Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 47. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1 — 48. oldal Budapest, 1967. január VÍZELLÁTÁS javaslat a budapesti hévizek védőterületére* Dr. HORVÁTH LAJOS" és dr. SCHECEH GYULA" Előzmények Az ÉM. Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat a Fővárosi Fürdőigazgatóság megbízása alapján a budapesti gyógyfürdők és strandfürdők vízellátását biztosító hévizek védelme érdekében védőterületi javaslatot dolgozott ki. A javaslat tulajdonképpen a vízjogi engedélyezési eljárás tárgyalási alapjaként készült, figyelembevéve a fennálló érvényes jogszabályokat, valamint a budapesti hévizekkel kapcsolatban szerzett újabb vízföldtani és hidrológiai tapasztalati adatokat. A jelenleg érvényben levő rendeletek és utasítások a védőterületre vonatkozóan általánosságban az alábbiakat tartalmazzák: A vízjogi eljárási szabályok megállapítása tárgyában kiadott 2/1952. (I. 8.) M. T. sz. rendelet az ásváiiyés gyógyvizekkel kapcsolatban (27. § és 28. §) kimondja, hogy ásvány- ós gyógyvizet feltáró kutat csak megfelelő eljárások utáni előzetes engedély alapján lehet létesíteni. E rendelet előírja, hogy ásványvíz, gyógyvíz vagy gyógyfürdő célját szolgáló forrás védelmére védőterületet kell megállapítani. * A cikk a budapesti hévizek, elsősorban, mint „Budapest fürdőváros" alapját képező gyógyvizek védelme érdekében kívánja a régóta elismerten indokolt, de jelenleg még megoldatlan védőterületi témához, illetve meg nem jelent jogszabályhoz a szükséges alapelveket szolgáltatni. Nem kívántak a szerzők rendelettervezetet kidolgozni, hanem csak rugalmas irányvonalat adni, mely a tényleges adottságoknak és igényeknek megfelelően tovább finomítható és vitaanyagot képezhet a jogszabály alkotók részére. Ennek szellemében közöljük a cikk folytatásaként a vonatkozó rövid szakmai hozzászólásokat is, valamint Lengyelországban a közelmúltban kiadott e témakörhöz tartozó védőterületi előírások ismertetését. (A Szerk.) A kézirat leadása után jelent meg az 1964. évi IV. törvény és annak végrehajtásáról szóló 32/1964. (XII. 3.) korm. rendelet, mely a hivatkozott 2/1952. (I. 8.) M. T. sz. rendeletet hatályon kívül helyezte. A kéziratban szereplő védőterületre vonatkozó elvi megállapítások azonban lényegében nem változtak. ** É M. Földmérő ós Talaj vizsgáló Vállalat, Budapest A fúrt kutak vízjogi engedélyezési eljárását szabályozó 34/1960. (V. É. 17.) OVF utasítás többek között előírja a mélységi vízkincs védelme érdekében (8. §.), hogy a vízkitermelés nem haladhatja meg a víz utánpótlódásának mértékét. Ezen utasítás ll. §-a szerint gyógy- vagy melegvíztermelő kút gazdaságtalan, vagy szakszerűtlen üzemeltetése esetén az elsőfokú vízügyi hatóság a vízhasználatot korlátozza, vagy megfelelő műszaki előírások betartására kötelezi az üzemelőt. A védőterülettel kapcsolatos 11/1961. OVF—Eü. M. számú együttes utasítás a közcélú vízvezetéki ivóvízellátásra szolgáló víznyerőhelyek védőterületére és védősávjára vonatkozik, azzal a céllal, hogy az ivóvizet a közvetlen (belső védőterület), a közvetett (külső védőterület) ós a távolabbi (hidrogeológiai védőövezet) szenynyeződési, illetve fertőzési lehetőségektől megóvják. A fentiekben ismertetett általános rendelkezések nem biztosítják azonban kellő határozottsággal a hévizek védelmét egy-egy tényleges, pl. budapesti problémával kapcsolatban. Az alaprendelet az ásvány- és gyógyvizek, ill. gyógyfürdők védelmére védőterület megállapítását írja elő, azonban a védőterületi utasítás kizárólag az ivóvíz szennyezési és fertőzési veszély elleni védelmét célozza. A vízjogi engedélyezési eljárást szabályozó utasítás tartalmaz bizonyos általános hidrológiai és balneológiai védelmet szolgáló előírásokat, azonban a budapesti hévizek különleges vízföldtani adottságaira nem általánosíthatók. Az 1885. évi XXIII. t. c. foglalkozott már az ásvány- és gyógyforrások védőterületének kérdésével, melynek alapján a budapesti hévizek védelmére már az 1890-es években az akkori tulajdonosok és különböző érdekeltségek jogaikat védve helyi védelmet igyekeztek biztosítani egy-egy létesítményüknek. A budapesti hévizekre vonatkozó közös védőterület gondolata 1895-ben vetődött fel első ízben Böckh János a Földtani Intézet akkori igazgatója részéről, akinek véleménye szerint a „budapesti thermális ásvány vizű források megvédése, ezek genetikai és térbeli összefüggése folytán legcélirányosabban és legjobban egy közös egyöntetűen készített védőterületi terv és eljárás után történhetnék meg."