Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

3. szám - Dr. Lipták Ferenc: Felületi öntözéseinkről

Lipták F.: Felületi öntözéseinkről Hidrológiai Közlöny 1968. 3. sz. 123 A tömlős öntözés elterjedésére számítani lehet, hiszen sok előnye van. Alkalmazásánál azonban meg kell gondolni azt is, hogy alföldi sík területeinken a gravitációs tömlős öntözés megoldása nem lesz egyszerű, mert elég magas vezetésű csatornákat igényel. Ha ugyanis kicsi a nyomómagasság, nagy átmérőjű tömlő kell, ha pedig a tömlőbe mozgó szivattyúval akarjuk benyomni a vizet, akkor az már nem tekinthető nagyüzeminek. Műanyagtömlőkkel általában az ideiglenes csatornákat helyettesítjük, érdemes volna azonban foglalkozni állandó jellegű öntözőcsatornák nagyobb átmérőjű tömlőkkel való helyettesítésének lehetőségeivel is. Ezeket már nem volna célszerű áttelepíteni, hanem az egész öntözési idényben egy helyen kellene hagyni. A héjcsatornák fontos helyet foglalnak el a vízvezetés és vízkormányzás új elemei között. Anyaguk lehet beton, vasbeton, alumínium, műanyag. Eddig főként csak beton és vasbeton héjcsatornákat alkalmaztak, a közeljövőben is ezek elterjedésére számíthatunk. Külföldön különböző típusú, sorozatgyártásban készülő vasbeton elemekből jelentős mennyiséget használnak fel. A héj csatornák hazai gyártását az alsózsolcai előregyártó telep 1964-ben megkezdte. A gyártott 400 1/s-os típust a VITUKI olasz típusok alapján alakította ki. A külföldi és hazai, kutatási és gyakorlati eredményeket Perényi Károly a Vízügyi Közleményekben ismertette. Sürgősen meg kellene indítanunk a csatornaelemek és alátámasztó elemek sorozatgyártását, továbbá a héjcsatornák műtárgyai, szerelvényei kialakítását, a szállítás, beépítés technológiáját és az automatika alkalmazását. A héjcsatornák elterjedésének egyik legfőbb akadálya azok magas (1500 Ft/m feletti) költsége, amiben a szállítási költségek tetemes részt tesznek ki. Meg kellene oldanunk az elemek helyszíni előregyártását is. A felszín alatti nyomócsöves felületi öntözés hasonlít a vegyes csővezetékű esőztető öntözéshez, csak a hordozható szárny vezetékek helyett ideiglenes csatornákat, vagy tömlőket alkalmazunk. Meg kell oldani a nagy átmérűjű (50—100 cm, sőt még ennél nagyobb átmérőjű) kisnyomású (2—4 att.) nyomócsövek hazai gyártását. A héj csatornák és nyomócsövek beépítésének gépesítését is meg kell oldani. A nagyobb, nehezebb darabok beépítése kézi erővel igen nehézkes. Az elemek egyszerű ledobása vagy két gerendán való legurítása a munkaárokba meghibásodásokhoz, törésekhez vezet. Pl. lánctalpas traktorra szerelt hidraulikus kisdaru célgép kellene, amely szívókorongokkal ragadná meg az egyes héjelemeket és nyomócsöveket. A vízhozamok szabályozása nyomócsővezetékeknél a hidránsoknál történhet, héjcsatornáknál pedig zsilipes műtárgyakkal, vagy egyszerűen a héjcsatorna peremére szerelt, tengely körül elforduló zárótáblával. Héjcsatornákban jól alkalmazhatók az automatikus vízszintszabályozók. Folyamatosan gondoskodni kell a vízkivételeknek, a csatorna- és csőhálózatnak, a műtárgyaknak és egyéb berendezéseknek a helyes működtetéséről, fenntartásáról, felújításáról és korszerűsítéséről. Igen lényeges kérdés az öntözőrendszerek és fürtök hatásfokának megállapítása. A hatásfokmutatók a műszaki és gazdaságossági vonatkozású kérdésekben egyaránt jól használható számértékeket adnak. A felületi öntözések korszerűsítésének néhány alapfeltétele: Minimálisra kell csökkenteni a vízkivétel és a hasznosítási hely közötti vízveszteségeket (mind a szivárgási, mind a vízkormányzásból adódó veszteségeket). A csatornák által elfoglalt területnagyságot csökkenteni kell. Javítani kell a vízadagolás és vízszétosztás technikai színvonalát, főként vízmérő és vízadagoló, továbbá automatikus vízszintszabályozó műtárgyak szélesebb körű alkalmazásával. Az öntözővíz mérésére nemcsak az öntözővíz egyes telepek közötti helyes eloszlása érdekében, tehát a jó üzemeléshez van szükség, hanem a telepeken belül is, a helyes vízadagoláshoz. Az állandó üzemvízszint-tartás előnyös, mert a gravitációs vízkivételeken adott vízkivételi nyíláson mindig azonos vízhozam folyik át, így a vízmérés a vízkivételi mű nyitvatartási idejének mérésére egyszerűsödik. Az állandó vízhozammal való öntözés az üzemelést egyszerűbbé, tervszerűbbé teszi, a csatornák jobb kihasználását, a dolgozók egyenletesebb foglalkoztatását is jelenti. Meg kell vizsgálni az öntözővíz takarékosabb felhasználásának, illetve az egyes öntözések során az eddigieknél kisebb vízmennyiségek Hadagolhatóságának lehetőségeit. Gondolni kell távjelző és távvezérlő berendezések alkalmazására is. A távjelzés célja pl. a vízhozam mérésével kapcsolatban a vízállás, zsilipállás, vízhozamértékek távolba juttatása, ill. az észlelt adat távol való regisztrálása. A távvezérlés célja a zsilip vagy szivattyútelep vezérlése a távjelzőn érkezett adatok alapján. Az öntöző főcsatornák mentén szükség volna a távjelző rendszerre. Az automatikus vízszintszabályozókkal ellátott rendszerben a szabályozott vízszintek ellenőrzésére szükséges a távjelzés. Fejleszteni kell az állandó jellegű és a táblán belüli ideiglenes jellegű vízszállító hálózat üzemeltetésére vonatkozó technológiai előírások kidolgozását. Öntözőrendszereket, csatornahálózatot csak úgy szabad tervezni és építeni, ha a vízszállítás, vízkormányzás, vízszolgáltatás technológiáját is előre megtervezzük, különben, mint már eddig is sokszor láttuk, az üzemeltetés során nehézségek jelentkeznek. Az öntözőelemek nagysága, iránya, az alkalmazott vízhozam értéke a lejtéstől és a talajminőségtől függ. Az ÖRKI kutatói tisztázták a barázdás és sávos öntözés technológiáját, a vízmozgás legfontosabb törvényszerűségeit. Egyszerű helyszíni vizsgálatok alapján, könnyen kezelhető segédletek (táblázatok) felhasználásával megállapíthatók az öntözési elemek adatai. Régebben egyik nagy problémánk az öntözőrendszerek kihasználatlansága volt. Ezen a téren igen nagy javulás történt, most már a meglevő főművekkel további jelentős területeket nem lehet öntözővízzel ellátni, nagyobb arányú fejlesztés