Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

4. szám - Selényi Pál: Budapest vízellátási rendszere

184 Hidrológiai Közlöny 1968. 4. sz. Madarász G.: A víztermelés és gazdasági vonatkozása pezte, melyet fejlődés címén megnöveltünk az utolsó 10 év átlagos fogyasztás-növekedési százalékával. Az éves átalánydíjat havi egyenlő részletekben kellett kifizetni. Év végén megtörtént a végleges elszámolás, melynek során a mért éves víztermelés mennyiségéből először levonásra került az állandó százalékban meghatározott hálózati veszteség, az így kihozott fogyasztásból levonásra került a többi fogyasztóknál felszerelt vízmérőkön mért fogyasztás, s ami különbözetként jelentkezett, az volt a HKI ingatlanainak vélelmezett fogyasztása. Az elkövetkező években a vízdíjátalány kiinduló pontja már mindig az előző évi vélelmezett fogyasztás volt, megemelve az említett átlagos fejlődési százalékkal. Az átalány rendszer előnyölcet is, de hátrányokat is jelentett a Fővárosi Vízművek számára. A Fővárosi Vízművek szempontjából előnyös volt, az hogy a HKI ingatlanain levő vízmérőket nem kellett leolvasni, s így a leolvasás költségei kiestek. Rendkívül lecsökkent az elszámolás és számlázás munkája s ezáltal költsége is. A havi egyenlő összegekben fizetett átalány folytán a vállalat jelentős pénzeszközök birtokába jutott már az év első feléljen, midőn a téli és koratavaszi időszakban a tényleges fogyasztásnak még jóval kevesebbnek kellett lennie, mint az átalánnyal megfizetett fogyasztásnak. Egy ízben előfordult olyan év is, midőn a kedvezőtlen időjárás miatt a fogyasztás rendkívüli mértékben visszaesett, s így minden valószínűség szerint az átalány is meghaladta a tényleges fogyasztás értékét. Kétségtelen, hogy a mérők leolvasásánál jelentkező létszámmegtakarítás nem érte el az előkalkulált mértéket, mivel a megtakarított létszám nagyobb része továbbra is felhasználásra került a HKI kezelésében levő épületek belső vízvezetéki berendezéseinek ellenőrzésére. Erre azért volt szükség, mivel a HKI az átalányban fizetett fogyasztás következtében érdektelenné vált a haszontalan vízelfolyások megszüntetésében. A haszontalan vízelfolyások meggátlására a Fővárosi Vízművek saját alkalmazottaival ellenőriztette évente legalább két ízben a HKT-házak összes vízvezetéki berendezéseinek kifogástalan működését, s ahol hibákat tapasztalt, rögtön intézkedett azok kijavítására. Ez az ellenőrzési rendszer népgazdasági szempontból igen hasznos volt, mivel az ún. hálózati veszteséget csökkentette. Nem jelentkezett a számításba vett költségcsökkenésnek az a része sem, amely a mérőhelyek megszüntetése és a vízmérők kiépítése következtében állott volna elő. Az átalányrendszer bevezetésével kapcsolatban felmerült ellentétes nézetek ugyanis oda hatottak, hogy az átalány-rendszer nem volt véglegesnek tekintett, s a mérők a helyükön maradtak. A legfőbb, s egyben legnehezebben meghatározható hátránya az átalány-rendszernek vállalatunk szempontjából abban állott, hogy a vállalat teljes mértékben elveszítette tájékozódási lehetőségeit mindazokban a kérdésekben, melyekhez a fogyasztás és értékesítés megfelelő pontosságú adatára volt szükség. A termelés adata elveszítette ellenőrzésének lehetőségét a fogyasztás adata által. Megszűnt a termelés és fogyasztás különbözetének mutatója, mely a vízveszteségek és különböző elszámolási eltolódások csökkenésének és kiküszöbölésének alapja. Lehetetlenné vált az egyes fogyasztói körzetek vízigényeinek felmérése a fejlesztés szempontjából. Nem volt mód értékelni azt sem, hogy a háztartási fogyasztás hogyan reagál a különféle természeti tényezők változásaira, s mi a hatása a szociális és egészségügyi szint emelkedésének. A felsoroltakon kívül még számos olyan döntési probléma merült fel az átalányrendszer időszakában, amely megkívánta volna információs adatként a fogyasztás mennyiségét vagy értékét, s melyet itt felesleges részletesen felsorolni. Ismét hangsúlyozni kell, hogy e hátrányok összegszerűleg nem mutathatók ki, jelentőségük mégis igen nagy a fejlesztés, üzemeltetés s általában a gazdálkodás területén hozandó döntések szempontjából. Mindezek arra indították a vállalatot, hogy 1965. év végével leolvastassa a HKI ingatlanainak vízmérőjét, majd ezt követőleg 1966. I. és II. félévének végén ismét teljes leolvasást végeztessen. Ezáltal a HKI ingatlanainak fogyasztása 1966. évről a vállalat részére rendelkezésre állt. A mérési adatok azt mutatták, hogy a mért fogyasztás az átalányban megállapított fogyasztást nem elhanyagolható mértékben túlhaladta. (Közbevetőleg megjegyezve — a mérőhelyek szabaddá tétele és rendbehozatása, az álló és akadó mérők kicserélése vállalatunknak nem kis munkájába került.) Ezzel a fogyasztás átalányszerű elszámolása végeredményben megszűnt. Az előbb említett okokon kívül ebben nem kis szerepet játszottak az új gazdasági mechanizmus egyre határozottabb vonásokban kialakuló alapelvei, melyek már jóval a tényleges bevezetés időpontja előtt éreztették hatásukat, s a vállalatokat a fokozott gazdaságosság és eredményesség irányába terelték. Ezek szempontjából pedig semmiképpen sem kielégítő, ha az ivóvíz fogyasztásának kereken 30%-a átalányszerűen kerül elszámolásra. A HKI fogyasztását illetőleg most a helyzet az, hogy a vízmérőket 1967. évben még félévenként olvastuk le, s a mért fogyasztást is félévenként számláztuk, ez évtől kezdve a vízmérőket már negyedévenként olvassuk le, félévi számlázás mellett. A HKI-ok ettől függetlenül havi előleget fizetnek fogyasztásukra egyenlő összegben, évi számított fogyasztásuk alapján. A fogyasztás mérését illetőleg az eddigi tapasztalatok alapján oly nézet alakítható ki, hogy a mérés feltétlenül szükséges mindenütt, ahol a vízkészletek elégtelensége, vagy a termelőkapacitás alacsony szintje takarékos vízgazdálkodásra kényszerít. E megállapításhoz hozzáfűzhető, hogy a takarékos vízfelhasználásnak még mérés mellett is az a további előfeltétele, hogy a mérés ott történjék, ahol a vizet felhasználják. Nem kellőképpen hatékony a mérés akkor, ha más fizeti a vizet, mint aki ténylegesen elfogyasztja. A rendelkezésre álló vízkészletek és termelőkapacitás nagyságától függetlenül szükségszerű a mérés továbbá ott, ahol a vizet szolgáltató szervezet a gazdaságosság és eredményesség elvein felépülő, vállalat-jellegű szervezetként van kialakítva. Ily szervezeteknél elképzelhetetlen, hogy gazdasági tevékenységükkel kapcsolatos ráfordítások ne álljanak szoros összefüggésben a tevékenység eredményeivel, ezek az eredmények ne legyenek időszakonként mérhetők és elemezhetők. Költségvetés keretei közt gazdálkodó vízszolgáltató szervek esetében a lazább összefüggés a termelőtevékenység és annak eredménye között általában elfogadott.