Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

2. szám - Dr. Urbancsek János: Tíz éves a vízföldtani szolgálat

69 Hidrológiai Közlöny 1965. 3. sz. HIDROGEOLÓGIA Tíz éves a vízföldtani szolgálat DR. TJRBANCSEK JÁNOS Magyarországon az első artézi kutat 1825-ben Bar dia francia fúrómester készítette Ugodon. A következőt pedig 1830-ban mélyítette le Széchenyi István Csór községben. Fél évszázadnak kellett azonban eltelni, hogy e nemes kezdeményezés szélesebb körben tovább terjedjen. Zsigmondy Vilmos áldozatos szakmaszeretete kellett, hogy a hazai kútfúróipart megteremtse és hosszú időn át irányítsa. Ezzel azonban nemcsak a kútfúróipar fellendítésének tett igen nagy szolgálatot, hanem elsősorban a közegészségügynek. Ujabb évtizedek kellettek ahhoz is, hogy a magyar vízkutatás már fejlett műszaki vezetését céltudatos vízföldtani irányítás egészítse ki, hogy így a kutató- és feltáró munka együttesen biztosítsa a korszerű vízellátást. E közös feladat együttes végrehajtása terén végzett fáradhatatlan munkájukért kell megemlékezni Sümeghy Józsefről, Schmidt E. Róbertről és Bélteky Lajosról, akik most és az elmúlt évtizedek alatt irodalmi tevékenységükkel és gyakorlati útmutatásukkal helyes irányba terelték a hazai vízkutatást. Az artézi kutakról az 1885. XXIII. törvénycikk tesz először említést, tehát ez tekinthető az első vízjogi törvénynek. A fúrt kutak adatainak beszolgáltatásáról 1892-ben történik törvényes intézkedés, azonban ennek gyakorlati végrehajtását nem biztosították. A fúrás során nyert műszaki, vízföldtani és vízkémiai adatok pontatlanok és hiányosak voltak, mert az adatok helyes megállapítása jórészt a fúrómesterek lelkiismeretes munkáján, azok beszolgáltatása pedig jóakaratú közlésén múlott. Ezt az állapotot kívánta megszüntetni az 1913. évi XVIII. törvénycikk, amelynek végrehajtási utasítása már a hidrológiai adatszolgáltatásról is intézkedik. Ilyen kötelezettséggel a vízjogi engedélyezési szerveknek és az Állami Földtani Intézetnek tartoztak a kivitelezők. Az irattárak akkori adatainak vizsgálata során azonban ismét csak az tűnik ki, hogy az utóbbi törvénycikkben foglaltaknak sem tettek eleget, mert a beszolgáltatott adatok még mindig igen hiányosak és gyakran pontatlanok. Mai ismereteink alapján megállapítható továbbá az is, — ami népgazdasági szempontból rendkívül káros volt, hogy a lemélyített kutakkal nem tudták kitermelni azt a vízmennyiséget, ami az adott vízföldtani körülmények között várható lett volna. Gyakran megtörtént, hogy műszaki hiányosságok miatt nem a legjobb vízvezető szinteket állították a termelés szolgálatába, hanem azokat, amelyek az adott körülmények között a kivitelezőnek előnyös volt. így a gazdaságos vízfeltárást és vízellátást nem lehetett megteremteni. Az előbbiekből kitűnik, hogy a kútfúró ipar egyrészt nem szolgáltatta azokat a pontos adatokat, amelyek meghatározzák a további távlati vízkutatást és feltárást, másrészt pedig hiányzott az a vízföldtani irányítás, amely a fúrás előkészítése és folyamata alatt operatíve avatkozik bele a lemélyítésre kerülő artézi kút munkálataiba. Ennek a kiküszöbölésére szervezte meg 1954. évben az Országos Földtani Főigazgatóság vízfeltárással foglalkozó vállalatainál a vízföldtani szolgálatot. A Ceglédi- és Kaposvári Mélyfúró Vállalat ceglédi, hódmezővásárhelyi és kabai, valamint a kaposvári és pápai üzemvezetőségeihez egy-egy geológust és geológustechnikust osztottak be, akik ellenőrizték, hogy a fúrások kivitelezését az Állami Földtani Tntézet vízföldtani szakvéleménye alapján végezzék. Gondoskodtak a fúrás folyamán és a munka befejezése után az adatok egységes dokumentálásáról. Az így kiállított hidrogeológiai naplókat az Állami Földtani Intézethez, a Vízügyi Igazgatóságokhoz, a fúrást megrendelő szervekhez és a kivitelezést végző üzemekhez juttatták el. Feltétlenül ki kell hangsúlyozni tehát, hogy a kincstári kutatófúrásoktól és Zsigmondy igen értékes kutatásaitól eltekintve, első alkalommal adódik lehetőség arra — több mint egy évszázad után — hogy az artézi kutak műszaki, vízföldtani és vízkémiai adatainak felvétele intézményesen, szakemberek közreműködésével történjék és gondoskodjanak annak irattári elhelyezéséről. A rendszeres adatgyűjtés a kútfúróipar 1949. évi államosításával már lehetővé vált, amikor a vízkutatás és feltárás egységes irányítás alá került. A folyamatos

1 dokumentálás lényegében már ekkor megindult, de ezt a feladatot még fúrómesterek és adminisztratív dolgozók végezték, mérnöki, vagy geológus irányítás nélkül. A vízfeltárás mind szélesebb elterjedésével szükségessé vált, hogy a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges vízföldtani szakvélemény minél előbb a tervező rendelkezésére álljon. Ezért az Országos Földtani Főigazgatóság 189/1956. sz. rendeletében úgy intézkedett, hogy a vízföldtani szakvélemények egy részét ; elsősorban azokat, amelyek egyedi kutakra vonatkoznak, az előbbi kivitelező vállalatok vízföldtani szolgálata adja ki. A szolgálat tevékenysége ezzel lényegesen kibővült, mert a fúrások szakmai ellenőrzése mellett — ami eddigi feladata volt — a fúrást megelőző vízföldtani szakvélemények elkészítésével az egységes vízföldtani kutatás elsődleges irányítójává vált. A kivitelező vállalatok megfelelő irattárral nem rendelkeztek, ezért a geológusok a szolgálat megalakulása után azonnal ennek megteremtésén fáradoztak és ez tette lehetővé, hogy már két év után a szakvéleményezést országos szinten elvégezhessék. Ebben nagy segítséget nyújtott az Állami Földtani Intézet. Ezzel egyidőben a vízföldtani szolgálaton belül szintező csoport alakult, amely elsősorban az illető vállalat által fúrt kutak szintezését végezte, de az Országos Földtani Főigazgatóság