Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

2 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Horváth L.—Scheuer Gy.: Hévizek védőterülete Schafarzik Ferenc néhai műegyetemi tanár 1898-ban már körvonalazta a közös védőterület határait is az akkor ismert források és feltárási adatok alapján. Az 1900-as évek elején több védőterületi engedély került kiadásra, amelyek azonban legfeljebb csak egyegy területrészre, illetve területrészen levő több forrásra jelöltek ki közös védőterületet. E védőterületek egyes helyeken részben fedték egymást mintegy jelezve a közös hidrogeológiai védelem szükségességét. Az egységes védőterületi szemlélet alapján a budapesti hévizek ós gyógyvizek hidrológiai ós balneológiai védelmét szolgálja a dr. Vendl Aladár által 1943-ban összeállított „Budapest gyógyforrásai közös védőterületének tervezete" című tanulmány, amely azonban mind a mai napig is csak tervezet formájában képezi alapját az esetleges budapesti gyógyvizek védelmét szolgáló védőterületi vitáknak és eljárásoknak, de „törvényerőre" nem emelkedett. Vendl Aladár véleményét az alábbiak szerint rögzítette: „A budapesti meleg és langyos gyógyforrások minden érdekének lehetőleg tökéletes megvédése céljából egy közös külső védőterület kitűzését ajánlom, melyen be;lül a meleg és langyos források csoportjai a fürdők szerint már engedélyezett belső védőterületüket továbbra is megtartanák". A vódőterületi határt térképen tüntette fel megjelölve szövegben a határvonal töréspontjait földrajzilag, illetve a terepen azonosítható vonalakhoz és pontokhoz kapcsolva. A határvonal általában községi határokkal utak vonalával, patak partjával stb. esik össze. Ennek megfelelően a határvonal az akkori külszíni adottságok (beépítettség) szerint különböző kiszögeléseket és beugrásokat tartalmazó tört vonal. A javaslat szerint a közös külső védőterület határán belül a pesti oldalon és a dunai szigeteken a kiscelli agyagba hatoló földmunkálatok csak külön engedéllyel végezhetők. A Duna medrében annak ,,0" szintje alatti 6 m-nél mélyebbre hatoló földmunkához csakis földtani szakértő véleményén alapuló külön engedély szükséges. A budai oldalon már az idősebb kőzetek alkotják a felszínt, melyek mint vízgyűjtők szerepelnek. E területrészen a vízszint védelme érdekében a a térszín abszolút magasságának függvényében határozza meg a javaslat a külön engedéjv nélkül történő fúrás, behatolás mélységét. Ezek szélső értékei a 200 mA.f. szintnél 50 m, míg a 115 mA.f. szintnél 10. A javaslatban a már működő bányászkodásra is szerepelnek a fejtési szintre vonatkozó megkötések. Általánosságban azonban rögzíti, hogy amennyiben 15°C-nál melegebb víz jelentkeznék bárhol, úgy a bányakapitányságnak geológiai szakértő véleménye alapján kell intézkednie a további tennivalókra. A keserűsós-galubersós gyógyforrásokat a Vendlféle javaslat a budapesti hévizekkel közös külső védőterülettel határolja, azonban kijelenti „mivel ezek a gyógyforrások B, felszín közelében, a kiscelli agyagban levő vízből táplálkoznak megvédésük is a meleg és langyos gyógyforrások védelmétől eltérő elvek alapján foganatosítható". A tervezet összeállítása óta számos mérési és megfigyelési eredmény, különböző feltárások ós vizsgálatok során újabb földtani, hidrogeológiai ós hidrológiai adatok váltak ismertté, amelyek figyelembevételével a dr. Vendl Aladár-féle tervezet bizonyos vonatkozásban kiegészítésre szorul. A Fővárosi Fürdőigazgatóság támogatásával az ÉKME Ásvány és Földtani tanszékén végzett megfigyelések, majd a Fürdőigazgatóság laboratóriumában történt rendszeres hidrológiai és vízkémiai vizsgálatok értékes adatokat szolgáltatnak e témakörhöz. Különösen érdekes Szalontai Gergely rendszeres vízvegyvizsgálati eredményeiből levont következtetése és ábrázolási módja a budapesti vizeknek kémiai jellege