Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

4. szám - A Magyar Hidrológiai Társaság 50 éves jubiliumi ülésének előadásai - Dr. Salamin Pál: Mezőgazdasági vízhasznosítási kutatások

Salamin P.: Mezőgazdasági vízhasznosítás Hidrológiai Közlöny 1967. 4. sz. 173 tehát azt a maximális csapadékmennyiséget, amellyel egyenlő vagy amelynél nagyobb érték az évek p százalékában fordul elő. (A függvényben szereplő a, b és K(p, nt) értékek meghatározott földrajzi helyen és adott valószínűség esetében állandók.) Az ezen elvből kiindulóan megszerkesztett csapadékvalószínűségi függvényábrák jól hasznosíthatók a vízháztartási vizsgálatoknál. A talajmenti csapadékok (a harmat típusú csapadékok: harmat, dér és talajharmat; „a vízszintes" mikrocsapadékok: szilárd és folyékony zúzmara) szerepének elemzésére az előzőekben bemutatott eredményes munkával ellentétben még „alig történt kísérlet". Ezen a területen önmagában a jelenségek fizikai törvényszerűségeinek feltárása (Aujeszky L.) és az észlelési út kijelölése (pl. Szőnyi L.) is már sokat jelenthet. A hidrometeorológiai jellegű alapkutatások eddigi bemutatása, ami természetesen még folytatható lenne, már világosan mutatja, hogy hidrológusaink és meteorológusaink kutató munkája magas szinten bizonyítja az öntözés éghajlati szükségességét, számos új módszertani irányt jelölnek meg, a széles alapú vízháztartási vizsgálatokhoz azonban még nem biztosítják minden időjárási elem szükségelt mélységű ismeretét. A jövő feladata, főleg az öntözési normák meghatározásával kapcsolatban, egyes időjárási elemeknek, így a talajmenti csapadékoknak, de egyéb elemeknek is, mint például a levegő telítettségi hiányának stb., elmélyedtebb elemzése. A kifejezetten hidrológiai jellegű vizsgálati eredményeket ketté bontva mutatjuk be. Tárgyaljuk először is az egyes elemeket, majd csak a talajfizikai vizsgálati eredmények elemzése után foglalkozunk az átfogó vízháztartási vizsgálatokkal és a vízkészletgazdálkodás kérdéseivel. A mezőgazdasági vízhasznosítás szempontjából a legjelentősebb hidrológiai alapfolyamatok á párolgás, a felszíni víz keletkezése, a talajvíz mozgása és a tározódás folyamata. Különösen széleskörű kutatások tárták fel a párolgás legkülönbözőbb körülmények közötti lejátszódását, a szabad vízfelületek, a talajfelszín és a talaj, a talajvíz, a növényzet és a teljes területi egységek párolgását, ennek térbeli és időbeli változását, a lehetséges és a valóságos párolgást, a mérési és számítási eljárásokat (Szabó L., Szesztay K., Ubell K.. Zsuffa I. stb.). Nézőpontunkból természetesen legjelentősebb a transzpiráció folyamatának megismerése. Ma már igen kiterjedt vizsgálatok útján ismerjük meg mind több növényre és-mind változatosabb környezeti körülmények között a transzpirációs és a vízfogyasztási együtthatót (b és l/kg), sőt a vízfogyasztás tenyészidő alatti változását. Régi törekvés a transzpiráció időbeli változásának egyszerű jellemzése, például a növény növekedésének figyelembevételével, újabban, gyümölcsfák esetében, a csúcsrügyek hajtásnövekedése alapján (Sulyok B.). A legkorszerűbb vizsgálatok megállapításai szerint a tenyészidőszak különböző szakaszaiban megfigyelhető evapotranszpirációs pentádmaximumok egybeesnek a levélfelületek maximumaival (Petrasovits 1.. 1. ábra). 1 y Kukorica / \ \ Burgonya \ „ Dohár y / "*1 7 5 23 S ?& / 1 / 7 71 7 16 & VI VII VIII IX X 1. ábra. evapotranszpiráció és a levélfelület időbeli változásának egybevetése (kukorica, burgonya és dohány) Fig. 1. Vergleiehung der zeitliehen Ánderung der Rvapotranspiration und der grünen Flarhe (Blátter) der Pflanzen (Mais', Erdápfel, Tabak) A felszíni víz keletkezése szempontjából jelentős az esőszerűen öntözött területeken a „tócsásodás" folyamata, s általában az öntözött területeken a lefolyási tényező növekedése. A felületi víz keletkezése, atócsásodás szoros kapcsolatban van ÍV talaj nedvességtartalmán és a természetes vagy mesterséges eső hevességén túlmenően az eső minőségével, azaz a cseppek nagyságával, illetőleg az eső útján a talajjal közölt energia mennyiségével (Gábriel A., Kozák I., Oroszlány I., Varga S.). A vizsgálatok eredményeinek megfelelően, figyelemmel a talaj időbeni változó víznyelő képességére is, kis öntözővíz-menvnviség esetében jobbak a nagy intenzitású, s nagy mennyiségek esetében, jobbak a kis intenzitású esőztető berendezések. Az öntözött területek lefolyási tényezőjének nagy értékét határozottan mutatják ki a legújabb vizsgálatok (Sági K.). Sőt igen erős totális korrelációs tényezőt (0,85) sikerült kimutatni az esőhevesség, mennyiség, a felső 10 cm-es talajréteg "nedvességtartalma és a lefolyó vízmennyiség között. A talajvíz-helyzet megváltozása a hasznosítások következtében feltétlenül veszélyt jelent az Alföld mélyen fekvő területeire. A talajvízszin emelkedése igen tekintélyes lehet (Ubell K.). Az 1966/67-es évfordulóra például a talajvíz felszíne az intenzíven öntözött középső alföldi területeinken magasabbra emelkedett, mint a csapadékosabb jellegű, de még az intenzív öntözésnek csak kezdeti időszakát jelentő 1040—42-es esztendőkben (Csobok V.). A hasznosítások jelentős hidrológiai feladata a tározás. A kutató munka feltárta az alföldi tározási lehetőségeket, módszertani utakat állapított meg a tározás folyamatának megismerésére, a tározók tervezésére. A tározók teljesítőképességi görbéjét közvetlenül észlelési adatok, közvetve valószínűségi vizsgálat vagy tapasztalati képletek