Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Csanády Mihály: Az eleveniszap-minőség értékelése tisztítástechnológiai szempontból

412 Hidrológiai Közlöny 1973. 9—10. sz. Dr. Csanády M.: Az eleveniszap-minőség értékelése Az iszapindex értéke a nagy terhelésű házi szennyvizes berendezéseknél mértnél jóval kisebb volt, általában 50 és 100 ml/g közötti, bár szélsőértékként 140, sőt 170 ml/g is előfordult. Az ülepedőképesség tehát sokkal jobb volt, mint a nagy terhelésű rendszerben; iszap felfúvódást egyetlen esetben sem észleltem. Iszapelúszás fordult elő az egyik berendezésnél, de ennek más oka volt. A tervező előírta az árokban tartandó eleveniszap-koncentrációt. A szennyvíz mennyisége nőtt, a recirkulációt nem növelték. A koncentráció tartása érdekében nem vettek el fölösiszapot, az utóülepítőben sok iszap tárolódott, megindult a részleges denitrifikáció, részben felúszott ós elúszott az iszap. Az oxidációs árkok eleveniszapjának izzítási veszteséggel mért szervesanyag-tartalma általában 54—58% volt, jóval kisebb, mint a nagy terhelésű Kessener berendezések esetében. Ugyanígy kisebb volt a kémiai oxigénigénnyel mért szervesanyagtartalom is. Ez jól mutatja, hogy a teljesoxidáció ezekben a berendezésekben tényleg végbemegy, az aerob úton stabilizált iszap szervesanyag-tartalma kisebb, mint a nem stabilizálté. Nagyobb fajlagos iszapterhelés esetén előfordult nagyterhelésű állapot, tehát jó tisztítási hatásfok iszapstabilizáció nélkül, még nagyobb terhelés esetén már a hatásfok is leromlott (Aggtelek). Lényeges megállapítás még az is, hogy a tervezettnél jóval kevésbé terhelt árkok esetében az eleveniszap kialakulása és szaporodása lassú volt, a bedolgoztatás — legalábbis a teljesoxidációhoz szükséges iszapkoncentráció elérése — hónapokig tartott. Rendkívüli szennyvíz esetében — így Bükkszéken, ahol ásványvíz is jut a csatornába, ami miatt igen jelentős mészkiválás lépett fel — szokatlan összetételű eleveniszap alakult ki: igen nagy iszapkoncentráció (8—9 g/l), igen kis Mohlmann index (28 ml/g) és szervesanyag-tartalom (28—48%); ennek ellenére az iszap adszorptív képessége és ezzel a tisztítási hatásfok is jó volt. Az első berendezések levegőztetője a régebben szokásos Kessener rotor vagy ennek az U-profilú elemes (ún. Rocylaktív) változata. Később a nagyobb (70 cm) átmérőjű ún. dobkefe (Käfigrotor) került előtérbe, amely karbantartási szempontból előnyösebb, de energetikailag is kedvezőbb lehet, mivel itt a lineáris sebesség biztosítása a meghatározó faktor, amit egy nagy átmérőjű rotor inkább teljesít, mint a jelentősebb forgó illetve örvénylő mozgást is okozó kis rotor. Az árkok oxigénellátása megfelelő, sőt túl bőséges volt, igazolva, azt, hogy a teljesoxidációs árkoknál az elegy mozgásban tartása, a kiülepedés megelőzése a meghatározó tényező. Kiülepedés, az árok feliszapolódása — a rotor utáni rész és az árok visszafordulásakor a belső ívnél levő kisebb lerakódásoktól eltekintve —- csak olyankor fordul elő, ha nagy fajsúlyú anyag (homok vagy pl. Bábolnán sertésfekália) jutott az árokba, vagy ha tartós üzemszünet miatt lerakódott az iszap és bomlásnak indulva elvesztette pelyhes jellegét (pl. Feketevölgy). Előfordult olyan meglepő eset, hogy két napja álló rotor mellett is megtartotta az iszap az adszorptív képességéi, néhány