Hidrológiai Közlöny 1966 (46. évfolyam)

9. szám - Dr. Molnár Béla–Dr. Mucsi Mihály: A kardoskúti Fehértó vízföldtani viszonyai

420 Hidrológiai Közlöny 1966. 9. sz. Molnár B.—Mucsi M.: A kardoskúti Fehértó pótlódás szikesedést okozó szerepére [19, 20]. Jelenleg tehát a vizsgált terület vízföldtana jó példát mutat arra, hogy a talaj vízáramlás kedvez a szikesedésnek, alkalmas morfológiai és földtani viszonyok esetén. IRODALOM Andó M.: Geomorphologische und hidrographische Charakterisirung des Kunfehér — Sees und seiner Umgebung. Acta Geographica Szeged. 1964. Ballenegger R.: A belvízlevezetés, a lecsapolás és elszikesedés talajtani vonatkozásai. Vízügyi Közlemények. 1931/2. 28. o. Endrédy E. : A szikesek keletkezésének kérdéséről. Öntözési Közlemények. 1941/1. 207. Fekete Z.: A talaj vízgazdálkodási tényezőinek vizsgálata. Hidrológiai Közlöny. 1950/7—8. 312. o. Kovács Gy.: A szikesedés és a talaj vízháztartás kapcsolata. Hidrológiai Közlöny. 1960. 131—139. o. Kriván P.: Die Bildung der Karbonat sedimenteim Zwischengebiet von Donau und Theiss. Acta Geologica. T. II. Budapest, 1953. Láng S.: A Délkelet-Alföld felszíne. Szegedi Tud. Egyetem Földrajzi Intézetének Közleményei. 1960. Szeged. Mados L.: A szikesedés és a víz. Hidrológiai Közlöny. 1943. 3. o. Megyeri J.: Vergleichende hydrobotannitische Untersuchungen an zwei Natrongewassern. Acta Biol. T. IX. 207—218. Szeged, 1963. Miháltz I.—Faragó M.: A Duna—Tisza közi édesvízi mószkőképződmónyek. Az Alföldi Tudományos Intézet 1944—45. Évkönyve. Szeged, 1946. Miháltz I.: Az Alföld negyedkori üledékeinek tagolása. Magyar Alföldi Kongresszus Kiadványa. Budapest 1953. Miháltz I.: A Szegedi Vízügyi Igazgatóság területének földtani viszonyai. Szakvélemény, 1958. Miháltz I.—Mucsi M.: A kiskunhalasi Kunfehértó hidrogeologiája. Hidrológiai Közlöny. 1964. 463— 471. Miháltz I.: Geology of the Near-Surfaee Layers of the Great Plains of Southern Hungary. ActaGeologica IX. 1965. Budapest 33-48. o. Molnár B.: Ősvízrajzi vizsgálatok a Dél-Tiszántúlon. Hidrológiai Közlöny. 1965/9. 397—404. o. Molnár B.: Pleisztocén ritmusok a Dél-Alföld feltöltődésében. 1965. (Kézirat.) Mucsi M.: Finomrétegtani vizsgálatok a kiskunsági édesvízi karbonátkópződményekben. Földtani Közi. 93. k. 1963. 378—386. o. Mucsi M.: A soltvadkerti Petőfi-tó földtani viszonyai. Földtani Közlöny. 95. k. 1965. 240—248. o. Rohringer S.: Talajvízszint megfigyelések a Pestvármegyei Dunavölgyi lecsapoló és öntöző társaság területén. Hidrológiai Közlöny. 1933. 5. o. Rohringer S.: Talajvízszint tanulmányok a Duna— Tisza közén. Vízügyi Közlemények. 1936/1. 31. o Rónai A.—Fehérvári M.: 1961. Kísérlet az Alföld részletes földtani térképezésére Szabadkígyós kör nyékén. Földtani Intézet Évi Jelentése. 1957—58 évről. p. 151. Rónai A.: A magyar medencék talajvize, az orszá gos talaj víztérképező munka eredményei. Földtani Intézet Évkönyve 46. k/1. 1956. II. 245. o. Sigmond E.: A hidrológiai viszonyok szerepe a szikesek képződésében. Hidrológiai Közlöny. 1923. 