Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)
8. szám - Bauer M.: A talajvízdúsítás Hollandiában alkalmazott módszere, erősen szennyezett felszíni vizek tisztítására
Bauer M.: A talajvízdúsítás Hollandiában Hidrológiai Közlöny 1973. 8. sz. 365 célokat szolgáló eljárásokat is az altalaj szerkezete szerint választjuk meg. Amikor a víztartó egészen a felszínig homogén és áteresztő, a beszivárogtatás szivárogtató árok vagy tó segítségével oldható meg, és a gyűjtőrendszerrel párhuzamosan telepíthető kisebb vagy nagyobb távolságban egymástól, aszerint, hogy a réteg vízvezetőképessége nagyobb, vagy kisebb mértékű. Ez a módszer abban az esetben is alkalmazható, ha a felszínen a réteg feletti áteresztő talaj nem nagy vastagságú. Ellenkező esetben a beszivárogtatás szivárogtató kúttal, vagy aknával lehetséges. Bármelyik módját választjuk is a beszivárogtatásnak, a távolságot a beszivárogtató és gyűjtőrendszer között úgy kell megválasztani, hogy a kitermelt víz minősége minden körülmények között kielégítő legyen. A beszivárogtatott víz minősége szabályozható. Ennek egyik módja, hogy a folyóvizet jó minősége idején szivárogtatjuk be a talajba és nagyobb szennyezési hullámok érkezése idején a vízkivételt szüneteltetjük. A minőségszabályozás másik módja, hogy a nyersvizet a szivárogtatás előtt „előtisztítjuk" és a bomló, nagy 0 2-fogyasztású alkotórészeket levegőztetéssel és gyorsszűréssel eltávolítjuk, és aerob feltételeket biztosítunk a beszivárogtató rendszerben. Erre különösen nagy szükség van, ha a beszivárogtató rendszer és a nyersvízkivételi mű egymástól távolesnek és a vizet hosszú csővezetékkel kell szállítani a beszivárogtatás helyére. 1.3. A talajvízdúsítás hatékonyságának; növelése mesterséges szűrőréteg alkalmazásával A beszivárogtatás feltételeit kedvezőbbé tehetjük azáltal, hogy a szivárogtató árok, vagv tó fenekét 0,5—1 m vastag egyenletes szemeloszlású, a lassúszűrőknél alkalmazott szemnagyságú, vagy kissé durvábbszemű homokkal borítjuk. A finomhomokos rétegeknél ezáltal növelhető a szűrőkapacitás és a durvábbszemű rétegeknél pedig megakadályozható, hogy a szennyező anyagok a ,,szűrőréteg"-be mélyen behatoljanak. Ezzel a „takaró réteggel" növelhetjük az eljárás hatékonyságát és a kisebb szűrési sebesség (0,01— 0,1 m/óra) biztosításával a tartózkodási időt néhány óráról—néhány hónapra emelhetjük. Egyes esetekben maga a természet biztosítja a finomabbszemű, vagy félig áteresztő takaróréteget. 2. A talaj vízdúsítás gyakorlati megvalósítása Hollandiában Hollandiában egéazen a századfordulóig a felszínalatti édesvízlencsékben tározódó vizet használták mind Hága, mind Amsterdam vízellátásában. Az édesvíz „lencsék" alatt mindenütt sós, illetve brakkvíz nyerhető csak. A víztermelés fokozódásával az édesvízkészlet egyre csökkent, miután a csapadékból történő utánpótlódással a felhasznált készletnek csak kis hányada pótlódott, és ennek megfelelően a sósvíz szintje egyre emelkedett. Amsterdam vízműve 1853-ban lépett üzembe, az ivóvizet egy felszínalatti természetes tározóból biztosította, amely a diinék között, Leiduin közelében helyezkedett el. Ez a készlet az évek során egyre inkább kimeriilőben volt. Már a századfordulón jelentkezett a vízprobléma, komolyan azonban csak 1940-beri kezdtek vele foglalkozni, a program megvalósítására pedig csak a második világháború után került sor. A Hágai vízmű életbelépésekor, 1874-ben vízszükségletét azokból az édesvíz lencsékből nyerte, amelyek Hágához közeleső területeken a felszínhez közel voltak találhatók. A lencsék alatt nagyobb mélységben csak sósvíz nyerhető. A vízigények emelésével az édesvízkészletek hamarosan kimerültek. Már a háború előtt felmérték a helyzetet, és látták, hogy a víztermelést fokozni ezen a területen lehetetlen. Mindkét esetben két lehetőség kínálkozott a megoldásra : 1. A nyugateurópai nagyvárosok mintájára felszíni víz igénybevétele és kémiai tisztítása, amely mennyiségileg elegendő, de nem nagyon élvezetes vizet ad. 2. A természetadta lehetőségek kihasználásával a dünók talajszűrő képességének kihasználása. A víz mesterséges beszivárogtatásával a sósvíz kiűzhető, helyét édesvízzel töltenék fel, a talaj szűrőhatása pedig jelentős minőségjavulást eredményezne. A dünék közé előszűrt talajvizet szállítanak. A távvezetékről külön ipari leágazást biztosítanak, a minőséggel szemben kevésbé igényes iparok számára. A többit bevezetnék a szivárogtató rendszerbe. Mindkét esetben az utóbbi megoldást választották. 3. Amsterdam vízműve és víztisztító rendszere a talajvízdúsítás bevezetése után Az Amsterdami Vízmű újjászervezése a második világháború után kezdődött. A tervek szerinti nyersvízkivételi művet Jutphass-nál (Utrecht mellett) építették meg a Rajna vizének hasznosítására. A szivattyúteleppel egybeépült előtisztító mű a gyorsszűrést és klórozást is végzi. Innen hosszú távvezeték szállítja a Rajna vizét a dünék közé, a beszivárogtatás helyére (1. ábra). A távvezetéket — amely 1957-ben készült el — 75 millió m 3/év kapacitásúra tervezték. Röviddel a vezeték elkészülte után azonban nyilvánvaló lett, hogy az egyre fejlődő város igénye túlnő ezen
