Hidrológiai Közlöny 1968 (48. évfolyam)

3. szám - Dr. Lipták Ferenc: Felületi öntözéseinkről

S'116 Hidrológiai Közlöny 1968. 2. sz. Felületi öntözéseinkről* DR. IIP1ÍK FERENC** 1. Bevezetés Hazánkban a mezőgazdasági termelés fokoZcLSel dj belterjesség növelésével történhet, mivel termőterületünk nem növelhető (szűz területeink nincsenek). A belterjesség növelésének egyik feltétele a vízgazdálkodás megjavítása a mezőgazdasági üzemekben. Ezt a célt szolgálja az öntözéses gazdálkodás bevezetése is. Az öntözés azonban költséges eljárás, így nagyarányú fejlesztése csak akkor várható, ha az általa elért többlet nemcsak a beruházást és az üzemeltetés költségeit fedezi, hanem ezen felül még növeli a jövedelmet is. Az öntözések nagyobb arányú elterjedése előtt főképpen a víz kivételének, a víz szállításának és általában az öntözésnek a technikai vonatkozásai kerültek előtérbe, hiszen az öntözés megoldásához az első lépés a víz kiemelése, vezetése, a területen való szétosztása. Ma már a technikai kérdések tanulmányozása mellett egyre jelentősebb szerepet kezd játszani a gazdaságossági problémák vizsgálata is, s a viták elsősorban az öntözés hatékonyságát, gazdaságosságát befolyásoló tényezők köré csoportosulnak. A leglényegesebb kérdéssé a gazdaságos öntözés megteremtése vált. Kezdetben öntözéseink inkább a gyengébb minőségű talajainkon terjedtek el, az utóbbi évek ben viszont a jobb termőképességű talajok öntözésére terelődött a figyelem, az öntözés végső célja, a jobb és értékesebb termés gazdaságos előállítása érdekében. Eddig általában öntözésekről, öntözéseink fejlesztéséről beszéltünk csak, holott tulajdonképpen az öntözőtelepek, táblák vízgazdálkodásának javítása a fő cél. Nemcsak a szárazság, hanem nedves periódus alatt is biztosítani kell az aktív talajréteg optimális nedvességtartalmát, ez pedig hazánk éghajlati adottságainak következtében három tényezőre bontható: öntözés, vízelvezetés, vízvisszatartás. Olyan országokban, ahol csapadékra alig lehet számítani, csak az öntözés, amelyekben igen nagy a csapadók, csak a vízelvezetés és lecsapolás a feladat. Nálunk a vízgazdálkodás szárazabb időszakokban öntözést, nedvesebbekben vízelvezetést jelent. A harmadik tényező pedig, amelyik mindkét előbbi célt szolgálja, a csapadékvíz-visszatartás. Ez ugyanis csökkenti az elvezetendő vízmennyiséget, s csökkenti az öntözővízigényt is, tehát mindkét hálózat méreteit. Eddig is beszéltünk az öntözés mellett külön vízelvezetésről, sőt néha csapadékvízvisszatartásról is, de a helyes szemlélet az, amit pl. a VITUKI öntözésfejlesztési osztálya követ. A kórdóst nem mint öntözési feladatot fogják fel, hanem a vízgazdálkodás oldaláról indulnak el, s az említett hármas célt ugyanazon elemekkel, * A Magyar Hidrológiai Társaságban Budapesten 1967. febr. 15-én, Debrecenben márc. 2-án elhangzott előadás anyagából. ** Budapesti Műszaki Egyetem, Vízgazdálkodási Tanszék. * mégpedig a felületi öntözésnél bevált elemekkel (barázdákkal, töltésekkel, árkokkal) igyekeznek megoldani. Már kidolgozták a rét-legelőöntözósekre vonatkozóan a hármas cél ugyanazon elemekkel való megoldását. A további feladat az, hogyan lehetne ezt a gondolatot átvinni a többi, a szántóföldi és a kertészeti kultúrákra is. Az öntözés alapvető növénytermesztési követelményei a következők: az agronómiai célnak megfelelően, a kívánatos időpontban, a szükséges mennyiségben, a kellő egyenletességgel, a termőtalaj és a termesztett növény minél kisebb károsításával és minimális vízveszteséggel kell az öntözővizet a növénytermesztési térbe juttatni. 2. Öntözővíznormák, vízszolgáltatás Az öntözés legfontosabb kérdése az öntözővízmennyiség és az öntözési időpont megállapítása, vagyis hogy mikor és mennyi vízzel öntözzünk. Ez elsősorban a növény vízfelhasználásától függ, ami pedig a környezeti tényezőktől (pl. hőmérséklettől stb.) függően erősen ingadozik. Az öntözéssel a növény számára kedvező, a víz folyamatos felvételét lényegében mindig biztosító körülményeket kell teremtenünk. Az öntözéssel a növény vízellátását a termelési célnak megfelelően, adott körülmények között a gazdaságosság határáig kívánjuk kielégíteni. Az adagolandó öntözővízmennyiség meghatározását szolgáló vízháztartási vizsgálatoknál elsőrendű szerepe van az aktív talajrétegnek, melynek mélysége a növény fejlődése során állandóan változik. Annyi vizet kell kiadni, amennyi az aktívtalajréteg kedvező nedvességi állapotához szükséges. A növények főként a gyökerezési mélységtől és a gyökérzet eloszlásától függően a különböző talajszintek nedvességtartalmát nem egyformán használják fel. Nincsenek még nagyszámú, megbízható kísérleti adataink arra, hogy a nagy jelentőségű gyökér-, illetve talajszinteknek és azok termesztésben játszott szerepének milyen hatása van az öntözési normára és az öntözések számára. Kevesebbszer, de a talaj mélyebb szintjeit is átnedvesítő nagyobb vízmennyiséggel öntözzünk-e, vagy többször, kisebb vízmennyiséggel, illetve a tenyészidő folyamán a gyökérzóna növekedésével egyidejűleg emeljük-e az öntözővízadagokat. A hatósági intézkedések az öntözővíznormákat, mm-ben adják meg, az öntözési időpontok hozzávetőleges megjelölésével. Erre a tervezőnek az öntözőművek szállítóképességének meghatározásához, az üzemelő szervnek pedig az üzemelési terv elkészítéséhez van szüksége. Változékony éghajlatunk és szeszélyes csapadókeloszlásunk mellett a tényleges öntözővízszükséglet a normától általában eltér. A helyes öntözésnél tehát általában nem az előírt normákkal, hanem az adott helyzetnek megfelelő, a tényleges vízháztartási viszonyok által meghatározott, állandóan változó vízmennyiségekkel kellene öntözni. A normákban megjelölt vízmennyiség esetenkénti ada-