gázosodó iszapcsomón kívül más nem utalt az üzemzavarra (Kisköre). A Kessener rotor említett önszabályozó képessége az oxidációs árkoknál is hasznosítható lenne. A-gyakorlatban ennek a hasznosítása itt azért nehezebb, mivel a rotor által a víznek átadott mozgási energia ós a rotor bemerülése közti összefüggésre kevés adat van, viszont itt ez a lényegesebb, nem az oxigén bevitel. Mindenesetre rossz példa fordult elő. Az egyik árok bukója túl rövid volt; esőzés idején (bár elvileg elválasztó rendszerű lett volna a csatorna) annyira megemelkedett a vízszint, hogy a nagy bemerülés okozta túlterhelés miatt a hajtómotor leégett. 4.1.3. Nagybuborékos légbefúvás (INKA rendszer). A rendszer értékelése nehéz, mivel kevés ilyen berendezés működik hazánkban, és tulajdonképpen egyikük sem tekinthető tipikus esetnek. Nézzük egyenként a berendezéseket. Hajdúszoboszlón a szennyvíz eleinte nagyon híg volt, de később sem érte el a koncentrációja a szokásos értéket. A szennyvíz nagy sótartalma, amelyet a csatornába jutó ásványvíz okoz, szintén jelentősen befolyásolja az iszap összetételét és jellegét. Igen jól ülepedő volt az iszap, az egy kiugró érték elhagyásával számított átlagos iszapindex 36 ml/g. Ennek köszönhető, hogy a viszonylag kis recirkulációs arány (átlag 49%) ellenére 4 g/l-nél valamivel nagyobb átlagos iszapkoncentrációt sikerült tartani az eleveniszapos medencében. Az iszap szervesanyag-tartalma a szokásosnál kisebb volt, ami részleges iszapstabilizációra utal. A medence oxigénellátottsága mindig jó volt, amiben a szennyvíz híg volta és a berendezés alulterhelt állapota is szerepet játszott. (A beépített turboventillátor-kapacitás is túl nagy volt.) A levegőztető medencében elég jelentős mennyiségű homok rakódik le, aminek eltávolítása évenként visszatérő problémát okoz. A recirkuláció nem fokozható lényegesen, ezért előfordult, hogy hidraulikus túlterhelés esetén jelentős mennyiségű iszap úszott el a berendezésből. A hatvani telep — amely méretre és technológiai megoldásra nézve azonos a hajdúszoboszlóival — főleg konzervgyári szennyvizet kap, amelynek oldott szervesanyag szennyezettsége a szokásosnál nagyobb, pH értéke valamivel kisebb. A kialakult eleveniszap általában laza szerkezetű, nagy szervesanyag tartalmú, rosszul ülepedő volt. 5 eset közül egyszer fordult elő jól ülepedő iszap, ekkor (100% recirkulációval) 4 g/l-es iszapkoncentráció volt tartható. Máskor 100—180% recirkuláció mellett csak 0,7—2,5 g/l közötti iszapkoncentráció értékek fordultak elő, és jelentősen rontotta a hatásfokot a tisztított vízzel elúszó finom iszap. Az oldott oxigén ellátottság nem volt egyenletes, amit a szennyvíz jellege eléggé indokol. A pápai telep esetében a szennyvíz jellegét a vágóhíd és húsüzem erősen befolyásolta. Emiatt a kisszámú vizsgálat alapján a rendszerre nézve egyértelmű következtetéseket nem lehet levonni. A részletes értékelésbe be nem vont, de részletesen vizsgált dorogi telepen az iszap jellege egészen különleges volt, annyira, hogy az első vizsgálat alapján az eleveniszap* jelleget is kétségbevontam. Az elvégzett TTC-s vizsgálat, valamint a jó BOI-hatásfok azonban bizonyította, hogy van lebontóképessége, bár valóban szokatlan összetételű. A szennyvíz erősen ipari jellege miatt — sok durva hordalék, szénpor, gyógyszergyári hulla-