Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

11. szám - Dr. Aujeszky László: A légköri frontálzónák hidrológiai jelentősége

509 Hidrológiai Közlöny 1966. 10. sz. METEOROLÓGIA A légköri frontálzónák hidrológiai jeienlősége l)r. AUJESZKY LÁSZLÓ a fi/.ikai tud. kandidátusa A légköri frontálzóna azok közé a meteorológiai fogalmak közé tartozik, amelyek a szűkebb értelemben vett előrejelző meteorológia határain kívül, kivált pedig a társtudományok művelői körében ez idő szerint még aránylag kevéssé ismertek. Ellentétben a légköri f rontokkal, amelyeknek a nagy időjárási és gyakorlati jelentősége ma már széles körökben köztudomású, a frontálzónák mibenléte és gyakorlati téren való hatóképessége ez idő szerint még ismertetésre szorul. Tájékoztatásul előre bocsátjuk, hogy a frontálzóna olyan meteorológiai fogalom, amelynek jelentősége az időjárás kutatásában egyre fontosabbá válik. Kiemelkedő gyakorlati vonatkozások is fűződnek hozzá, különösen a csapadékképződés és a csapadékvíznek a vízgyűjtő területeken való megoszlása, illetőleg összegyülekezóse szempontjából. Nem csekély fontossága van a frontálzónák fellépésének a műszaki meteorológia bizonyos más területein is, mint amilyenek például a közlekedési meteorológia ós az építészeti meteorológia. A légköri frontálzónák fogalmának bemutatása legegyszerűbben következőképpen történhetik. Tudvalévő, hogv hazánkban és általában a mérsékelt éghajlati öv egész területén a jelentősebb csapadékok túlnyomó része az úgynevezett levegőfajták váltakozásával áll kapcsolatban. Ezt az alapvető meteorológiai tételt a Hidrológiai Közlöny hasábjain már részletesen ismertettük (A levegőfajták hidrológiai jelentősége, 45. évf. 430—432 o.). Röviden ismételve az ott elmondottakat: a mi éghajlati övünkön belül — a magashegységi területek kivételével — a jelentősebb csapadékok mind olyankor keletkeznek, amikor az illető vidéken kétféle levegőfajta összeütközik egymással, például egy meleg szubtrópusi és egy hideg sarkvidéki levegőfajtának az összeütközése játszódik le. A kétféle levegő összeütközése ugyanis arra vezet, hogy az egyik légtömeg felemelődik a magasba, vagyis erőteljes felszálló légmozgások alakulnak ki, amelyek a meteorológia egyik alaptétele értelmében nagyszabású felhőképződésre és csapadékkeletkezésre adnak alkalmat. Eszerint sík vidékeinken a hidrológiai szempontból jelentős csapadékfolyamatokat azokon a területeken kell várnunk, ahol két eltérő sajátságú levegőfajta helyezkedik el egymás mellett. A légkör bonyolult mozgásai bőségesen szoktak gondoskodni arról, hogy a Föld igen különféle területeiről származó levegőfajták közvetlenül egymás mellé kerülhessenek, vagyis olyan légtömegek jussanak közvetlen érintkezésbe egymással, amelyek a fizikai tulajdonságaikban (hőmérsékletükben, vízgőztartalmukban, áramlásaik tubulenciaállapotában stb.) lényegesen eltérnek egymástól. A két élesen eltérő sajátságú levegőfajtának ezek az érintkezési helyei adnak alkalmat a hazai nagycsapadékok túlnyomó részének létrejövésére. Lényeges mozzanat még az, hogy a kétféle, eltérő tulajdonságú levegőfajta érintkezési vonala mentén egy aránylag keskeny átmeneti öv foglal helyet, amelyben a ievegő tulajdonságai közbülső helyet foglalnak el a két egymástól élesen különböző levegőfajtának a tulajdonságai között. Például, ha az egyik levegőfajtában 20 fok és a másik levegőfajtában 10 fok körül van a hőmérséklet, akkor az átmeneti övben térbeli egymásutánban fokozatosan megtaláljuk a 20 fok és 10 fok közé eső hőmérsékleti értékeket is. Ezek után egy fontos megkülönböztetést kell tennünk ennek az átmeneti övnek a méretei alapján. Gyakori eset, hogv az átmeneti öv rendkívül keskeny, alig egy-két kilométer vagy esetleg csak néhány száz méter a szélessége. Ezek a méretek igen csekélyek azokhoz a méretekhez képest, amelyeket az átmeneti öv által elválasztott két levegőfajta foglal el: ezek általában legalábbis néhányszáz kilométert, és igen gyakran néhány ezer kilométert tesznek ki a földfelszín mentén minden irányban, ami elsősorban a földfelszín különböző területeinek eltérő sugárzási viszonyaiból és a különféle területek (pl. tenger és szárazföld) felmelegedési képességének különböző voltából magyarázható. Ilyen esetekben tehát meglehetősen éles határ áll fenn a kétféle levegőfajta között. Ha egy ilyen éles határ mentén ütközik egymásba a kétféle levegőfajta, akkor légköri frontról beszélünk. Valamivel ritkábban azonban előfordul az az eset is, hogy a kétféle ellentétes tulajdonságú levegő között fekvő átmeneti öv lényegesen szélesebb. Szélessége nem egyszer eléri az 50—60 kilométert, kivételesebb esetekben pedig a 100 kilométert is • felülmúlhatja. A mondottak szerint még ez a méret is csekélynek számít az egyes levegőfajták által elfoglalt sokkal nagyobb, gyakran több ezer kilométeres szélességű területeknek a méreteihez képest. Mégis az időjárás alakulása szempontjából lényeges különbséget jelent, hogy ebben az esetben az átmenet az egyik levegőfajtából a másikba nem annyira ugrásszerű, hanem fokozatosabb és elmosódottabb. Ezt az esetet tehát formailag meg kell különböztetni az éles időjárási határokat képviselő frontoktól. Ezért kellett ennek a légköri képződménynek külön nevet adni; így alakult ki a frontálzóna kifejezés, amelyet éghajlati értelemben éppen úgy használnak, mint szinoptikai (időjárástani) szempontból. Az elnevezés megválasztásával a meteorológusok azt a két fontos időjárási tényt óhajtották kifejezésre juttatni, hogy a megjelölendő jelenség egyrészt rokonságban áll a frontok jelenségével, másrészt pedig zónaszerű, szélesebb átmeneti