Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)
1. szám - Dr. Filep György: Szikes és sós öntözővizek javításának elvi alapjai
24 Hidrológiai Közlöny 1970. 1. sz. ÖNTÖZÉS Szikes és sós öntözővizek javításának elvi alapjai Dr. II1EP GYÖRGY* a mezőgazdasági tudományok kandidátusa Az öntözés és más vízfelhasználó ágazatok (pl. ipari vízellátás stb.) egyre növekvő' igénye, számos országban a helyes vízgazdálkodás és a megfelelő vízellátás kérdéseire irányítja a figyelmet. A mezőgazdaságban pl. az utóbbi években hazánkban is előtérbe került a kisebb helyi vízforrások (felszínalatti vizek, tárolók, holtágak stb.) sokszor szikes, vagy nagy sótartalmú vizeinek eredményes felhasználása öntözési célokra. Ennek egyik alapvető feltétele a víz minőségének helyes értékelése és az öntözni kívánt talajok tulajdonságainak ismeretében végzett helyes vízjavítás. Az öntözésre használt vizek javításának tehát igen nagy a gyakorlati jelentősége, mert ezáltal az öntözéses növénytermesztés olyan helyeken is megvalósulhat, ahol a víz szikesítő hatása, vagy káros mértékű oldott sótartalma miatt, egyébként nem volna lehetséges. Munkánkban a vízjavítás lehetőségeinek megítélésénél és a javítás módjának megválasztásánál felvetődő néhány kérdés megvitatását tűztük ki célul. Az öntözésre használt természetes vizek javítása a gyakorlatban, ez idő szerint, az alábbi módszerek alapján lehetséges: 1. kémiai javítás (kedvező hatást biztosító vegyület oldása a vízben), 2. hígításos vízjavítás (különböző mértékben sós vizek hígítása kis sótartalmú, jó minőségű öntözővízzel). Az egyéb elvek (pl. kation-kicserélés, elektrodialízis, stb.) alapján végezhető vízjavítási módszereknek az öntözés szempontjából nincs gyakorlati jelentősége, így azokkal e helyen nem foglalkozunk. Az öntözővíz minőségi követelményeit szem előtt tartva, a javított víz oldott sótartalma általában nem lehet lényegesen nagyobb 500, ill. jó vízáteresztésű, kedvező tulajdonságú talajok esetén 1000 mg-nál literenként, s ezenbelíil a káros hatású Na-sók mennyisége csak egy meghatározott (rendszerint alacsony) szintet érhet el [5, 7, 9]. Éppen ezért a nagy sótartalmú szikes vizek javítása csak hígítás és megfelelő mennyiségű Cavegyület (1. és 2. módszer) egyidejű alkalmazásával valósítható meg. E kombinációval elvileg bármilyen rossz minőségű vizet meg lehet javítani, de a gyakorlatban a szükséges helyi feltételek igen sok esetben nem biztosíthatók. Azt, hogy esetenként melyik javítási mód a célravezetőbb, mindenkor az adott lehetőségek (elsősorban a helyi víz- és talajviszonyok) szabják meg. Ezért a vizek javításánál — annak kémiai jellemzőin kívül — az öntözendő talaj sajátságainak ismerete is elengedhetetlenül szükséges. Amennyiben az eredményes javítás a fenti eljárások egyikével sem biztosítható kielégítően, úgy a vizet ki kell zárnunk az öntözésből. 1. A öntözővizek kémiai javítása meghatározott mennyiségű oldható Ca-vegyület (gipsz, kalciumklórid stb.), vagy kénsav, salétromsav, esetleg egyéb szervetlen, vagy szerves vegyület vízben való oldásával történhet. * Agrotechnikai Kutató Intézet Kémiai Osztálya, Nyíregyháza. A Tiszántúlon a szikes vizek javítása ez idő szerint gipsszel vagy más alkalmas mészvegyülettel vihető legkönnyebben keresztül. Hilgard [11] a víz szódatartahnának közömbösítése céljából az öntözött talajokra terített gipszpor vagy az öntözőcsatornába helyezett darabos gipsz használatát már a múlt század végén javasolta. Ezt az elvet a gyakorlatban hazánkban Arany [1, 2] alkalmazta először. A javítóanyag a víz Na-ionjainak kedvezőtlen talajtani hatását csökkenti, vagy teljesen megszünteti, azonban az anyag feloldása következtében a víz eredeti sótartalma nő, ezért a módszer általában csalc kis sótartalmú szikes vizek esetében célravezető. A kémiai víz javítás helyes megoldása érdekében a továbbiakban különbséget kell tennünk a lúgosán hidrolizáló Na-vegyületeket (általánosítva: szódát), valamint a szódát nem, de semleges Nasókat nagy (nem egyszer a sótartalom 70—80%-át kitevő) mennyiségben tartalmazó szikes vizek javítása között. a) Szódatartalmú szikes vizek javításnál elsődleges cél a lúgosán hidrolizáló Na-sók közömbösítése. Az oldható Ca-só hatására e vegyületek kevésbé káros nátriumsókká alakulnak, s emellett a víz Ca:Na aránya is kedvezőbbé válik. Az esetenként szükséges javítóanyagmennyiség (x) kiszámításakor — Arany szerint — a szódaegyenértéket (maradék Na 2C0 3-t): Sz e, az illető anyag egyenértéksúlyával (G) szorozzuk x=Sz e-G (1) ahol £z e=(HC03 + C0 3)-(Ca + Mg). A képletben — ugyanígy a további hasonló összefüggésekben is — az ionok koncentrációja mgeé-ben értendő, 1 liter vízre vonatkoztatva. A javított víz megfelelő talajtani hatásának elősegítése céljából a Ca-ionkoncentráció bizonyos feleslege kívánatos. Ezért Arany [1] az öntözendő talaj javításához szükséges Ca-vegyület 3/ 1(> részével egyenértékű további gipszmennyiség feloldását javasolja. b) A gyakorlatban számos esetben szükségessé válhat a szódát nem tartalmazó szikes öntözővizek javítása is. Az ilyen esetekben (mivel a szódaegyenértéket nem lehet alapul venni) a Ca+Mg- és a Na-ionok arányának helyes értékelése lehet a kiindulópont. Az USA Sólabor által használt [14] vízminősítési rendszerben a nátrium adszorpciós arány (SAR = .sodium adsorption ratio) alapján — melyet a továbbiakban NA V-val (iVa-adszorpciós viszony) jelölünk — állapítják meg a javítás szükségességét. Széleskörű vizsgálatok igazolták, hogy a Naadszorpciós viszony megbízhatóan alkalmazható a
