Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

Hozzászólások Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. 11 Meg kell azonban azt is állapítani, hogy a megoldás igen összetett és szerteágazó feladat elé állítja az illetékes szakszerveket és a jelenlegi helyzetben — mint a fővárosnál is —, a teljes védelmet biztosító rendelkezések előírása és főleg betartása szinte megoldhatatlan feladatnak látszik. Ennek ellenére a fennálló állapotok sürgős megváltoztatása szükséges és a tudomány jelenlegi állása alapján meg kell és meg is lehet határozni azokat a feltételeket, amelyekkel ásvány- és gyógyvizeink védelmét hatásosan biztosítani lehet. Kifejezetten a fővárost tekintve, ahol 526 km 2 területen az ország lakossága egyötödének ivóvízellátásáról, a hazai ipar tekintélyes része ipari vízszükségletének kielégítéséről kell gondoskodni és ezeken kívül olyan ásványi- és gyógyvízkészlet áll rendelkezésre —, a védőterülettel összefüggő kérdés-csoport összetevői egyidőben összpontosítva, egymással kapcsolódóan jelentkeznek. Megvizsgálva Budapest helyzetét, valamilyen formában védőterületet igényebiek: 1. az ivóvízellátást biztosító kutak, 2. a felszíni vízmű, 3. a Fővárosi Vízművek különböző vízkezelő épületei és műtárgyai, 4. a vízdúsításra szolgáló területek, 5. a nem közművesített területen létesülő és egyedi víznyerő helyek, (i. a keserűvíz források, 7. az ásvány- ós gyógyforrások ós kutak, 8. az elismert ásványvízzel, gyógyvízzel, vagy hóvízzel üzemelő fürdőt fenntartó gyógyüdülők, 9. az ásványvizet alkalmazó fizikotherápiás gyógyintézetek, 10. a gyógyvíz-ivócsarnokok, 11. a gyógyvíznek nem minősített vízzel üzemelő fürdők, uszodák, strandok kútjai, 12. negatív értelemben bizonyos fokig az ipari vízkivételi művek és víznyerő helyek. A Szerzők tanulmányukban nem foglalkoznak a keserűsós gyógyvizek védőterületének kérdésével. Ezt kétségtelenül célszerű külön tárgyalni, mert ezekre, más helyen nem alkalmazható, külön előírásokat kell tenni. A Szerzők kétféle jellegű: egészségügyi és hidrológiai szempontokat kielégítő védőterületet különböztetnek meg. (A hidrológiai védőterület helyett ,,hidrogeológiai védőterület" a helyes elnevezés.) Ez a felosztás ilyen formában nem indokolt, mert a kérdés megoldásának a hidrogeológiai, a balneológiai, az egészségügyi, a vízügyi és ennek keretében a vízgazdálkodási és vízvédelmi, mindezeken felül a természetvédelmi, az idegenforgalmi és más népgazdasági ágazatok (pl. bányászat, mezőgazdaság stb.) érdekeinek, céljainak teljes kielégítését kell — a lehetőség szerint — biztosítania. A tanulmány több szempontból értékes kutatási anyaggal gazdagította a vonatkozó ismereteket és javaslatukban több olyan új szempontra rámutattak, melyeket a hatósági elbírálásnál feltétlenül figyelembe kell venni. A közeljövőben sorra kerülő vízjogi engedélyezési eljárás alapelveit figyelembe véve nem érthetünk egyet a Szerzőknek a vízjogi engedély tartalmára és a védőterület kiterjedésére vonatkozó véleményével. A védőterülettel kapcsolatban a Szerzők megállapításai a következők: „Az előírandó védőterület földrajzi határa célszerűen csak „eszmei" (Kiemelés a hozzászólótól) vonal, hisz a hidraulikai esetleges összefüggések a külszíni beépítettségtől teljesen függetlenek". — Nem osztjuk a következő megjegyzéseiket sem: „a közegészségügyi előírások is közismerten ós jól bevált módon csak eszmei vonalban határozzák meg a belső- és külső védőterület határát ós ugyancsak a fúrt kutak hidrogeológiai védelmén is csak eszmei vonalmenti körzetre terjed ki „...ós az illetékes hatóságok joga és kötelessége kell hogy legyen annak elbírálása, hogy újabb hóvízfeltárás a kívánt helyen az eszmei védőterület határon kívül vagy akár belül milyen körülmények között engedélyezhető". Kétségtelen, hogy a geológiai formációk szabálytalan alakzatot képeznek a föld mélyében, nemcsak vízszintes, de magassági értelemben is. Az egyes rétegek vízadó képessége is változó. Jelenleg még számos kérdés ilyen vonatkozásban tisztázatlan. Az ilyen értelemben értelmezett ,,eszmei vonal" azonban nem illeszthető be a vízügy vagy az egészségügy jogi normáinak keretébe. A vízjogi engedélyben technikai normákat keli előírni, amelyek mint jogi normákba foglalt technikai normák jellegükre nézve jogiakká válnak. A technikai norma védőterületei határ kijelölése esetében földrajzi helymeghatározás, a föld felszínén koordinátákkal kijelölt, helyszínrajzilag jól meghatározható útvonalakkal határolt terület, amely alkalmas arra, hogy a vízjog a szóbanforgó terület védelmét a jogszabály keretén belül hatályosan érvényesíthesse. Az a tény, hogy bármely területkijelölés is csak „eszmei" lehatárolást szolgáltat, legfeljebb csak annyit jelent, hogy a tudomány mai állása alapján a szakszervek ezt a területet tartják jelenleg alkalmasnak a vizek védelmére. A tudományos kutatás újabb eredményei alapján a védett terület határainak módosítása, kiterjesztése vagy szűkítése természetesen nem csak lehetővé válhat, de szükséges is. A másik ellenvéleményünk a vízjogi engedély tartalmára vonatkozik. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni arra, hogy a védőterület kialakításáról szóló vízjogi engedély nem azonos a gyógyvíz, vagy bármilyen jellegű más víztermelő hely üzemeltetésével kapcsolatban kiadott üzemeltetési vízjogi engedélylyel. A Szerzőknek az ún. „egészségügyi eszmei védőterületre" vonatkozó megállapításai bizonyos értelemben helytállóak lehetnek, de ez a gyakorlati tapasztalatok szerint a jogszabály felületes alkalmazását jelenti. Kétségtelen, hogy ezen a téren, ha figyelembe vesszük a vízkészlet elszennyeződését, a kutak egymásra hatását stb., jelentős előrehaladást kell még tennünk és körültekintőbb vizsgálatokkal kell a védőterületeket kijelölni. Ezen a vonalon a hidrogeológusokra vár nagyobb feladat, másrészt a kutak helykijelölésénél, a megcsapolható vízadó rétegek kijelölésénél kell fokozottabb gondosságot tanúsítani. Nagy általánosságban körvonalazzuk, mi lehet a tartalma a védőterületre vonatkozó vízjogi engedélynek: a védőterület pontos határvonala, a védterületen belül létesíthető víznyerő helyekre vonatkozó előírások, a megcsapolható vízadó rétegek megnevezése ós mélysége,