Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

6. szám - Dr. Schréter Zoltán

Hidrológiai Közlöny 1970. 5. sz. 242 a Szendrői és a Zempléni hegységig. Dolgozik a Bakonyban; édesvízi mészköveket térképez a Budai és Gerecse hegységben, majd újra szénterületen dolgozik Esztergom és Dorog környékén. Aztán a bauxitföldtanija mélyed bele és szaktanácsadója lett a Magy. Bauxitbánya R. T.-nek. Amit eddig felsoroltunk, az csak mennyiséget árul el. De ha valaki megnézi a Földtani Intézet térképtárában kéziratos térképeit vagy kézbe kapja jegyzőkönyveit, a földtani térképező munka gyöngyszemeit tartja kezében. Jelentései, tanulmányai rövidek, tömörek, lényegre törőek. A pontos, megbízható térképező munkának nem volt jobb magyar mestere nála. Geológus volt, de a felszínformák földrajzi felismerésében is élen járt. A vízföldtan kedvenc területe volt, a Hidrológiai Társaságnak és hidrológiai előadásoknak éppoly szorgalmas látogatója és szereplője volt, mint a földtaniaknak. Vízellátás érdekében végzett balatonmenti tanulmányai mellett foglalkozott a bányavizek kérdésével is ( Esztergom, Várpalota, Borsodi medence), hévizekkel és ásványvizekkel: Eger, Mezőkövesd, Csiz, Bana, Gánt. Állandó munka között éri el a háború szele. A Máramarosi hegyek alatt kőolajat kutat az Iza völgyében. 1942-ben nyugdíjazását kéri. A háború befejeződése után újra munkába áll. 1947—48-ban bányavállalatoknak dolgozik, 1949-ben újra a Földtani Intézet szolgálatába áll. És Schréter Zoltán 6—7 évtizeddel a vállán ugyanolyan frissen járja a hegyeket, mint annak előtte, térképez, szakvéleményeket ír, közben szeretett Bükkje őslénytani anyagát dolgozza fel nagyobb monográfiában. Új területekre is eljut a Cserhátban, Pilisben. Megírja ragyogó összefoglalását a dunántúli édesvízi mészkövekről. Ez a csöndes, szerény ember most vizsgázik keménységből, állhatatosságból, mert egy percre sem hagyta abba munkáját. Második nyugdíjazása után is (1958. okt. 31) állandó munkatársa a Múzeumoknak, rendez, tanít. 81 éves volt, amikor a Bükk hegység felső-permi, brachiopodáiról szóló monográfiája megjelent. A tudomány művelőinek körében személye mindig megbecsült volt; 1938-ban a Magy. Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1948-ban a Magyarhoni Földtani Társulat, 1967-ben pedig Társaságunk tiszteletbeli tagjává választotta. Ez a cím legjobban illik rá. Tiszteletet érdemlő tag volt, mert aktív tag volt, ós a társaság közösségéhez mindvégig ragaszkodott, tiszteletet érdemel példamutató munkássága, tiszteletet érdemel, mint ember, aki munkájához, elhivatottságához, ideáljaihoz minden körülmények között hű maradt. Meghalt 1970. január 14-én és temetésekor a rákospalotai temetőben a téli nap néhány percre kisütött. Dr. Rónai András