Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

4. szám - Selényi Pál: Budapest vízellátási rendszere

Madarász G.: A víztermelés és gazdasági vonatkozása Hidrológiai Közlöny 1968. 4. sz. 185 A mért fogyasztás időtartama, számlázás A vízdíjak számlázását illetően Budapesten teljesen újszerű megoldás alakult ki. A megoldás a Szovjetunióból származik, tudomásom szerint sem a szocialista, sem a kapitalista országokban másutt nem alkalmazzák. E megoldásnak a lényege az, hogy a közüzemi díjakat (víz-, gáz-, csatornadíjak stb.) külön erre a célra alakult, önálló vállalat számlázza ki és szedi be, s a beszedett díjakat arányosan szétosztva utalja át az érdekelt közműveknek'a kiszámlázott díjakról és az időközi díjátutalásokról havonként elszámolva. E vállalat még 1949. áprilisában létesült, Fővárosi Közüzemi Díjbeszedő néven. Működési köre eredetileg csak Budapestre terjedt ki, a legutóbbi években azonban vidéki városokra is kiterjeszti. Eredetileg feladatkörébe tartozott más szolgáltatás-mérőkkel egyetemben a vízmérők leolvasása is, e feladat azonban a megalakulástól számított néhány év múlva visszakerült a Fővárosi Vízművekhez. E vállalat létesítésével a Fővárosi Vízművek nagyméretű adminisztratív munkától szabadult meg. A vállalat gondjai ezzel kétségkívül csökkentek, s az üzemi szempontokon felülemelkedve megállapítható, hogy megfelelő szervezés mellett a közüzemi díjak központosított számlázásának és beszedésének feltótlenül jelentős megtakarításokat kell eredményeznie. Ez az újszerű megoldás saját tapasztalataim szerint is mindenütt élénk érdeklődést keltett külföldi szakemberek részéről. A központosított díjbeszedés megszervezésével azonban a probléma nem zárult le, hanem megindult egy olyan újabb folyamat, amely a Vízművek szempontjából már egyáltalán nem volt kedvező. A Közüzemi Díjbeszedő ugyanis — saját belső törvényeinek engedelmeskedve —lépésről lépésre igyekezett a leolvasási, számlázási és beszedési munkafeladatokat időben és térben minél jobban összevonni, saját szempontjából egyszerűsíteni és gazdaságossá tenni, ezek során nem mindenkor figyelembevéve a központosított díjbeszedésbe kényszerűen bekapcsolódó vállalatok igényeit. A Közüzemi Díjbeszedőnek ez a fejlődési folyamata oda vezetett, hogy a fogyasztók egy részénél a fogyasztást ugyan még ma is havonta olvassák le ós számolják el, más részénél azonban már kéthavonként, ismét másoknál negyedévenként, s nem is a negyedév végén, hanem a negyedév középső hónapjában. Ezen túlmenően az értékesített vízmennyiség kimutatása a Díjbeszedő részéről minden kategóriánál egy hónapos eltolódással jelentkezett. Ezzel azután a számlázás úgy összezavarodott, hogy az egyes időszakok fogyasztása soha sem volt megállapítható, az értékesítésnek a termeléssel nem volt okszerű kapcsolata. A HKI fogyasztásának átalányban való elszámolása a helyzetet még csak jobban bonyolította. Pénzügyi szempontból a díjbevételek alakulása nyomon sem volt követhető, mivel a Díjbeszedő nem azt utalja át naponta díjbevételként a Vízműveknek, ami a vízdíjakból befolyt, hanem a befolyt összes közüzemi díjakból a vízdíjakra eső arányos részt. Ez lehetett előnyös is, meg hátrányos is a Vízművekre nézve, de az feltétlenül biztos, hogy meghatározott összegű díjbevételek beérkezésével meghatározott időpontra semmiképpen sem lehetett számolni. Nyilvánvaló, hogy ezt a zavaros helyzetet az új gazdasági mechanizmus bevezetésével fel kellett számolni. A Vízművek részéről ennek érdekében meg is tettünk mindent, ami a pillanatnyi helyzetben — egy másik vállalat indokolt szenpontjainak figyelembevétele mellett — megtehető volt. A rendezés alapelve a magunk részéről az volt, hogy a fogyasztókat a fogyasztás nagysága szerinti kategóriákba soroltuk. A legnagyobb fogyasztókat havonként olvassuk le, s havonként is számláztatjuk. E kategóriába a havi 500 m

3 feletti fogyasztók tartoznak. A havi 100 és 500 m

3 közötti fogyasztókat negyedévenként kívánjuk leolvasni. A havi 100 rn

3 alatti fogyasztóknál a mérőt évente csak egyszer olvassuk le. E rendszer mellett a fogyasztás zömét, majd 80%-át, havonta értékelhetjük és pénzügyileg rövid lejárattal realizálhatjuk. A negyedévi leolvasások útján a fogyasztásnak már csaknem 95%-át ki tudjuk mutatni és értékelni negyedévenként. A fennmaradó kb. 5% az évenként egyszer leolvasott mérőkre esik, ez azonban már oly kis mennyiség, mely a fogyasztás értékelését lényegesen nem befolyásolja. Ezt a rendszert már az év elejétől maradéktalanul keresztülvinni természetesen nem tudjuk, az eddigi rendszernek egyelőre bizonyos engedményeket kell tennünk, ezek az engedmények azonban számszerűleg nem jelentős hatásúak. A számlázást illetőleg az elvi követelmény természetesen az, hogy a számlázás minden kategóriánál egybe essék a leolvasással. Itt is kellett azonban a jelenlegi rendszernek átmenetileg bizonyos engedményeket tennünk. Ezeknek az engedményeknek pénzügyi kihatása csekély, miután hosszabb időtartamra vonatkozó fogyasztás számlázása esetén a fogyasztók mindig fizetnek havi előleget. A fogyasztás üzemgazdasági értékelését pedig nem a számlázás nyújtja, hanem a mérő leolvasása alapján feldolgozott fogyasztási adat. Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az új gazdasági mechanizmus a mérési időközök és a számlázás szempontjából egy zavaros helyzet felszámolását tette lehetővé, amennyiben kényszerkapcsolatainkat a Közüzemi Díjbeszedővel szerződéses kapcsolattá tette, s így módot nyújtott e helyzet mindkét fél érdekeit figyelembevevő felszámolására. Ezzel lehetővé vált a termelés és a fogyasztás egybevetése, a fogyasztás alakulásának értékelése és a termelés eredményének időbelileg helyes kimutatása. Termelési költségek utókalkulációja Magyarországon a jelenleg kialakult helyzet az, hogy a vízművállalatok legnagyobb része, —általában a közművek számottevő része is — fófeladatán kívül sokszor igen jelentős méretű építőipari és ipari jellegű munkát végez saját vállalkozásban. A fenntartási (karbantartási) munkákat a vállalatok már a II. világháborút megelőző években is legnagyobb részt maguk végezték. Egyes vállalatoknál az építőipari profil ugyancsak kialakult a II. világháború előtt. A II. világháborút követően azonban a szocializmus építésének alapvetően megváltozott politikai és gazdasági viszonyai közvetve oly hatást gyakoroltak a közművállalatokra, hogy főfeladatukon kívül mind szélesebb mértékben kezdtek