Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

2. szám - Pusztai Gyula: Budapesti vízmű hidrológiai kutatásának története a századfordulóig

72 Hidrológiai Közlöny 1969. 2. sZ. Pusztai Gy.: Budapesti vizinü története tiács és a helyi Orvosi Tanács elé. Ebben sürgeti Pest város egészséges ivóvízellátását. Az indítványban Preisz Mór és munkatársai által végzett vízvizsgálatok alapján írták: „e vizek használata nemcsak emberhez nem illő, hanem káros is". E felterjesztés és a közhangulat nyomására a Tanács 1861. végén dr. Siklósi Károly ajánlatát fogadta cl felszíni szűrőberendezésen alapuló vízmű létesítésére. A kezdeményezés azonban ismét meghiúsult és még több éven át szenvedett a lakosság a rossz víz következményeitől. Az első érdemleges k utatás A Tudományos Akadémia mellett működő Királyi Természettudományi Társulat, Szabó Józseffel az élen, mind többet foglalkozik a vízellátás és vízbeszerzés problémáival. Uj irányelvekkel, modern rendszert dolgozott ki a víz kutatására a városban és közvetlen környékén. A Társulat megbízta Ajuerszky Lipót tanárt, hogy vizsgálja meg a pesti kutak vizét. Jelentésében így ír: ,,Ki lévén tűzve a feladata, t. i. a pesti kút vizek kutatása azon célból, hogy a vizsgálati eredmények nyomán meg lehessen határozni, vájjon egyenlő rossz-e a víz az egész városban, vagy van-e itt-ott jobb víz is?" A vizsgálatok lényegében a jóvizű területek felkutatása érdekében történtek, ezek az első modern hidrológiai kutatások voltak, melyet a Fővárosi Vízművek alapításának céljából végeztek. 1861. július 16-án 65 házi kútból vettek mintát és vizsgálták meg azokat. A későbbi jelentésben táblázatosan közölték a részletes vegyvizsgálatok eredményeit. A coli és egyéb fertőző mikroorganizmusokat ez időben még nem tudták kimutatni, de ismerve a szerves anyagok bomlásából származó ammóniát, nitrátot és uitritet és ezek szoros összefüggését a rosszvízzel, határozták meg a minőségileg ivásra nem használható víz feltételeit. A vizsgálatok összefoglaló részében, városrészenként csoportosítva a kerületeket, megállapította, hogy legrosszabb a víz a belvárosi Duna-parton, legjobb a l ápót városban, ,,az új épülettől (a „Neugebaude" a Szabadságtér helyén volt nagy laktanya), illetve a Tudományos Akadémiától északra eső városrészben és a Dunaparton." Megjegyzendő, hogy ekkor c városrészben még csak elszórtan voltak házak. Egyébként e vizsgálatokon alapuló megállapítás figyelmet érdemlő, mert mind később látni fogjuk, más vizsgálatok is e terület vízműtelepítésre való alkalmasságát többször hangsúlyozzák. Külföldi példák Ekkor, a 60-as évek elején Pest vízszükségletének biztosítására új irányzatként az artézi fúrásokat javasolták, külföldi példák alapján. Londonban ekkor már minden sörgyárnak volt artézi kútja. Párizsban pedig két nagy artézi kutat fúrtak, ezek vizét a lakosság használta, hőfoka ugyan 27°C volt, de pincében hűtötték és szívesebben itták, mint a Szajna vizét. A felbuzdulást még a meglevő kevés hazai artézi kút példája is tovább sarkallta, mert kiderült, hogy pl. Budán, a Krisztinavárosban (Vérmezőn), a „Teremtéshez" c. háziján egy igen jó artézi kút van. Ezt 1831-ben készítették, 475 láb mély volt és a leírások szerint bőségesen adott kitűnő vizet. Voltak eredménytelen próbálkozások is. Az 1827—31. években fúrtak a Király (ma Majakovszkij) utca végén, az ún. Orczy-ház udvarán artézi kutat 564 bécsi láb mélységig hatoltak, de vizet nem kaptak, mert 45 láb mélységtől már csak agyagban haladt a fúró. Egyéni megoldások, kisebb létesítmények, egyre súlyosodó helyzet A jó víz utáni vágy a lakosság körében is mindinkább erősödött. Budán, a Duna-part közelében a lakosság, részben a Duna mészkőtörmeléken átszűrt vizét, fogyasztotta, másrészük a Császár- és Rudas-fürdői források vizét lehűtve itta. A belső hegyvidéken már az elszórt villák lakosai, ha jó vizet akartak inni, a közeli Sváb-hegyi, Lipótmezei-, vagv a Disznófői-forrásokból vitték a vizet. I'] vidék lakosai mentesülni akartak a fáradtságos vízszállítástól, ezért próbálkoztak kutatással, ele majdnem minden esetben a kemény sziklatalaj miatt nem sikerültek. A saját ivóvízkút vágya akkjbra lett, hogy a hiszékeny emberek — sokszor még külföldi szélhámosok áldozatává is váltak. Egy ilyen varázsvesszős szélhámosság történetét írta le Szabó József ,,Az ivóvíz kérdése Budapesten" című tanulmányában. A tudományos megalapozottságú kutatás eredményei ellenére sem történt jóformán semmi. Pesten még mindig az ásott kutak vizét és a merített dunavizet itták. Budán, a Várban némileg jobb volt a helyzet, mert részben a Sváb-hegvi három forrásból, részben pedig a Lánchíd-lúdfőjének közelében levő dunai vízkiemelő szűrőiből származott vizet itták. A Váron kívül még ezekből a Víziváros, a Tabán és a Krisztina is részesültek, összesen 8 közkúttal és 32 köz- és magánépület bekötésével. Buda viszonylagos jó helyzetével szemben Pesten nincs egészséges ivóvíz. Még a fertőzött ásott kút vize volt minőségileg a legjobb. Tehetősebbek, ha jó, üdítő vizet kívántak inni, azt az ,,lllés-kút"ról (Kossuth Akadémia helyén) hozatták. A Természettudományi Társulat szakemberei elvetették az artézi kutas megoldást és elkezdték az egykori dunai kavicsba mélyülő kutak vizének rendszeres vizsgálatát. A vizsgálatok célja volt a jóm in őség ja, de partiszűrésű vízadó kavics megkutatása és felhasználása. A belső területeken levő ásott kutak vízminőségére vonatkozó első vizsgálati eredmények annyira rossz és szennyezett, ihatatlan vizet mutattak ki, hogy a Társulat nyomatékosan felhívta Pest elöljáróságának figyelmét a sürgős és szükséges intézkedésekre. Azonban ez sem érte el célját. Továbbra is kénytelen volt a lakosság a rossz víz következményeit szenvedni. A Természettudományi Társulat a hatóságok közönye miatt közvetve próbált hatni a város vezetőire. Természettudományi estélveket rendeztek. Ezeken