Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

3. szám - Szilvássy Zoltán–dr. Vágás István: Helyszíni tapasztalatok, elméleti megállapítások az 1965. évi szigetközi árvízvédekezésről

128 Hidrológiai Közlöny 1967. 3. sz. Szilvássy Z.—Vágás I.: 1965. évi árvízvédekezés 6. kép. Második védővonal kialakítása az állandó ellennyomó medence mögött. A második medencesorban kialakult vízszintek átmenetet képeznek az állandó ellennyomó medence vízszintje és a fakadó vizek szintje között <t>omo 6. Co3daHue emopou. 3awumitoű AUHUU 3a npomueodaeAueaioufUM öacceÜHOM. Bo emopoM pnde öacceünoe C03dawuiuecn eopu30nmbi 03Hmawm nepexod Mexcdy zopu3onmoM eodbi e nocmonnHOM npomueodaeAueawufeM öacceüHe n aopu3uitmcMu eucmynatoiquxc.i eod III. 6. Second set of sublevee basins behind the permanent sublevee hasin system. The stage in the former reduces the gradient between the first basin and the elementary boils emerging to the surface olykor a második védővonal kialakítására is szükség lehet. Felmerülhet itt a kérdés, hogy az állandó ellennyomó medencék rendszere kielégítő-e mindenkor és minden körülmények között. Véleményünk szerint ebben a kérdésben elsősorban a talajjelleg és a vízföldtani viszonyok, azaz a buzgárképződés veszélye a döntő. Az állandó ellennyomó medencerendszer legfőbb jelentőségét abban látjuk, hogy az a töltés lába közelében megakadályozza a buzgárok feltörését. Az esetleg mégis feltörő buzgárok működése a már kialakult ellennyomó vízréteg hatására pedig erősen korlátozódik, és ezeknek a buzgároknak a nagy része hamar lecsendesedik. A kazettasor mögött feltörő melegbuzgárok kilépési sebességét a talajban a nagyobb távolságon bekövetkező nyomásveszteség kellő mértékben lecsökkenti, úgy hogy lecsendesítésükhöz már kis ideiglenes ellennyomó medencék is elegendőek, és ezeknek megépítéséhez rendszerint elegendő idő is áll rendelkezésre. Az állandó ellennyomó medencék egyik kétségtelen hátránya, hogy árvíz idején a hátsó gátakat állandóan figyelni kell, és a megtelt medencéket túlfolyás biztosításával meg kell csapolni. A hátsó gátacskák átszakadása ugyanis az ellennyomás hirtelen lecsökkenését és esetleg buzgároknak hirtelen feltörését eredményezné. Ennek elkerülésére a különösen buzgárveszélyes védelmi szakaszokon célszerű a medencéket áteresztő kavicsanyaggal kitölteni. Annak érdekében, hogy a felfakadó vizek a kavicsban is felemelkedhessenek, a kavics súlya alatt esetleg tömörödő fedőréteget néhány négyzetméter alapterületű és az altalajig lenyúló kavicskúttal kell áttörni, miként 13 ajjoigyelmet Galli László felhívta. Az állandósított ellennyomó medencék további hátránya lehet, hogy hozzájárulhatnak a töltés mentettoldali lábának átnedvesítéséhez. Ez a szigetközihez hasonló, durva szemcséjű anyagból épített töltések esetében természetesen érdektelen, az elcsúszásra, roskadásra, vagy folyásra hajlamos talajok esetében azonban — különösen tartósabb árvizek esetében — veszélyessé is válhat. Az ellennyomó medencék elsősorban a buzgárvédelem megelőző céljait szolgálják. Ott van tehát a legnagyobb szükség rájuk, ahol az elsődleges veszélyforrás a buzgárok képződése. Az elsősorban járatveszélyes, a csurgásos, vagy az átázásra inkább hajlamos töltésszakaszok mellett ennélfogva eredeti formájukban rendszerint nem javasolhatók. A buzgárosodás ellen javasolt mentett oldali beavatkozások egy részének (nyomáscsökkentő kútsor, megcsapoló csatorna) méretezése abból a feltevésből indul ki, hogy a megáradt folyó vize a gát alatti altalajon keresztül szivárogva jut a mentett oldalra és az ott kialakuló nyomásviszonyoknak megfelelő sebességgel lép a felszínre. Tapasztalataink azonban arra utalnak, hogy sokkal bonyolultabb nyomásterjedési jelenségekről van szó és a nyomáshullám kiindulási pontja sokkal nagyobb távolságra is lehet. Mindaddig tehát, amíg a méretezés fenti alapfeltevésének helyességét nem sikerül a helyi viszonyokra megnyugtatóan igazolni, a számítások érvényessége vitatható és a kapott eredmények csak fenntartással fogadhatók. Ebben az értelemben felülvizsgálatra szorul a vízzáró falak, nyomópadkák, anyaggödrök, nyomáscsökkentő kutak és megcsapoló csatornák szerepe is [8]. Azt, hogy a töltés állékonysága szempontjából a buzgárosodás, a csurgások, vagy az átázás jelenti-e az elsőrendű veszélyforrást, végső fokon a talajjelleg dönti el, hiszen a buzgár a kavicsos és a homokos talajok elsődleges tulajdonsága, a csurgás és az átázás veszélye pedig inkább a kötött talajok esetében döntőbb. így tehát a legcélszerűbb védekezési módszer, illetőleg a töltésszelvény kialakításában a helyi viszonyok figyelembevétele a töltés és az altalaj talajfizikai jellegének figyelembe vételét teszi legfőképpen szükségessé. Egyes vízföldtani következtetések A vízhőmérsékletek és a vízben oldott anyagok kémiai tulajdonságainak összehasonlító vizsgálata alapján az előzők során megállapítottuk, hogy nem mindegyik buzgárból tör elő a megáradt folyó vize, hanem számos buzgár talajvízbuzgárnak minősíthető, amelyekben a folyó vízszintje csupán nyomásátadódás révén készteti feltörésre a talajvizet. A talaj vízbuzgárok létezése^ bizonyos értelemben meglepőnek mutatkozhat olyan szemlélet mellett, amely a töltések közé szorított víz elsődleges hatásával magyaráz minden, a töltés testében és a töltés mentett oldalán jelentkező vízmegjelenést, illetőleg hibásodást. Az adott szemlélet tehát módosításokat igényel és szüksége mutatkozikjannak is, hogy bizonyos mértékig általánosabb vízföldtani meggondolásainkban is érvényesítsük ezeket a módosításokat.