Hidrológiai Közlöny 1975 (55. évfolyam)

3. szám - Dr. Váncsa András Lajos: A Sajó vízminőségi jellemzése biológiai vizsgálatok alapján

Dr. Váncsa A. L.: A Sajó vízminőségi jellemzése Hidrológiai Közlöny 1975. 3. sz. 135 7. táblázat A Sajó halhozainának alakulása Tabelle 7. Gestaltung der Fischbeute aus dem Sajó Halfajok 1961 [kg] 1967 1968 1969 1970 Halfajok 1961 [kg] [kg] [%] [kgl [%] [kg] [%] [kg] [%] l'onty 63 8,8 160 20,2 46 5,7 146 9,4 Süllő — 9 1,2 0 0 0 0 3 0,2 Harcsa — 42 5,9 24 3,0 32 4,0 20 1,3 Csuka — 127 17,8 176 22,3 279 34,3 573 3(5,8 Bálin — 26 3,6 16 2,0 14 1,7 35 2,2 Márna — 20 2,8 8 1,0 7 0,8 102 6,6 Doinolykó — 4 0,5 8 1,0 7 0,8 19 1,2 lígyéb halak 426 59,4 400 50,5 428 52,7 658 42,3 Összesen 4:1-1 717 100,0 792 100,0 813 100,0 1556 100,0 Kiegészítő megjegyzés a táblázathoz: 1961-ből nem állt rendelkezésemre részletes eredmény, csak a végösszegként megadott összes kifogott halmennyiség. Az „egyéb halak" kategóriába főleg különböző fehérhalak — ezen belül is elsősorban keszegfélék — tartoznak, de ide számítottam be az 1969-ből származó 1 kg-os angolnafogás eredményeit is. Korábbi évek halfogási eredményeit nem tudtam megszerezni. Fenti táblázatos összeállításból elsősorban figyelemre méltó a csuka és a márna fogási eredményeinek változása. A vízminőség halgazdasági szempontból történő értékelését (v. ö. 6. táblázat) feltétlenül szükséges összevetnünk a kifogott halmennyiségekkel (v. ö. 7. táblázat). Jól látható, hogy amíg 1968—1969-ben az összes kifogott halmennyiség körülbelül azonos volt (ugyancsak megegyező volt a vízminőség halgazdasági szempontból), ugyanakkor 1970-ben a kifogott halmennyiség, a korábbi két év értékeihez képest, mintegy megkétszereződött (halgazdasági szempontból értékelve ugyanakkor a vízminőség egy osztálynyit javult). A két táblázat adatainak egybevetése egyértelműen mutatja, hogy a kifogott halmennyiség növekedése a vízminőség javulásával függ össze. Ugyanakkor feltételezhetjük azt is, hogy a vízminőség jelenlegi állapotának további javulásával a halhozam bizonyos mértékű további növekedésével számolhatnánk. Korábbi — a szennyezések megindulása előtti — évekből nines halfogási eredményre utaló adatom, melyből következtetni tudnék a hajdani évek halhozamára, de véleményem szerint a vízminőség legalább egy kategóriányi javulásával már (II. osztályú állapotnál) lényegesen nagyobb lenne a halhozam. A Sajó tisztavíz jellegének visszaállítása a Tisza vízminőségvédelme szempontjából is lényeges feladatunk. A szaprobiológiai kép alapján a Sajó feletti Tisza mederszakasz vízminősége beta-mezoszaprob (1969-ben esetenként beta-mezoszaprob — alfamezoszaprob köztes) jellegű, alatta mindig kisebbnagyobb mértékű (de a vizsgálati eredményekben jól megmutatkozó) vízminőségromlás jelentkezett. Az előzőek alapján szükségesnek tartom a Sajó rendszeres ós folyamatos ellenőrző vizsgálata mellett olyan vizsgálatok végzését is, melyek segítségével a tények megállapítása mellett az okozati összefüggések is feltárhatók. Ez akkor is szükséges, ha ezek a vizsgálati eredmények még nem adnak azonnal használható eredményeket a gyakorlat számára, vagy egyenesen célszerűtlennek, szükségtelennek tűnnek. E Sajó vizsgálatokat össze kellene kapcsolni a Tisza, Bodrog és Hernád vizsgálataival, s az eredményeket együtt értékelni. Napjainkban még ritkán lehetséges a Sajó szennyezéseit a Tiszában követni és vizsgálni a Tiszára gyakorolt hatásukat. Ez a Tiszakutató Állomás keretében megoldható lenne (vagy erre a célra létrehozott Sajó Munkabizottság oldhatná meg legjobban), ezért ma már szükséges, hogy a Sajó vízrendszerének kutatásával a Magyar Tudományos Akadémia érdemileg foglalkozzék. A Sajó vízminőségi jellemzése biológiai vizsgálatokkal szükségessé teszi még a mellékvizek „hígító" hatásának értékelését. A vízminőség javulása általában a tisztább vizű mellókvízfolyások beömlése alatt jelentkezik legjobban. Ez eredményezi azt a látszatot, hogy a Sajó öntisztulása lényegtelen és elhanyagolható s a vízrninősógjavulást elsősorban a „higító" hatás eredményezi. Mint láttuk a biológiai vizsgálatok egyértelműen igazolják, hogy a „higító" hatás (amely ugyan számos esetben ténylegesen kedvezően befolyásolja a vízminőséget) gyakran másodlagos szennyeződést eredményez a Sajóban. Ugyanakkor az öntisztulás számos esetben éppen ott észlelhető, ahol hosszabb mederszakaszon nincs tiszta mellékvízfolyá8. Szennyezett és kevésbé szennyezett vízfolyások összefolyásakor létrejövő új vízminőségi állapotok éppen ezért elsősorban a biológiai vizsgálatokkal értékelhető megbízhatóan. összefoglalás A Sajó 229,4 fkm hosszúságú folyásából 1111,6 fkm jut hazánk területére, 8 e szakaszán erősen szennyezett vizű. A szennyezések szélsőségesen változó összetételűek ós mennyiségűek. A szennyezés egyrészt már az országhatáron túl meginduló folyamat, ahonnan elsősorban nagy oxigénfogyasztással jellemezhető terhelést hoz magával. Hazai területen a szerves anyagok mellett oldott sók, pH, hőszennyezés, vegyiipari hulladékanyagok, mezőgazdasági melléktermékek és kemikáliák, valamint mérgező anyagok terhelik a már szennyezett folyót. A szennyezések halpusztulásokat, valamint üzemgazdasági és mezőgazdasági károkat, sőt egészségügyi gondot is okoznak. A SzenyezéSek visszaszorítására Vízügyi Szerveink sokat tesznek, ennek ellenére napjainkban még nem igen beszélhetünk számottevő és megnyugtató eredményekről vízminőségi téren. A Sajó vízminőségének alakulására az alábbiak jellemzőek: A) Kisebb szennyezéssel folyik át határunkon. Jól jelentkezik a hazai szennyezők hatása. Hazai szakaszán jellemző vízminőségi maximumok és minimumok alakulnak ki. Tavasszal és nyáron jellemző vízminőségi állapot B) A Sajó már az országhatáron erősen szennyezetten folyik át. Ekkor a hazai szennyezők nem jelentkeznek jellegzetesen, vízminősége általában a hossz-szelvényben javuló jellegű. ősszel és télen jellemző vízminőségi állapot.