Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
2. szám - Blum Anna: Szennyvíztisztító telepek méretezése a próbaüzemi tapasztalatok tükrében
58 Hidrológiai Közlöny 1973. 2. sz. Blum A.: Szennyvíztisztító telepek tisztítástechnológiáknál az automatika háromzónás állásos szabályozószerve, a biológiai tisztítástechnológiáknál pedig az eleveniszap adszorpciós képessége és az iszapkoncentráció viszonylag gyors növelésének lehetősége. A víz mennyiségi lökések azonban mindenképpen a tartózkodási időt rövidítik meg, ami elsősorban a nagy sebességgel lejátszódó folyamatoknál és viszonylagosan kis reaktortérfogatoknál érezteti hatását. Tapasztalatok szerint a vízlökések már 20—30%-os többletnél észrevehető hatásfok csökkenést eredményeznek, míg a koncentrációlökések csak 150—200%-nál. A szennyvíztisztító berendezések különleges állapotát képezi az az időszak, amikor az új bővített rész még nem lépett üzembe, de a terhelés már meghaladta a tervezettet. Ez az átmenet mindig a tisztított víz minőségromlásával jár együtt. Elsősorban az oxigénbevitel növelésének majdnem teljesen kivihetetlen volta és csak másodsorban a tartózkodási idő csökkenése szab határt a teherbíróképességnek. A különböző típusú forgókefék ill. turbinák oxigénbevitele a fordulatszám növelésével sokkal nagyobb mértékben változik, mint a merülési mélységével. Az előbbi jelenleg még egyszerű eszközökkel, olcsón, nem oldható meg. Az utóbbi is csak igen korlátozottan, főként azért, mert a gazdaságossági szempontokat helytelenül mérlegelve, rendszerint csak kismérvű teljesítménytartalékot terveznek be. Az ipari szennyvizek hatása a városi szennyvizek tisztíthatóságára A közcsatorna csak azoknak a szenny vízf éleségeknek lehet befogadója, amelyek sem a csatornahálózat, sem annak végpontján elhelyezkedő városi szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű használatát nem akadályozzák. Ezt kívánja biztosítani a 2/1970 OVH. rendelet is azzal, hogy előírja az egyes szennyező anyagok még bevezethető határtöménységeit. A helyi előtisztító berendezések száma ma még elég kevés és a meglevők többségének kezelése pedig korántsem kielégítő. így a nem megfelelő előtisztítás hatása jelenleg igen jól észlelhető a városi szennyvíztisztító telepek működésében. A túlnyomóan szervetlen szennyeződéseket tartalmazó ipari szennyvizek — mivel szennyző anyaguk a biológiai tisztítás során csak kivételes esetben változik — általában fölöslegesen kötik le a kapacitást, ritkábban, sejtmérgekként hatva kimondottan üzemzavar forrásává válhatnak. A fémipari szennyvizek — amennyiben a fémsók eltávolítása nem megfelelő mértékű, de az egyes fémionok töménysége — nem éri el a mérgezési határértéket — feldúsítják a különböző iszapféleségek inertanyag-tartalmát. Ez különösen az anaerob rothasztók üzemére lehet veszélyes. Csepegtetőtestek működését az intenzív levegőztetés hatására kicsapódó és a töltet felületén megtapadó vasoxid pelyhek már olyan töménységben is befolyásolják, aminél az eleveniszapos berendezésen még semmilyen rendellenesség sem észlelhető. Hasonló jelenség figyelhető meg az ivóvízként felhasznált, nem vastalanított, erősen vasas ásványvizeknél is. A kénsavas páclevek — ha részarányuk a tisztítandó vízben számottevő — egyrészt szulfát korróziót okozhatnak, másrészt állandósítják a biogázban a kénhidrogén jelenlétét. A dissousgázgyári fejlesztők elfolyó vize nagy szárazanyagtartalmánál fogva mind a közcsatornában mind az előülepítő, sőt szélső esetben az anaerob rothasztó iszapvezetékében is dugulást idézhet elő. A szervetlen vegyipar szennyvize — a jó hatásfokú helyi közömbösítést alapfeltételként tekintve — sótartalma miatt káros. A biológiai tisztítási folyamatot meggátló sótöménység kialakulásának valószínűsége igen csekély, de az gyakori, hogy a sótartalom és egyes szervetlen ionok (NH 3, N0 3, P0 4 stb.) olyan mértékig dúsulnak fel, hogy a tisztított víz bírságmentesen már nem vezethető az élővízbe. Fennállhat a szulfát korrózió veszélye is. A túlnyomóan szerves szennyeződéseket tartalmazó ipari szennyvizek két fajtáját különböztetjük meg. Az egyik a házi szennyvíznél tápanyagként jobban, a másik sokkal kevésbé hasznosítható, sőt egyenesen sejtméregként számontartott szerves anyagokat tartalmaz. Az élelmiszeripar szennyvizei általában az előbbi, a könnyű-, a szerves vegyés a gyógyszeriparéi inkább az utóbbi csoportba sorolhatók. Az élelmiszeripari szennyvizeket a házi szennyvizeknél jóval nagyobb kémiai ill. biokémiai oxigénigény, olaj-, zsír- és lebegőanyag-tartalom, valamint a biológiai tisztítást végző mikroorganizmusok azonos terhelés melletti nagyobb légzésintenzitása, fajlagos sejtszaporulata és fajlagos iszaptérfogata (Mohlman index) jellemzi. A méretezésnél rendszerint csak az előbbi tulajdonságokat veszik figyelembe, az utóbbiakat nem. Ennek következménye, hogy az ilyen szennyvizekkel kevert városi szennyvizeket tisztító telepek többsége időszakos oxigénhiányban szenved, az eleveniszapot alkotó mikroorganizmusok között sok a fonalas fakultatív aerob; a rossz ülepedő és vízleadó képesség miatt az utóülepítőben túl magas az iszapszint; kicsi a recirkuláció; az anaerob rothasztóba beadagolt iszap túlhíg; a csepegtetőtest hártyája túlságosan megvastagszik és a felületi terhelés elégtelen öblítő hatása miatt eltócsásodik. Zavart okoz a városi szennyvíztisztító telepek működésében, hogy a vágóhidak, a hús- baromfi- és a tejfeldolgozóüzemek szennyvize nem megfelelően, vagy minden előtisztítás nélkül kerül a közcsatornába. A nagy zsírtartalommal párosuló nagy lebegőanyag-tartalom akadályozza a gépi rács tisztítását, a sugárirányú átfolyású előülepítők uszadékkotrója a felúszó hányadot nem távolítja el; a kétszintes ülepítők felületéről, ha zárt kivitelűek gyakorlatilag egyáltalán nem, ha nyitottak csak igen nehézkesen, nagy erőfeszítés árán, kézi úton fölözhető le. A zsíros uszadék azonban még a leggondosabb kezelés mellett sem fogható vissza teljesen az előülepítőben. Az emulziós hányaddal, amit a biológiai folyamat bont meg, a csepeg tetőtestek felületére tapadva elősegíti az eltócsásodást; az eleveniszapos medencékben pedig az intenzív levegőztetés flotáló hatására iszappelyhekkel rögökké tapad össze és az utóülepítő felületén
