Hidrológiai Közlöny 1967 (47. évfolyam)

1. szám - Dr. Horváth Lajos–dr. Scheuer Gyula: Javaslat a budapesti hévizek védőterületére

12 Hidrológiai Közlöny 1967. 1. sz. Hozzászólások a vízfeltárásra szóba nem jöhető területrészek kijelölése, a bányászattal kapcsolatos kikötések, a közcélú vezetékek építési feltételei, az építkezések talajfeltárásaira, alapozásokra vonatkozó előírások, a kitermelt víz kezelésére és tárolására szolgáló művek és berendezések egészségügyi külső védelmi előírásai, a talajvizek lecsapolásával kapcsolatos esetleges kikötések, a mezőgazdasági műveléssel összefüggő előírások, természetvédelmi kikötések stb. Ezzel szemben az üzemeltetésre kiadott vízjogi engedély tartalmazza: A kezelőépületek és berendezések belső üzemi előírásait, a létesült kutak, vízkivételi gépészeti berendezések, vízkezelő berendezések vízcsőhálózatok és műtárgyaik műszaki adatait, a kutak védőterületeinek, a vízcsőhálózatok védősávjainak adatait, beleértve a védőterületre az előzőkben ismertetett kikötéseket, a vízkezelés technológiáját, a kitermelt víz mennyiségét (Itt lehet megállapítani a Szerzők által javasolt üzemi vízszint értékeket). a kitermelt víz szétosztását (Itt kell figyelembe venni a gyógyfürdők vízszükségletét, az ivó- és ipari vízigényt milyen mértékben kell és lehet biztosítani, a kalorikus célokat ki lehet-e elégíteni stb.), a víznyerő helyeken keletkező szennyvíz elvezetésének és elhelyezésének megoldását, a kémiai, fizikai, bakteriológiai és parazitológiai vizsgálatokkal kapcsolatos előírásokat stb. Az említettek alapján a Szerzők javaslatainak egyrészét tehát valamelyik vízjogi engedélyezési eljárás keretében feltétlenül vita tárgyává kell tenni. A védőterület határvonalainak megállapítása terén azonban Szerzők javaslata kiegészítésre szorul. A főváros ásvány- és gyógyvizeinek védőterülete ügyében eddig megtartott tárgyalások eredménye a következő: A Hazafias Népfront Országos Tanácsánál működő Balneológiai Bizottság 1965. december 14-én tartott értekezletén a javaslat alapulvételével elfogadta dr. Kessler Hubert (VITUKI) módosító indítványát. Eszerint a Szerzők által javasolt eszmei határvonal északi, keleti és déli vonalvezetése változatlan, a nyugati irányban azonban a védőterület határát a legnyugatibb forrásoktól 3 km-rel kell eltolni. A Bizottság elfogadta dr. Kessler következő j avaslatát is: „Miután azonban a védőterület határa nem védi a meglevő forrásokat, ha közvetlenül a védőterületen kívül olyan nagyfokú vízkivétel történik a karsztos képződményekből, amellyel okozott depresszió a meglevő vízkivételek körül kialakult depressziós tölcsérbe belemetsz, tehát szükséges a védterületen kívül is egy külső védősávot kijelölni, amelyben a vízkivételeket korlátozni kell. Ezért a védőterületen kívül további 3 km-es védősávot kell kijelölni, amelyen belül karsztos képződményekre nem szabad 1000 l/percnél nagyobb hozamú vízfeltárást létesíteni. Ezek a fúrások egymástól is csak 3 km-nél nagyobb távolságban telepíthetők." A magunk részéről ezzel a javaslatával egyetértünk. Természetes volt az előzetes tárgyalások során azonban az — amint azt az előzőekben kifejtettük —, hogy az „eszmei vonalvezetés" vízjogi engedélyezésre nem alkalmas. A Balneológiai Bizottság felkérésére készült el a dr. Cziráky—Garami-féle javaslat, amely lényegében véve részben a Vend! Aladár által 1944-ben készített klasszikus határvonalakkal megegyezik, részben kibővíti a terültet, de magában foglalja az összes előző javaslatokban lehatárolt területeket is. Ez utóbbi határvonal egyrészt eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a védőterület vízjogilag engedélyezhető legyen, másrészt a biztonságot is növeli. (A Pascalmalmi mélyfúrással kapcsolatban végzett mérések és vizsgálatok ezt az elgondolást megerősítik.) A felmerült kérdésnek komplex vizsgálata során fel kell hívni a figyelmet ár. Léczfalvy: „Hévforrások, mesterséges hévízfeltárások hőutánpótlódásának néhány kérdése. Hévforrások védőterületének megállapítása" c. tanulmányára (H. K. 1964/12. 546—550. o.), amelyben a tanulmány szerzője olyan új szempontra mutatott rá, amely, ha megfelelő adatok rendelkezésre állanak, további fejlődést jelentene hévíz-kincsünk jobb és gazdaságosabb felhasználása terén. Az ásvány- és gyógyvizek védőterületének kijelölése és rendezése során rá kell mutatnunk még olyan tényezőkre is, amelyek közvetlenül okozói lehetnek a karsztvizek elszennyeződésének, illetőleg fertőzésének. A Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet szerint a dunajobbparton a Gellérthegy, a Kis-Gellérthegy, a Sashegy, a Martinovicshegy, a Rókushegy, a Szemlőhegy, a Ferenchegy, a Józsefhegy, és a Mátyáshegy környezetében triász- és eocénkori karsztosodott képződmények bukkannak a felszínre (1. ábra). Ezekről a területekről a hévízforrásokat közvetlenül szennyezheti egyrészt a felszínről beszivárgott csapadékvíz, másrészt mert ezen lakott, illetőleg beépítésre alkalmas területekről származó szennyvizek elvezetésére megfelelő módon épített (ex- és infiltrációmentes) közcélú csatornázás még nem áll rendelkezésre. A budai hegyvidéken erős iramban folynak a lakásépítkezések. A múltban ezekre a területekre számos családi ház, sőt nagyobb lélekszámú intézmény is települt. A keletkező szennyvizeket a talajba elszikkasztják. Ezekre a területekre különleges előírásokat kell tenni. Javasoljuk: 1. A szikkasztási tilalom elrendelését, ami építési tilalmat is maga után vonhat. 2. A közcsatomázás mielőbbi kiépítését és ezzel kapcsolatban azoknak az építési feltételeknek és előírásoknak sürgős meghatározását, amelyekkel az altalajszennyeződés megakadályozható. 3. A jelzett területen már kiépült szennyvíztermelő helyek felülvizsgálatát (nyomáspróba stb.) és a szükséges intézkedések megtételét a Fővárosi Csatornázási Művek útján.