Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

6. szám - Dr. Schréter Zoltán

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 50. ÉVFOLYAM 6. SZÁM Budapest, 1970. június 241 — 248. oldal Dr. Schréter Zoltán 1882 1970 A nagy térképező geológus Schréter Zoltán már gyermekkorában megkezdte országjárását. Tolna megyében, Dombovárott született 1882 október 21-ón, de érettségit már Máramarosszigeten tett a századforduló első évében. Innen, a hegyek aljáról indult, mint vízcsepp, mint fiatal, nyugtalan hegyi patak, hogy bekalandozza az országot, megismerje, s megértse azt a sokféleséget, amit a tolnai dombok, s a máramarosi hegyek megízleltettek vele. Ennek a pataknak eleven ereje volt. A fiatal Schréter a budapesti egyetemen természetrajz-földrajzot hallgatott, s nem is rossz eredménnyel, mert egyetemi hallgatóként elnyerte a Földrajzi Társaság Dóshy ösztöndíját (1905), s ezzel eljegesedési tanulmányokat végzett — a kor divatja szerint — a Déli Kárpátokban, a Pareng hegységben. Nem csoda, ha nem tudott többé elszakadni a hegyektől. A gleccser tanulmányok ráirányítják figyelmét a vízre, a földfelszínt formáló külső erők legfontosabbikára. S ha itt, a Déli Kárpátokban a hó, a jég, a víz munkáját a felszínen tanulmányozh att.a, egy évvel később a dalmát partokon, a Karszton ós Dinaridákon id. Lóczy L. vezetésével a víz felszíni és felszínalatti bújóeskáját is megfigyelhette. 1908-ban tanári oklevelet, 1909-ben föld- és őslénytanból doktori oklevelet szerzett. A fiatal tanárra felfigyelt id. Lóczy Lajos ós a Műegyetemen Schafarzik Ferenc is. Utóbbi tanársegédjének hívja meg 1906-ban. Egyik jó iskolából a másikba kerül. 5 évig a földtudományoknak inkább elméleti vonatkozásait látta, most közel kerül a gyakorlathoz. A Műegyetemen gyakorlati embereket kell tanítani, s a tanításnak lényege az olvastatás mellett a bemutatás. Földtani kirándulásokat szervez professzora mellett, aki a kirándulásvezetós mestere. Mestere is, ő is tanulva tanít, s miközben Budapest környékét mutogatják a hallgatóknak, maguk térképező munkát végeznek az erdélyi Pojána Ruszka hegységben (1907). Kész érett geológus, amikor 27 éves korában kinevezik a Magyar Kir. Földtani Intézetbe, ahol 3!$ évet töltött el földtani térképező munkával és 58 éves korában igazgató helyettese lett az Intézetnek. Az Intézetnél töltött évek a nagy kalandozások kora. Kalandozás szerte az ország legkülönbözőbb tájain és kalandozás a földtani korok ós a földtani problémák terén. A Krassó-Szörényi hegységben a neogén medencékkel ós hegységszerkezeti kérdésekkel foglalkozik. A Budai hegyek közt pleisztocén hévízforrások tevékenységének nyomát kutatja. Hamar eljut a Bükkbe — későbbi tevékenységének legmaradandóbb helyére — s ott térképez, szenet kutat, vízföldtani feladatokat old meg. A borsodi szénmedencékről már 1929-ben összefoglaló monográfiát tett közzé. A lignitkutatás során eljut a hevesi és nógrádi területre is. Részt vesz az alföldi medence titkainak feltárásában, feldolgozza a debreceni kincstári fúrásokat. Vízellátási tanulmányokat végez a Balatonfelvidéken. Bükkszéken olajat kutat és feltárja az első olajat szolgáltató szerkezetet. Földtani feltárásai, térképezése során északon eljut Aggtelekig, a Cserhátig