szerinti tagolódására vonatkozóan. Legújabban a VITUKI a Fővárosi Fürdőigazgatóság bevonásával végzett megfigyeléseket a budapesti hévizet adó forrásoknál és kutaknál, melyek eredményei alapján a már korábban is észlelt és kimutatott dunavízállás, illetve Dunához közel levő források közvetlen kapcsolatát Kessler Hubert kiterjesztette a mélyfúrásokra is (pl. Széchenyi I. kút). g Az utóbbi évtizedekben, elsősorban az 1910-es évektől kezdődően a budapesti hévizet szolgáltató kutaknál és forrásoknál általában nagymértékű nyugalmi vízszint, vízhozam, hőmérséklet csökkenés és vízminőség romlás volt észlelhető, ami a gyógyfürdők és gyógyvizek védelmének elégtelenségét bizonyítják. Ilyen jellegű változás volt a budapesti északi langyos-vizet szolgáltató forrásoknál és kutaknál (Pünkösdfürdő, Csillaghegy, Rómaifürdő), ahol az 1930-as évekhez viszonyítva 2—3 m nyugalmi vízszint csökkenést tapasztaltak. A vízszintcsökkenés nagyobb része 1950 ós 1960 évek közé esik, amikor e területrészről fokozottabb vízkitermelés történt Budapest vízellátásának javítása érdekében. E nyugalmi vízszintcsökkenés a fajlagos vízadókópességnek megfelelően kb. 8000—10 000 l/p hozamcsökkenést jelentett ugyanarra a vízkivételi szintre vonatkoztatva. A víz hőmérsékletében ós minőségében lényeges változás nem volt tapasztalható. A budapesti északi melegvizet szolgáltató kutaknál (Dagály utca, Elektromos Művek Sportpálya, Margitszigeti I. és III. kutak), elsősorban a Margitsziget I. kútnál jól mérhetően az 1930-as évek adataihoz viszonyítva jelenleg kb. 4,0 m-el alacsonyabb a kútban a nyugalmi vízszint, mely csökkenés a Dagály-utcai kút és a Margitsziget III. kút építésekor ugrásszerűen következett be. Ugyancsak méter-rendű nyugalmi vízszintcsökkenés mérhető a Dagály-utcai kútnál is. E kutaknál a nyugalmi vízszintcsökkenéssel párhuzamosan a kútból kitermelt víz hőmérséklete is 2—4°C-al csökkent és ennek megfelelően a hidegebb komponens fokozottabban érvényesül a víz kémiájában az oldott anyagtartalom és a balneológiai szempontból fontos mikroelemek rovására. A Lukács—Császár-fürdők területén levő kutaknál is elsősorban a hideg komponens fokozottabb érvényesülése jelent veszélyt a gyógyvíz-jellegre. E területrészen 20, 40 ós 60°C körüli hőmérsékletű vizek voltak találhatók, melyek közül a magasabb hőmérséklet különösen a Margitszigeti II. kút fokozottabb igénybevétele óta lényegesen csökkent (10—15°C) és ennek megfelelően a hideg komponens érvényesült a vizek kémiájánál. Az ismertetett tények alapján szükséges a vízjogi alaprendeletnek megfelelően olyan védőterületi előírások kötelező érvényű, kiadása, amely alapján a budapesti hévizek és gyógyfürdők védelme, ül. azok fejlődési lehetősége biztosított. A védőterületi előírások részben közegészségügyi vonatkozásúak, vagyis a víz szennyezés- és fertőzésmentességét kell biztosítaniok, részben pedig a hidrológiai és balneológiai védelmet kell hogy szolgálják. A két védőterületi fogalom nem azonos és ennek megfelelően az előírások is úgy a területi kiterjedésre, mint az utasításokra és tilalmakra lényegesen eltérőek. A közegészségügyi szempontok biztosíthatók a 11/1961. OVF-Eü.M sz. együttes utasítás alapján, mely az ivóvíz védelmére vonatkozik. A hidrológiai védőterület az egyes vízföldtani egységen belül olyan védettség biztosítása, melynek alapján történő víztermelés esetén a vízfelhasználás szempontjából sem hidrológiai, sem vízkémiai vonatkozású káros változások nem történhetnek. A továbbiakban a budapesti hévizekre vonatkozóan a hidrológiai védőterületre teszünk javaslatot az általános vízföldtani és hidrológiai ismeretek és egyéb vizsgálati eredmények alapján. A budapesti hévizektől vízföldtani szempontból teljesen eltérő keserűsós gyógyvizek védőterülete nem kapcsolható össze a hévizek közös védőterületével.