Hidrológiai Közlöny 1970 (50. évfolyam)

5. szám - Darab Katalin: Talajtani vizsgálatok adatainak felhasználása az öntözések tervezésénél

194 Hidrológiai Közlöny 1970. 5. sz. Darab IC: Talajtani vizsgálatok 1. táblázat lléti és szolonyeees réti talajok vízháztartási adatai Talajtípus Mechanikai összetétel VK r mm "I HV r mm 1 HV [VK%] Talajtípus Mechanikai összetétel [öOcmJ [öOcmJ HV [VK%] Csernozjom réti talaj nehéz vályog vályog 191,2 117,50 61,60 Öntés rét i talaj agyag nehéz vályog 205,0 124,0 60,5 Réti talaj nehéz agyag agyag 241,0 146,0 60,5 Szolonyeees réti talaj agyag nehéz agyag 249,0 190,6 76,5 miai tulajdonságaitól, így pl. a szikesedésétől is (1. táblázat). A közölt táblázat adatai egyazon terület eltérő mechanikai összetételű talajainak adatait közli. A táblázat adatai jól tükrözik, hogy a különböző altípushoz tartozó és eltérő mechanikai összetétellel rendelkező réti talajok vízkapacitása és holtvíz tartalma nő a mechanikai összetétel agyagosabbá válásával, míg a kettő aránya közel azonos. Közel azonos mechanikai összetétel mellett a szikesedés a vízkapacitást növeli, a holtvíz és hasznosvíz arányát a holtvíz javára tolja el. Nem elég tehát a mechanikai összetétel alapján következtetni a talaj vízháztartási tulajdonságaira, vagy a vízháztartást jellemző értékeket a mechanikai összetétel ismeretében számolni [9, 10], hanem célszerű ezek értékét közvetlen mérés alapján megadni. A mért értékek felhasználásánál is figyelembe kell venni azt, hogy ezek olyan empirikus adatok, melyek csak bizonyos általánosítással értékelhetőek, s értékük függ a meghatározás módszerétől, így pl. a különböző növényféleségek esetén más és más az a vízmennyiség, amit a növény a talajból képes felvenni annak fiziológiai kiszáradásáig. A talaj vízvezető képességének és vízáteresztő képességére mért értékek függenek attól, hogy milyen meghatározási módszert alkalmaztunk. Egyrészt tehát a talaj vízgazdálkodását befolyásoló tényezők sokfélesége, a vízháztartási mutatók meghatározására szolgáló módszerek jellege miatt a talaj fizikai és vízháztartási tulajdonságának minél részletesebb vizsgálata szükséges az öntözések tervezéséhez és üzemeléséhez. Másrészt a térképszerű ábrázolás során törekednünk kell mindig arra, hogy viszonylag kevés mutató alapján s az adott szempontból közvetlenül ható tulajdonságok feltüntetésén keresztül történjék. Ezeket a szempontokat szem előtt tartva a talaj vízgazdálkodási sajátságainak jellemzésére a vízvezetőképességet, a természetes vízkapacitást és a hasznos vízkészletet választottuk ki, mint olyan mutatókat, melyek a talaj viselkedését a víz mozgásával kapcsolatosan jellemzik. A fenti mutatók alapján a talajokat vízgazdálkodási kategóriákba soroltuk (2. táblázat). Feltüntettük a vízgazdálkodási kategóriákon belül a természetes vízkapacitás, hasznosvíz és vízvezető ké2. táblázat A talajok osztályozása vízgazdálkodási sajátságaik alapján Vízkapacitás Diszponibilis víz kategória [min] kategória [mm] 1. <160 I. II. TIT. • <40 40— 90 90—120 2. 160—240 I. TI. TIT. <40 40— 90 90—120 120—150 150 3. 240—320 I. II. III. IV. V. <40 40— 90 90—120 120—150 150 4. 320—400 ! I. II. III. IV. V. <40 40— 90 90—120 120—150 150 5. >400 1. II. III. <40 40— 90 90—120 pesség értékeit, alapul véve ezek meghatározására szolgáló általánosan ismert módszerekkel mért értékeket. A talajok vízháztartása a talajok fizikai és vízgazdálkodási sajátságain kívül sok esetben, így pl. a mi Alföldünkön és az Alföldhöz hasonló alluviális síkságokon mind száraz, mind öntözéses viszonyok között függ a talajvízszint mélységétől [1, 2, 8, 11, 12, 13, 16, 17, 20, 22]. Az Alföld talajai a következő talajtípusokba sorolhatók : a) réti talajok b) öntés és réti öntés talajok c) csernozjom és réti csernozjom talajok d) a szikestalajok különböző típusai. E talajtípusok többek között különböznek egymástól abban is, hogy a talajvíz kialakulásukra víz és anyagforgalmukra különböző mértékben hatott, vagy hat a jelenben is [4, 17]. A réti talajok esetében a talajvíz a felszínhez közel 1,5—3,5 m-re helyezkedik el. Vízháztartásukra jellemző, hogy a felső, a csapadékból származó nedvesedés zónája az év nagyrészében összeér az alsó nedvesedés, a talajvíz kapilláris zónájával. Ez a hatás, ha a talajvíz sótartalma alacsony (500— 1000 mg/1) és a talajvíz szikes tulajdonságot nem mutat, kedvező is lehet. Figyelembe kell venni azonban ezeknél a talajoknál azt, hogy a közeli talajvíz gátolhatja az anyagok felülről történő kilúgzását. Öntözésük esetén könnyen előállhat túlnedvesedés, esetlegesen a talajvízszint emelkedéssel láposodás léphet fel. Az öntés és réti öntés talajok esetén a talajvíz viszonyok az előbbivel megegyeznek. Csupán annyit kell kiegészítésként megjegyezni, hogy ezeket a