjának megvalósítását. Megalkotta a vízgazdálkodás első távlati tervét, az 1895. évi beruházási törvényt, majd a második, most már 20 éves távlati programját. Nevéhez fűződik az 1885. évi vízjogi törvény megalkotása. A, törvény a korábbi viszonyokhoz képest bizonyos fokú haladást jelentett, de természetszerűleg a feudális béklyókkal terhelt kapitalista fejlődés ellentmondásait hordozta és így döntő változást a vízgazdálkodás fejlődésében és jogviszonyaiban nem hozhatott. Szakmai, politikai tisztánlátását mutatja, hogy élete végén Kvassay javasolta utódjául —• mint a legfelkészültebb és legrátermettebb vezetőt — a haladó magatartásáról ismert Bogdánffy Ödönt, akinek fejlődése, a polgári radikalizmustól, a szocialista mérnökmozgalomig ívelt. Kvassay szerepe nemcsak az általa létrehozott intézményekben, művekben mutatkozik meg, munkássága nem csupán működésének négy évtizede alatt szabta meg a magyar vízgazdálkodás fejlődésének irányát, hanem további évtizedekre is kihatással volt. Ezért kapcsolódik késői utódja Sajó Elemér tevékenysége is oly szorosan Kvassay kezdeményezéseihez és céljaihoz. Kvassay szakmai örökségének igazi folytatója, Sajó Elemér is végigjárta a vízügyi szolgálat szokásos külső állomásait, de hamar kitűnt pálya-