5. o. [24] Sigmond E.: Általános talajtan. Szerző kiadása. Budapest, 1944. [25] Sümeghy J.: A Tiszántúl. Magyar tájak földtani leírása. Budapest 1944. [26] Scherf E.: Alföldünk pleisztocén ós holocén rétegeinek geológiai és morfológiai viszonyai ós ezeknek összefüggése a talajalakulással, különösen a szik talajképződéssel. Magyar Királyi Földtani Intézet Évi Jelentése. 1925—28-ról. Budapest. 1935. Hydrogeologisclie Verhaltnisse des Fehértó bei Kardoskút Dr. B, Molnár—Dr. M, Mucsi Auf dem südlichen Gebiet jenseits der Tisza, südlich von Orosháza, befinden sich an grossen Fláchen auf sodahaltigem feuchten Boden gelagerte LössSedimente, aus Niederschláge oder aus Grundwasser gespeiste Oberfláchenwásser bestandigen oder periodischen Charakters und alkali-haltige Seen. Der gogenwártig besprochene Fehértó ist einer von diesen (Abb.l). Zur Erkundung der geologischen und hydrogeologischen Verhaltnisse des Sees, wurden 24 Bohrungen von je 4,0—10,5 Tiefe vorgenommen, in vier Profilen nordsüdlicher Richtung gruppiert (Abb. 2 und 8). Aufgrund der geologischen Profilé konnte festgestellt werden, dass am Ört des heutigen periodischen, sodahaltigen Sees — in die auf feuchten Terrain mit Löss bedeckter Oberflache des Pleistozáns — im Holozán (im westlichen Teil) ein grösserer und (im östlichen Teil) ein kleinerer Flussarm sich eingeschnitten habén, die spáter ihre Bette teilweise auffüliten und, nach Abschluss der Flusswasserperiode, an der Strecke des Morotva-Sees sind die Ufer des Sees bröckelig, schüssig geworden, die zwei Flussarme breiteten sich in ihrer heutigen Form aus und bildeten einen See. Bei der Ausbildung des Sees befinden sich untén Flusswasser und oben Seeablagerungen (Abb. 2). Auch die im Pleistozán erfolgte Entwicklung und Aufbau des westlichen Teiles der Seegegend, sind jene des östlichen Teils, abweichend. Am östlichen Teil des Gebiets lagerte sich auf die Sandsedimente eine nicht zu dicke feinkörnige Schicht, am westlichen Teil kann mit den 10 m tiefen Bohrungen nur die allmáhliche Vergröberung ausgewiesen werden, die lockere Sandablagerung grösserer Máehtigkeit habén aber die Bohrungen nicht erreicht. Für den Grundwasserstand der Seegegend ist kennzeichnend, dass dieser auch in der trockenen Jahreszeit im Herbst sehr hoch ist (Abb. 7). In der feuchten Jahreszeit fliesst das Grundwasser aus mehreren Bohrbrunnen heraus, beziehungsweise überl&uft in der Richtung des Sees (Abb. 8). Die Höhe über deni Meeresspiegel des Frühjahr-Hochwasserstandes und dessen Ánderung zeigt, dass das Grundwasser zum See, alsó zur lokálén Tiefstelle ablauft, somit strömt das Grundwasser in diese Richtung und dies verursacht in den Brunnen das Überlaufen des Wassers. Die vorausgesetzten starksten Grundwasserströmungsrichtungen sind in Abb. 9. mit Pfeile bezeichnet. An den niedrigeren Teilen der Seegegend, bleibt das Wasser wegen des andauernden Wassernachschubs langere Zeit hindurch stehen. Mit Beginn der trockenen Jahreszeit, kann das Wasser nicht in grösserem Mass nach untén sickern, denn dies Wird im oberfláchennahen Teil durch den sodahaltigen festen Löss am feuchten Terrain verhindert, nach der Verdunstung bleiben Mineralsalze zurück was eine weitere Versalzung der Böden begünstigt.