Hidrológiai Közlöny 1969 (49. évfolyam)

7. szám - Dr. Vágás István: Az önszabályozás szemléletének alkalmazása a hidrológiai rendszerek elemzésében

Hidrológia a területi vízgazdálkodás gyakorlatában I. Hidrológiai Közlöny 1969. 7. sz. 309 AZ ÖNSZABÁLYOZÁS SZEMLÉLETÉNEK ALKALMAZÁSA A HIDROLÓGIAI RENDSZEREK ELEMZÉSÉBEN Dr. VÁGÁS ISTVÁN a műszaki tudományok kandidátusa A matematika és a természettudományok leg­utóbbi két évtizedi fejlődése az egyedi jelenségek vizsgálatát kiterjesztve az összetett folyamatok vizs­gálatát helyezte az érdeklődés előterébe. Felismer­ték, hogy a folyamatok mechanizmusa több a fo­lyamatot alkotó rész-jelenségek hatásának egyszerű összegeződésénél, és felismerték azt is, hogy a fo­lyamatok stabilitását a működés tényezőinek alkal­mas egymásra hatása biztosít ja. Az a folyamat ma­rad fenn, állandósul, vagy alkalmas valamilyen véges időtartamú feladat betöltésére, amely lénye­géből fakadóan, egyes környezeti hatások mellett, sőt azok ellenére is, saját belső szabályozóinak műkö­désére bizonyos fejlődésmenetet képes követni. A fejlődésmenet algoritmikus alakban adott, vagy ilyen alakra visszavezethető utasításrendszerek által megszabott. Az algoritmusokkal meghatározott műveletek sora a folyamat, illetőleg a folyamat alapját képező rendszer viselkedése. A viselkedés az önszabályozó rendszerek alapvető képessége, míg az okságilag egyértelműen meghatá­rozható egyedi jelenségeké a determisztikus időbeni lefolyás. Az önszabályozás •—kibernetika -—lehető­ségeit akkor aknázhatjuk ki a legalkalmasabban, ha a vizsgálataink számára lényeges tudományos kérdéseket az önszabályozás szemléletében, az ön­szabályozás nyelvén is sikerül megfogalmaznunk. Ez azonban nemcsak átfogalmazás kérdése, hanem új kérdés feltevésekkel is járhat, tehát a tudomá­nyos módszer átalakítása magára az elméletre is visszahathat. A hidrológia korszerű szemléletének kialakítási folya­matában néhány évvel ezelőtt honosították meg a ,,rend­szer-hidrológia" módszerének fogalmát. A rendszer-hid­rológia bizonyos hidrológiai jelenség-csoportokat térbeli és időbeli egységben a részietköriilmónyek figyelembe vétele nélkül igyekszik tárgyalni. Az önszabályozás szem­léletének alkalmazása szempontjából ez a módszer annyiban igen fontos, hogy bármely összetett természeti folyamathoz, sőt még az egyedi jelenségekhez is vala­milyen rendszert feltétlenül szükséges értelmeznünk, amelyben és amikor a folyamat kialakulhat, fejlődhet, érvényesülhet. Számunkra azonban már nem maga a rendszer az elsődleges, hanem valamely rendszer által meghatározott keretek között kialakuló folyamat, és az azt jellemző viselkedés elemzése. A rendszer-hidrológia vizsgálati körét tehát ki kell bővítenünk, a hidrológiai önszabályozás elemzésének témakörévé. Az önszabályozás alap-összefüggései A szabályozott rendszerre meghatározott tevé­kenységek, vagy történések hatást gyakorolnak, és meghatározott eredményt (választ) érnek el. Ha ez az eredmény olyan szabályozó mechanizmusra gya­korolhat hatást, amely magát az eredeti rendszert is képes befolyásolni: visszacsatolást létesítettünk. A visszacsatolásos tevékenység automatikus mű­ködése az önszabályozás alapja. Az elméletileg legegyszerűbb esetben legyen a sza­bályozás identikus utánzás („önmásolás"), amely­nél a szabályozási rendszert érő x számok halmazá­val jellemzett ráhatás a vele mindenben azonos y számok halmazát kellene, hogy válaszként ered­ményezze. Lépjenek fel azonban zavaró körülmé­nyek, amelyek miatt a tényleges y halmaz eltér x-től. Vezessük ezeket a tényleges y értékeket a rendszer szabályozó berendezésébe, ez hajtson végre rajtuk R • y transzformációt, ahol az operá­toros alakban adott II szorzási utasítás általános­ságban lehet szorzó tényező, mátrix, lineáris operá­tor, lineáris függvény stb. A R -y értékeket most az eredeti x ráhatásokkal együtt újból az eredeti, iden­tikus rendszerbe visszük, és ezt az eljárást az adott algoritmus szerint ismételjük [1], Az első lépésben az x ráhatással és az általa ered­ményezett y ( ) válasz visszacsatolásával, majd a rendszeren való identikus átbocsátásával: y x=x+ R - y 0 (1) A második lépésben az x ráhatással és az y 1 válasz visszacsatolásával, majd a rendszerén való újbóli identikus átbocsátásával: y 2=x-{- R •y l=x-\- R -x-\- R 2 •y 0= (2) = (i + R)-z+R 2.?/ 0 A harmadik lépésben, az előzők algoritmikus is­métlésével : y 3—x-f- R -y 2=x+ It -x+ R 2 -x+ R 3-y 0~ = (i + R + R 2)-a;+R : 1-?/ 0 (3) Az n-edik lépésben, ha egyébként n minden ha­táron túl nőhet, és azokra az esetekre korlátozódva, amelyeknél R n—*0, tehát, ahol a R érték pozitív előjelű törtszám vagy annak általánosítása (pl. egynél kisebb operátor normájú mátrix stb.): y= (1 + R + R 2+ ... + R") • x= 1—-x (4) 2 — R A fenti összegezést a végtelen mértani haladvány ismert összegezési módja szerint képeztük. Meg­jegyzendő, hogy a tört alakú felírás csak akkor he­lyes, ha R tört számot jelent. Operátoros általánosí­tása esetén az (E — R) ~ ' - x felírása jogosult, ahol E az azonossági (egység-) operátor, és ahol még azt is feltesszük, hogy az operátor reciproka is létezik. Az operátorral egyébként baloldali szorzást kell előírnunk, tekintettel arra, hogy az operátor-szor­zatok tényezői általában nem cserélhetők fel. A (4) egyenlettel azonos eredményre jutunk egyébként egy lépéses levezetéssel is, ha az x hatást és az y választ általános jelentéssel látjuk el, és bármelyik lépésre vonatkozó érvénnyel felírjuk az y—x+^-y (5) visszacsatolási és átbocsátási összefüggést. Ennek ?/-ra történt rendezése valóban a (4) egyenletre vezet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom