Hidrológiai Közlöny 1976 (56. évfolyam)

3. szám - Dr. Ravasz Tibor: A síkvidéki vízrendezés területi és agronómiai alapjainak elemzése

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 56. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 97 —144. oldal Budapest, 1976. március A síkvidéki vízrendezés területi és agronómia alapjainak elemzése DE. RAVASZ TIBOR* A síkvidéki vízrendezés agronómiai alapkérdéseinek korszerűbb megfogalmazásával — helyesebben „újrafogalmazásával" —• gyakorlatilag a KÖV1ZIG egy Békés megyei megbízása nyomán kezdtünk el behatóbban foglalkozni. Az üzemi felméréseink eredményéből ugyanis, az újrafogalmazási igény egyértelműen következett. Az okok ós a folyamatok közben a szemünk előtt alakultak ki és játszódtak le. Az utóbbi pár évben a síkvidéki mezőgazdasági területek hasznosítása, a hagyományos üzemelési módhoz képest, alapvetően megváltozott. Az új gépi technológiák jelentős előretörése — majd a változó csapadékú időjárás — a szántóföldi táblákon szemléletesen bizonyította, hogy az új üzemeltetési igények és a régi vízrendezési alapelvek nehezen hozhatók közös nevezőre. A területi — nagytérségi — vízrendezési célokkal és eredményekkel szemben mindinkább kirajzolódnak a tábla és a táblát kiszolgáló területek (pl. utak stb.) vízrendezési igényei, de változnak az agronómiai „vízérzékenység" kárelemei is. A hagyományos termesztési módok úgyszólván egyetlen vízrendezési alapeleme: a biológiai vízérzékenység. A növényállomány alatt összefutó felületi vizek, a tenyészidő elöntései, mint kártényezők már régen kialakították a védekezési igényt. Az új gépi technológiákra épülő nagyüzemi termesztésnél azonban az agrotechnikai vízérzékenység is előtérbe lépett. Ezzel megnőtt a károsítási idő. Ráadásul ez utóbbi sokkal figyelmetkeltőbb jelenség, mert pl. ha a betakarítási időben jelentkezik, a már megtermelt érték elvesztését vagy csökkent hasznosulását eredményezheti. Mindezek alapján úgy találtuk, hogy a táj adottságai és az agronómiai hasznosítás — a természeti lehetőség és a társadalmi elvárás — olyan nézőpontok, amelyek a kérdéses téma lényegi eleméhez vezethetnek. Következtetésünk végeredménye, hogy minden mezőgazdasági terület agronómiai vízrendezési igényét, a hasznosítási keret (a nagyüzemi tábla) és a termőhelyi funkció (a szántóföldi használat) együttesen fejezi ki és határozza meg. * Agrártudományi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Gödöllő. A továbbiakban minden síkvidéki vízrendezési alapkérdést ebben a fogalmi keretben vizsgáltunk meg és elemeztünk ki. Az eredményről röviden az alábbiakban adunk számot. 1. A csapadék és a talaj mint összetett belvízforrás Minden agronómiai célú vízrendezés alapja, a szóban forgó terület aktív vízforrásának felderítése, illetve a befogadó talajréteg visszatartó képességének dinamikai értékelése. Közvetlen vagy elsődleges vízforrásnak a csapadék tekinthető. így minden vízrendezésnél elsődlegesen kell számolnunk értékeivel. 1.1 A csapadék mennyisége. Békés megye területén sokévi átlagban: 5—600 mm. Ismerve a megye termésátlagait, és a növények vízigényét, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy vízrendezési terveink megalapozásánál ún. csapadék-feleslegekkel nem kell és nem is lehet számolnunk. Sőt, az agronómiai célú vízgazdálkodás, a továbbiakban sem hagyhatja figyelmen kívül az aszálykárok lehetőségét. A csapadék takarékos gazdálkodás változatián követelmény a megyében. Mindezek ellenére, gyakorlatilag mégsem kizárt, hogy időszakosan vagy rendszeresebben egyes tájterületeken a termőhelyi vízbőség akadályozza az üzemi termesztést. Nyilvánvaló — ahol nem a területet kívülről terhelő ún. „idegen" vízforrás (ráfolyás, átszivárgás, elöntés) a belvizek kialakítója, ott a talaj vízforgalmi hibáiban kell az okokat keresnünk. 1.2 A talaj vízbefogadó képessége agronómiailag akkor kielégítő, ha minden esőcsepp talajérintkezési helyén raktározódik a gyökérzónában. Tehát, ha az eső alatt és után, a víz csak vertikálisan mozog akkor jó, ha horizontálisan is elmozdul, akkor rossz a talaj pillanatnyi vízforgalma. Közbevetőleg itt kell megjegyezni, hogy különbséget kell tennünk a sík ós a lejtős területek horizontális vízmozgási indítékaiban. A lejtőn a csapadék intenzitás, a síkon a felületen felhalmozódó mennyiség indíthat csak el horizontális vízmozgást az agronómiai gyakorlatban. Mondhatni ez az egyik legfigyelemre-inéit óbb