Hidrológiai Közlöny 1974 (54. évfolyam)
3-4. szám - Némethy László–Gábos László: Vízkibocsátás és vízvisszavezetés töltésátvágással
Némethy L.—Gábos L.: Vízkibocsátás és vízvisszavezetés Hidrológiai Közlöny 1974. 3—4. sz. 167 a, SZABÁLYOZOTT VÍZKIBOCSÁTÁS Mhíd fcitikusszint ~0,5m Kritikus ^ b, TÖLTESATVAGAS Vésztórozó üz emviz szintje .^ajmod/bkó pargbolo | 9. ábra. Vésztározó méretezésének alapesetei nagy a vízhozama, előfordulhat, hogy a terhelés nem csökken kellő mértékben és a fővédvonal elszakad, de a vésztározó is víz alá kerül. Az ismertetett esetek során nyert tapasztalataink alapján állítjuk, hogy a jelenleg szóba jöhető eszközök közül csak a kotrógép elégíti ki a fenti feltételt, mert segítségével — gyorsan — biztonságosan —- teljes szelvénnyel — és menet közben is növelhető hosszban lehet az átmetszést elkészíteni. A vésztározók méretezési módját alapvetően azok tervezett üzeme határozza meg. Kiindulásul fogadjuk el, hogy akkor beszélünk vésztározásról, ha csupán a védvonal védképességét meghaladó árvíz esetén bocsátjuk ki a vizet; ez a védképességi érték az eddigi észlelések szerinti mintaelemzés alapján 1% körüli (tehát 100 évenként egyszeri) előfordulási valószínűségű. Ha feltételezzük is, hogy a vízgyűjtőn történt beavatkozások az árvízszinteket emelik, 20—25 évenként, vagy ennél ritkábban kell csak a vésztáwozók elöntésére számítani, egyéb években a mezőgazdasági termelés zavartalan. A vízkibocsátásnak két módjával foglalkozunk : a) előre kiépített surran tó, b) töltésátmetszés. Zsilipes műtárgy építését a szükséges nagy kapacitás és a ritka üzemelés miatt eleve gazdaságtalannak tartjuk. Mindkét esetben első lépés a mértékadó árhullám képének meghatározása. Erre szóbajöhet az eddigi legmagasabb árhullám (pl. az 1970. évi) alakjának elfogadása vagy a 8—10 legjelentősebb árhullámból szerkesztett árhullámkép stb. Ezután meg kell határozni azt a kritikus szintet, melynek elérésekor a vízkibocsátást megkezdjük, továbbá a vésztározó megengedett feltöltési szintjét és tározási kapacitását. Előre kiépített surrantó küszöbszintjét a kritikus szint alatt mintegy 0,5 m-rel javasoljuk felvenni és a kritikus szintig könnyen eltávolítható ideiglenes elzárást létesíteni. Megfelelő pl. cölöpsor mellé helyezett palló és homokzsák. A tetőzésnek a kritikus szint feletti magasságából a maximális kibocsátandó vízhozam, ebből pedig a surrantó hossza számítható, míg az árhullámnak a kritikus szint felett i területe a kiömlő összes víztömeggel arányos. Ez utóbbi nem haladhatja meg a vésztározó kapacitását. A surrantó alkalmazásának a kibocsátandó maximális vízhozam szab határt; az véleményünk szerint 100—200 m 3/s lehet. Töltésátmetszéssel való kibocsátásra 1970-ben a Berettyón került sor, tehát tapasztalataink szigorúan véve csak erre a helyre és árhullámra igazak; ennek ellenére néhány általános érvényű következtetést is levonhatunk. Ezért a 9. ábrán — a tényleges helyzettől eltérően — tetőzés előtti nyitás feltételezett hatását elemezzük. Kiindulásul tegyük fel, hogy a vésztározó és a folyó vízszintjének kiegyenlítődési pontja az eredeti vízállásgörbének is pontja. A nyitás maximális vízhozama 400—500 m 3/s között volt, amikor a Berettyó és Sebes-Körös együttes vízhozama 800 m 3/s-ot tett ki. Tapasztalataink 1. A nyitás után 10 órán keresztül közel állandó, 10 cm/óra körüli apadás, a vízállásgörbe egyenessel jól közelíthető. 2. A 10. órától kezdve az apadás üteme hirtelen csökken, a kiegyenlítődési szintig tartó szakasz 3-ad fokú parabolával közelíthető. 3. A két vízállásgörbe közé eső területből meghatározható Vj víztömeg mintegy 2/ 3 része csupán a ténylegesen kiömlött víztömegnek. A különbözetet a hj magasságnak megfelelő, a nyitás pillanatában a töltések között tárolt víztömeg adja. A vésztározó méretezésénél ezt nem szabad elhanyagolni. Az elmondottakkal csupán néhány alapvető szempontra kívántuk a figyelmet felhívni.. Adott esetben helyi viszonyok részletes vizsgálata, további elméleti megfontolások és részletesebb számítások szükségesek.
