Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

9. szám - Fazekas Zoltán–Hörcher Ferenc–Dr. Szigyártó Zoltán: Mederérdességi vizsgálatok a Keleti Főcsatornán

414 Hidrológiai Közlöny 1968. 9. sz. Fazekas Z., Hörcher F., Szigyártó Z.: Mederérdességi vizsgálatok A kísérleti eredmények összesítése 2. táblázat (a Strickler — Manning—Lindquist-féle érdességi tényező alakulása) TaÖA. 2. CeoÖKa uccAedoeameAbCKiix ÖÜHHUX (0opMupoeaHue Koatfiuiiuenma mepoxoeamocmu muna lllmpuKAep—MaHHum—JluHÖKeucm ) (a) onbiTHbifl yqacTOK, (b) MHCJIO onbiTOB, fc) BejiHMHHa cpeAHero 3HaHeHHH, (d) pacceMnaimc cpeAitero 3HaqeuHíi,* BbiHHCjieHuoe H3 pacceHBaHHH ocHOBHbix AaHHbix,** Ha 0CH0Be npoBeaenia.ix 3 Hmi 5 onbiTOB Tabelle 2. Sumrnierung der Versuchsergebnisse(Oestaltung des Striekler-Manning-Lindquistschen Eauhigkeitskoeffizienten ) (a) Versuchsstrecke, (b) Versuchszahl, (c) Grösse des Mittelwertes, (dt Streuung des Mlttelwertes, * aus der Streuung der Grunddaten berechnet, ** unniittelbaraus dem a. (bzw. 5) Versuohsergebnis berechnet Kísérleti szakasz [a] Kísérleti szám [b] Középérték nagysága [e] szórása [d] a priori* a poste63,8 55,8 62,9 58,4 57,4 66,4 73,0 63,0 66,6 60,2 4.81 1.82 2,64 1,77 * Az alapadatok szórásából számítva. ** A 3 (illetve 5) kísérleti eredményből közvetlenül számítva. nek a kezelésében általában háromféle földcsatorna van. Ezek közül a legkisebbek maximális vízszállítóképessége mintegy 1,0—1,5 m

3/s, a közepes méretűeké mintegy 5—6 m

3/s, s végül a legnagyobbaké (ahol ilyen van) mintegy 25—35 m

3/s. Ennek megfelelően vizsgálataink is három részre tagozódtak, hogy ellenőrizzük mind a háromfajta méretű csatorna érdességi viszonyait (pontosabban a Strickler—Manning—Lindquist féle érdességi tényezőjét). Kísérleteink szerint aztán az érdességi tényező értékeire a maximálisan 1,0—1,5 m

3/s vízhozamot szállító földcsatornák esetében [2]: (11,1 középhibával) k=56,1; a maximálisan 5—6 m

3/s vízhozamot szállító földcsatornák esetében [3]: (1,3 középhibával) & = 57,7; a maximálisan 25—35 m

3/s vízhozamot szállító földcsatornák esetében (mint most láttuk): (1,8 középhibával) k=60,2 értéket kaptunk. Következésképpen bebizonyítható, hogy az 56,7—60,2 értékhatár beleesik mind a három kísérletnek megfelelő 5%-os kockázatú hibatartományba. így e két érték közepét, a kereken k—58 értéket látszik ésszerűnek alapul venni az öntözővízszolgáltató hálózat tisztántartott földcsatornáira vonatkozó mértékadó érdességi tényezőként. A gyakorlat szempontjából igen lényeges továbbá az a körülmény is, hogy ezt a mértékadóként javasolt értéket nem valami új, vagy különleges gonddal karbantartott, hanem mintegy 10 éve üzemelő, a szokványos módon, évente egyszeri kaszálással gaztalanított mederszakaszok vizsgálata alapján vezettük le. Tehát a k=58-as érték olyan mederállapotra vonatkozik, amely kis gonddal mindenhol biztosítható. Ezért a javasolt k=58-as érdességi tényező különböző biztonsági tényezőkkel történő beszorzása semmivel sem indokolható. Végül befejezésként még arra kell felhívni a figyelmet, hogy kísérleteink tanulsága szerint az érdességi tényező értéke az öntözővízszolgáltató földcsatornák számbajövő fajtáinál független a méretektől és a teltségtől. Igv, ha a földmunkakészítés gazdaságosságára törekedve esetenként a szükségesnél nagyobb csatorna méreteket készítenek, s a csatorna felszíngörbéjét ráadásul még a ténylegesnél kisebb érdességi tényezővel számolják, úgy ez komoly üzemzavarok forrása lehet [8], összefoglalás A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet — a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság megbízása alapján — az öntözővízszolgáltató rendszer földcsatornáira vonatkozó korábbi mederérdességi vizsgálatok [2, 3] kiegészítéseként 1966-ban kísérleteket végzett a Keleti Főcsatorna mederérdességi viszonyainak a meghatározására. A vizsgálatok a Főcsatorna 10 + 000 és 20 4- 000 szelvények közötti szakaszán zajlottak le (l.,4. és 5. ábra), amely a partvédelem megoldása szempontjából két kísérleti szakaszra bomlott. Az első három kilométeren a partokat kőszórás védte (2. ábra), míg az az alatti szakaszon a part közelébe betelepített nád csak helyenként, keskeny sávban fogant meg (3. ábra). A vizsgált szakasz elején és végén a belépő ós kilépő vízhozamok meghatározására egy-egy vízhozammérési szelvényt létesítettünk (6. ábra), s gondoskodás történt a szakaszból üzemelő szivattyúk vízszállításának a meghatározásáról is. A kísérleti eredmények feldolgozása két lépésben történt. Elsőként meghatároztuk a mértékadó felszíngörbék pontjait (7. ábra) és a mértékadó vízhozamokat, majd ezek alapján egy már korábban kidolgozott eljárás [2, 7] szerint a két kísérleti szakaszra számítható érdességi tényező értéket. Ehhez az utóbbi munkához kapcsolódva elemeztük a mértékadó felszíngörbe pontok és a számított felszíngörbék közötti eltérést (1. táblázat), s rámutattunk arra, hogy a túlzott eltérések a kísérletek során észlelt vízszintingadozásra vezethetők vissza. A kísérletek alapján kapott érdességi tényező értéket, s az azokat terhelő középhibákat a 2. táblázat összesíti. Az ebben közölt adatok elemzése útján be lehetett bizonyítani azt, hogy a két vizsgált kísérleti szakasz a mederérdesség szempontjából gyakorlatilag azonosnak tekinthető, s a £=60,2 Strickler—MUnning—Lindquist-féle érdességi tényezővel jellemezhető. összehasonlítva ezt az eredményt a korábban kapott [2, 3] érdességi tényező értékekkel, kimu-