Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

8. szám - Tőry Kálmán

330 Hidrológiai Közlöny 1975. 8. sz. Tory K: Nekrológ tudásával is kitűnt. Műegyetemi megbízásának újabb 3 évre szóló meghosszabbítása helyett tehát a győri folyammérnöki hivatalhoz osztották be, amelynek rövidesen főnöke is lett. Munkásságát igyekezett tudományosan megalapozni. Ez vitte arra, hogy — hazánkban elsőként — mérésekkel ellenőrizze a Duna görgetett hordalék hozamát, majd új kisvíz-szabályozási rendszert dolgozzon ki, amivel tartósan biztosította a magyar szellemi irányítást a közös csehszlovák— magyar munkálatokban. Talán ennél is jelentősebb azonban hivatalfőnöki minőségében kifejtett nevelő munkája. Mérnökeitől megkívánta, hogy folyamatos önképzéssel fejlesszék szaktudásukat; és ebbeli tevékenységükben példamutatással és útmutatásaival vezette őket. Nem csoda, hogy keze alól, a „győri iskolából", kiváló folyammérnökök egész sora, több nemzetközileg is elismert szaktekintély került ki. 1939-ben vízépítési kerületi felügyelőként minisztériumi beosztást kapott. A felső-Dunán kívül most már a Dráva gondjai is reá hárultak. 1940-ben a Vízrajzi Intézet igazgatójává nevezték ki, de az országos feladatok mellett továbbra is szívén viselte a Duna ügyeit. Az ismétlődő jeges árvizek hatására sürgette egy dunai jégtörő-flotta kialakítását, amelynek első egysége az ő fáradozásának volt köszönhető. A legnehezebb időkben, 1943 nyarán állították a minisztérium folyammérnöki ügyosztályának élére, amikor érdemleges munkára már alig volt mód. Annál nagyobb lendülettel állt az újjáépítés szolgáltatába. 1945 tavaszán. Budai lakásán el volt vágva a minisztériumtól, tehát a közeli szomszédságában levő Vízrajzi Intézetben kezdett munkához. Szovjet támogatással újjászervezte a vízjelző szolgálatot. Májusban azután ismét elfoglalta korábbi munkahelyét, de vezető állását nem tarthatta meg. Ekkor 54 éves kora ellenére vállalta a magyar Dunaszakasz részletes felmérését és három esztendei munkával elkészítette a folyam mélységvonalas meder tér képét. Kartársai biztatására egyidejűleg egy nagyszabású dunai monográfia megírásába fogott, amely 1952-ben az Akadémiai kiadó gondozásában jelent meg ,,A Duna ós szabályozása" címen. 1949-ben az Országos Vízgazdálkodási Hivatal szolgálatába állt és felkészültségének további tanújelét adta az 1954. és 1956. évi rendkívüli dunai árvizek alkalmával, amiért több kitüntetésben is részesült. Mikor aztán 1958-ban Magyarországra jutott a sor, hogy a Dunabizottság műszaki főosztályának élére 3 év tartamára vezetőt állítson, keresve sem akadt volna alkalmasabb személy, mint az immár nemzetközi tekintélynek örvendő Tőry Kálmán. Dunabizottsági megbízatásának lejártával, 46 évi szolgálat után nyugalomba vonult, —- hogy most már véglegesen a szakirodalom ápolásának szentelje idejét. Az Országos Levéltárban a magyar folyamszabályozás múltját kutatta és többek közt lefordította Huszár Mátyásnak a Körösök szabályozására vonatkozó kéziratban fennmaradt hatalmas tanulmányát (Dissertatio hydrographica regionis fluviatilis quituor Crisiorum et Berettyó, 1825). Közben épp úgy mint fiatal éveiben, állandó figyelemmel kísérte az újabb fejlődést, amiről a „Vízügyi szakmai irodalmi beszámolók" 1966-ban megjelent 9. és 10. füzete tanúskodik. 1971-ben a Nemzetközi Földrajzi Unió európai szekciójának kongresszusára útmutatót írt a magyar dunaszakaszról. 1972-ben a „Vízügyi történeti füzetek" sorozatában látott napvilágot ,,Az Alduna és szabályozása" című könyve. Ugyanebben az évben tartotta utolsó előadását, Szegeden, a folyami hullámterek rendezéséről. De nem hiába nevezték társaságunk 1963. évi közgyűlésén, tiszteleti taggá választásakor, a Duna szerelmesének. Szinte élete utolsó napjáig dolgozott dunai monográfiájának új kiadásán. Nap mint nap láttuk a Vízügyi Könyvtár olvasótermében fáradhatatlan anyaggyűjtés közben, és bámulattal csodáltuk hihetetlen szívósságát, amikor 1974-ben — 83 éves korában! — beutazta a Dunát forrásától a torkolatáig, hogy a helyszínen tanulmányozza a szabályozás eredményeit és tájékozódjék a tervezett munkálatokról. Az alsó-dunai hajóút tapasztalatait azonban már nem foglalhatta írásba. Pályája lezárult, elszólította a halál. De reá is áll a horatiusi szó: Non omnis moriar. Művei túlélik. Dr. Lászlóffy Woldemár