Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

2. szám - Pusztai Gyula: Budapesti vízmű hidrológiai kutatásának története a századfordulóig

Pusztai Gy.: Budapesti vízmű története Hidrológiai Közlöny 1969. 2. sz. 73 más szakembereknek és a nagyközönségnek részletesen ismertették a tarthatatlan közegészségügyi helyzetet, különösen az egészséges ivóvíz biztosításának kényszerét. Erre az időre esett az 1866-os kolera, mely előtt 1831-ben, 1854-ben voltak járványok. A korabeli statisztikai adatok megdöbbentő képet mutatnak az 1866-os kolerajárványról. Ma már természetesnek látszik, hogy a tömeges megbetegedés a nyári hónapokra esik és szeptemberben kezd megszűnni. A kórházi kimutatások szerint kolerában megbetegedett Pesten 4082 személy, ebből meggyógyult 2119, meghalt 1963. Tehát a betegek kb. fele halt meg. A megbetegedések arányát tekintve ez igen nagy szám Pest akkori 200 000-es lakosához képest. Tehát a lakosok mintegy 20%-a volt beteg, 10%-a halt meg. Városrészenként megbetegedett Terézvárosban 1050 lakos Józsefvárosban 933 lakos Ferencvárosban 493 lakos Belvárosban 200 lakos Lipótvárosban 114 lakos A kimutatás szerint legkevesebb megbetegedés fordult elő a Lipótvárosban. E terület ugyan mégcsak szórványosan volt beépítve, ez azonban nincs szoros összefüggésben a lakósűrűséggel. Az orvosi statisztika szerint az 1866-os kolerajárványban a megbetegedések gyakorisága azonos volt a megelőző, Í831-es és 1855-ös járványokkal. Az 1831-ben készült kimutatás szerint a legtöbb megbetegedés a Teréz-, Józsefvárosban volt, legkevesebb a Belvárosban és a Lipótvárosban. Az 1854—55. évi kolerajárványban legtöbb volt a beteg a Terézvárosban, utána következett a Józsefváros, a legkevesebb a Ferencvárosban és a Lipótvárosban volt. Dr. Halász Géza főorvos összefoglaló jelentésében a három járvány alapján megállapítja, hogy az 1866-os megbetegedés városrészenként ismétlődik és ezt a következőképpen rögzíti: ,,Az előbbi járványok alkalmával tett tapasztalatok a városrészekre nézve ismétlődnek." A kút vizsgálatok vízminőségi eredményei városrészeket tekintve hasonló eredményeket hoztak. Igv a már említett 186l-es vizsgálati eredmények, melyeket Ajuerszky Lipót végzett és értékelt, lényegében kimutatták, hogy legjobb a kútvíz a Lipótvárosban. Az 1866. évi kolerajárvány idején és azt követőleg a szakemberek különböző közleményekben és előadások formájában annyira tudatosították a rossz víz és a járványok közötti szoros összefüggést, hogy a hatóságok és a magánosok vizsgáltatni kezdték a kútvizet. Molnár János: „Pesti kútvizek vegyelemzései az 1866. évi kolerajárvány alatt." című közleményében leírja, hogy 34 kútvizet vizsgált. Vízmintát vett olyan ház kútjából, melyben kolerás beteg volt és olyanból is, melyben nem volt. Végleges értékelésében nem tudott határozott összefüggést kimutatni a megbetegedések és a vizsgált rossz víz között. A rossz kút víz területi csoportosításánál azonban csatlakozott Ajuerszky Lipóthoz és Preisz Mórhoz azzal a megállapítással, hogy a legjobb a Lipótvárosi kutak vize. Az 1866-os budai kolerajárványról és ennek a rossz vízzel való összefüggéséről Bernát/t József ír. A részletes vizsgálati eredmények közlése mellett leírja, hogy a járvány a Gellérthegy északi lejtőjén levő telepen szedte legtöbb áldozatát. Ennek oka szerinte az, hogy a lakosság a Dunáról hordta a vizet, mégpedig az Ördögárok torkolatától, onnan, ahol a víz fekáliával a legjobban fertőzött volt. Vizsgálta a vízben levő szerves bomlástermék menynviségét, az ammóniát és megállapította, hogy a merített vízben levő ammónia háromszor annyi, mint Pesten a legrosszabb kútvízben és nyolcszor annyi, mint a legrosszabb bécsi kútvízben. Mind Molnár János, mind Bernáth József munkáiknak zárósoraiban a közhangulatnak is hangot adnak. Molnár János Pestről így fejezi be vizsgálat i jelentését; „mivel a pesti kútvíznek vegyviszonya a jó ivóvíz vegyviszonyától mégis eltér, kívánatos, hogy a vízvezetés valahára már nálunk is létrejönne." Bernáth József Budáról készített jelentésének zárószavai közül: „Budai munkások jelenlegi helyzete kívánatossá teszi, hogy Budának egészségügyi tekintetben legalább a legfontosabb pontjaira vízcsöveket fektessenek." Különösen jellemző a közhangulatra Preisz Mór éleshangú felhívása: „Mindemellett, mindezeknek orvoslására itt Pesten eddig mi sem történt, mialatt más városokban, hol a víz pestiénél sokkal jobb, a legnagyobb áldozatokat hozzák a lakosoknak jobb vízzel való ellátására, mintha az emberi élet csekélyebb értékű lenne, mint máshol." A főváros vízmüvének megvalósítása Közvetlen előzmények A felháborodás hulláma a 60-as években már kényszerítően hatott a város vezetőségére és végül az évekig tartó huza-vona után 1867-ben, Lindley Vilmost, a híres szakértő londoni mérnököt hívták meg, ki a hamburgi és altonai vízműveket építette. 0 1867 végén megjelent Pesten és előterjesztette felszíni vízműre vonatkozó tervét. A városi tanács fedezet hiányában nem valósíthatta meg Bindley tervét, ezért ideiglenes megoldást választott. A Flottillen-platzon (ma Kossuth-tér) épült ideiglenes vízmű a hozzátartozó csővezetékkel néhány éven át kielégítette az egyre gyorsabban növekvő vízigényt. A vízműbővítés fontosságát a növekvő vízigényen kívül még az 1872—73. évi kolerajárvány is segítette. Ez már a szigorú egészségügyi rendszabályok miatt is enyhe és egyben az utolsó is volt. Korabeli idézet szerint: „mindjárt a nyár kezdetén és folytán a tisztaság a csatornák a kutakra, a vízvezeték vizére, fertőtlenítésre'' szigorú rendszabályokat foganatosítottak. A határozott rendszabályoknak és a meglevő vízvezetéknek köszönhető, hogy a megbetegedések aránya az előzőkhöz képest igen kicsiny és a betegség enyhe lefolyású volt. A vízműbővítést az 1874.