Hidrológiai Közlöny 1971 (51. évfolyam)
10. szám - Vámos Rezső–Tasnádi Róbert: Miért nincsenek a Duna holtágaiban tömeges halpusztulások?
450 Hidrológiai Közlöny 1971. 10. sz. LIMNOLÓGIA Miért nincsenek a Dana holtágaiban tömeges halpusztulások? VÁMOS K, E Z S Ő »—T A S N Á D I RÓBEHT" Amióta megindult a halhústermelés fejlesztésének komplex kutatása, ezenbelül a haltenyésztéssel szorosan kapcsolatban álló limnológiai kérdések megoldása is szorgalmazott feladattá vált. De ezenkívül egyes gazdaságok is felismerték, hogy a limnológiai kutatás eredményeinek felhasználásával a haltenyésztés kockázatai jelentős mértékben csökkenthetők, s maguk is célul tűzték ki saját tavaiknak biológiai megismerését. Az intenzívkutató munka anyagi feltételeinek biztosításával olyan vizsgálatok elvégzése valósulhatott meg, amelyeknek elvégzésére eddig kevés lehetőség volt. E munkák eredményeként egyre-másra világosodnak meg olyan problémák, amelyekben a közvetlen okok vagy okozók és azok tényezőinek oksági összefüggését eddig nem láttuk világosan. A haltenyésztés területén eddig a termeléssel szorosan kapcsolatban álló számos kérdés maradt megválaszolatlanul, mert a kutatás, az elmélet ezen a területen lemaradt a gyakorlat mögött. Sok esetben a gyakorlatban már bevált ún. ,,halász-tapasztalatok" is biológiai megvilágítás nélkül maradtak. Az egyik ilyen újonan elért kutatási eredmény annak megvilágítása, hogy miért maradnak el következetesen a Duna holtágaiban a tömeges halpusztulások, amelyek a Tisza és Kőrös holtágaiban annál gyakoribbak. A halpusztulások oka ezekben az utóbbi esetekben — az iszapból felszabaduló kénhidrogén (Vámos, 1961., 1964., Veszprémi, 1964; Woynarovich, 1961.). A tömeges halpusztulás előfordulása utáni nyomozásunk a Duna-mentén - a határtól a határig —, mindeddig eredménytelen maradt. Sem a kisalföldi, sem a nagyalföldi Duna-szakaszon ilyen károsodás eddig nem fordult elő. Ez a kétségtelenül érdekes természettudományos jelenség ténye ismert volt ugyan, de hogy miért fordul elő csak az egyik helyen, és miért nem a másikon is, erre a kérdésre adandó válasz csak a legutóbbi időben tisztázódott. Kutatási módszer A kérdés megvilágítását a természetes körülmények között végzett vizsgálatok mellett nagymértékben elősegítették azok a modellkísérletek, amelyeket különböző tiszai és dunai holtágakból és halastavakból eredő iszapokkal végeztünk. A kísérletekhez 1 literes, henger alakú üvegedényeket használtunk, amelyekbe a vizsgált iszapminta közé gyapotot és 0,5 g ammónium-szulfátot tetttünk abból a célból, hogv a bakteriális kénhidrogén képződést elősegítsük (1. ábra). Ezután az iszapra az eredeti holtág-vízzel, annak hiányában csapvízzel 3—4 cm vízborítást adtunk. Az üvegedényeket olyan petricsészével fedtük le, amelyeknek aljára megnedvesített ólomacetátos, vagy indigokarminos szűrőpapírt helyez* JATE Növényélettani és Mikrobiológiai intézete, Szeged. ** Szegedi Állami Gazdaság, Szeged. tünk. Ezután az edényeket 25 °C hőmérsékletű termosztátba helyeztük. Az üvegen keresztül a H 2S, illetve a vasszulfid képződés megindulását a gyapot megfeketedéséből, a H 2S felszabadulását pedig az ólomacetátos papír megbarnulásából, vagy az indigokarminos papír elszíntelenedcséből megállapíthattuk (2. ábra). Az iszapban képződő H 2S mennyiségét meghatároztuk. A képződött szulfidból, annak mennyiségéből, átlagminták vizsgálatával, az esetleg fellépő tömeges halpusztulás veszélyére következtethetünk. Ezekkel a kísérletekkel nagyjából lejátszhattuk magunk előtt azokat a folva1. ábra. Modell kísérlet az iszapban képződő szulfátredukció ta nulmán yozásá ra Figine 7. Model experiment to study sulfate reduction in the mud 2. ábra. Modell kísérlet a H ,S felszabadulásának vizsgálatára Figure 2. Model experiment to study tlic release of H.,S
