Hidrológiai Közlöny 1973 (53. évfolyam)

1. szám - Bélteky Lajos: Hévízkutak létesítése és komplex hasznosítása

34 Hidrológiai Közlöny 1973. 1. sz. Bélteky L.: Hévízkutak létesítése Egy-egy szelvényben változhatik azonban a víz típusa is. A felső pannonban a jódos-brómos víz felett megkapjuk a 3-as, a pleisztocénban pedig az 1. típust. A vegyi jellegnek ugyanis kormeghátározó szerepe van. A fentieknek azért van nagy jelentősége, mert „olyan területen, ahol a hévízhasznosítással kapcsolatos mennyiségi, minőségi és hőmérsékleti igényeket a felsőpannoniai alemelet feküjénél magasabb szintből is ki lehet elégíteni, mind a kútfúrással, mind az üzembentartással kapcsolatos költségek csökkentése érdekében felesleges a minél nagyobb mélységre és a maximális hőmérsékletre törekedni s a felsőpannon képződményt teljesen átharántoini. Meg kell vizsgálni, hogy — haa magasabb hőmérsékletű víz sókiválásra, lerakódásra erősen hajlamos — nem érdemesebb-e inkább a kisebb hőmérsékletű vizet adó réteget nyitni meg és ezzel csökkenteni, vagy teljesen kiküszöbölni a lerakódás eltávolításával járó nehézségeket és karbantartási költségeket." Ezek a megállapítások a VITUKI 1965. évi hévízkútkataszterében már olvashatók. Sajnos a figyelmeztetésnek nem volt sok foganatja az elmúlt hét év alatt. A sókiválással kapcsolatos nehézségek Ezt a témát azért szükséges ismételten előhozni, mert a hévizes kutak számának növekedésével mind élesebben mutatkozik, hogy a hévízhasznosításnál a sólerakódás, sókiválás problémája a legfontosabb, mert ez okozza a legtöbb nehézséget mind a kútban, mind a vízszintes elosztó hálózatban és a fűtőtestekben. Ez veszi el a kedvét számos hasznosítónak a hévíz energiájának a termelés szolgálatába való állításától. így történt a többek között pl. Karcagon, ahol az 1250 pl. 75 °C-os vizet a kb. 300 m távolságban épült új kórházban nem merték sem fűtésre, sem melegvízellátásra igénybe venni s jelenleg csak egy kis strandfürdőt lát el ez a kút melegvízzel, természetesen megfelelő hűtés után. A sólerakódást egy-egy fürdőidényben 2—3 ízben kell eltávolítani a kútból. Nagyobb mérvű lerakódás a kútban, a kútfejen és a térszint alatt 30—80 m mélységig jelentkezik, ahol a víz kalciumhidrogénkarbonát-szénsav egyensúlyi állapota a hőmérséklet és a nyomás csökkenésével a szénsav kiválása miatt megbomlik. Sokszor igen nagyok azok a nehézségek, amelyeket a kút termelése közben a sólerakódás okoz. Egyes helyeken a sókiválás már egy-két heti termelés után olyan mérvű és annyira leszűkül a kifolyócső, vagy a fúvóka keresztmetszete, hogy a kút termelése leáll s csak a lerakódás eltávolítása után lehet a kutat ismét megindítani. A sókiválás különböző gyorsasággal megy végbe. Van, ahol elég évente 1—2 alkalommal eltávolítani a lerakódást, de van néhány olyan kút is, amelyben 8—10 naponkint el kell ezt a műveletet végezni. Ez természetesen sok nehézséget és kellemetlenséget, valamint kiadást is jelent az üzemeltetőnek. Ezt a problémát nemcsak nálunk, hanem külföldön is ismerik. Hazánkban az OMFB támogatásával már évek óta próbálkoznak, kísérleteznek a megoldás különféle módszereivel. Az útkeresés kétirányú volt: a sókiválás megakadályozása, vagy a sólerakódás eltávolítása. Az előbbi célt szolgálta volna a „Cepi", továbbá a sókiválás helyének a kútból való kihozása. A Cepivel éveken át próbálkoztak hazánkban is, különböző helyeken és más-más viszonyok között. A Cepi tulajdonképp egy permanens mágnes, melynek magja egy 40—50 cm hosszú, 10—20 cm 0-jü vashenger. Ezen keresztül áramlik a víz s a mágneses erőtér hatására a lerakódás kristály rácsszerkezete úgy módosul, hogy a csőből könnyen eltávolítható. Sajnos, a hévizes kútjainkban nem vált be. Különben is nehezen oldható meg a mágneses készüléknek 40—50 m mélységben a kútba való beépítése, mert nagyon meg kell növelni a kezdő rakat átmérőjét, hogy a kútban az áramlási szabad szelvény ne szűküljön le. A gyár használati kikötései is olyan igényesek, hogy alig van olyan hévizünk, amely annak megfelelne. Megállapításunk szerint a Cepi főképp kazántápvíz kezelésére alkalmas. Nem vált be a budapesti Széchenyi fürdőben sem, pedig ott nem nagy a hévíz sókoncentrációja. A sókiválás helyének a kútból való kihozása • Bükön van megvalósítva oly módon, hogy a tolózárral történő fojtással 2,1 at. fejnyomással termel a kút s így a kútban és a kútfejben nincs lerakódás. A kalciumkarbonát kiválás csak a fürdőmedencében indul meg, mely a medence kiürítésekor könynyen eltávolítható. Hátránya ennek az eljárásnak, hogy a kritikus nyomás biztosítása miatt a vízhozamot esetleg nagyon le kell csökkenteni. A termelés közbeni kútfejnyomás növelésével másutt is próbálkoztak. Ezt a vízhozam fojtásával lehet elérni. Ennek azonban határt szab a vízszükséglet s emiatt a vízhozamot egy bizonyos határ alá nem lehet csökkenteni, mert különben a kutak számát kell szaporítani. A másik módszer a szellőztetés, melyet először Szegeden a székelysori kútnál alkalmazták, ahol a fűtési rendszerbe való bevezetés előtt a gázleválasztó medencében válik ki a só s innen szivattyúval nyomják a melegvizet a hőelosztó központba. Ez a módszer azonban csak a kúton kívüli, medence utáni vezetékszakaszt mentesíti a sókiválástól, a kutat nem, s gyógyfürdő esetén nem alkalmazható, mivel a gyógytényezők nagyrészét elveszti a víz. Legelterjedtebb módja a sólerakódás eltávolításának a csőszelvény kifúrása. Erre csak a kút legfelső szakaszán van szükség, mivel a só — a nyomástól és a gáztartalomtól függően — a kút legfelső 30—80 m-es szakaszán válik ki. Ezt alkalmazták még 1968 előtt Mezőkövesden. Bükkszéken, Zalakaroson, Igaion, Karcagon és még számos helyen ma is fúrással távolítják el a sólerakódást a kútból. Hátránya, hogy a béléscső könnyen megsérülhet, azonkívül a fúratba lehulló fúrási törmelék, a ,,fúradék" negatív kútban feltölti a perforált, vagy szűrőzött legalsó szakaszt annyira, hogy emiatt nem indulhat meg a kút víztermelése. A