Hidrológiai Közlöny 1965 (45. évfolyam)

9. szám - Dr. Papp Szilárd: Felszíni vizek öntisztulása és terhelhetősége

428 Hidrológiai Közlöny 1965. 9. sz. Papp Sz.: A felszíni vizek öntisztulása tás a szenny víztorkolat alatt talált 26,1 mg/l-ről 3,0 mg/l-re, az ammónia tartalom pedig 38,3 mg/lről 0,07 mg/l-re csökken. Az organikus anyagok lebomlása, mint azt a 3. táblázat mutatja, már 5—6 km-rel előbb fejeződik be, mint a coliszámnak a csökkenése. A Nádasladányban ért szenynyeződésektől 4 km-re a víz újból megtisztultnak tekinthető, ami további 4,5 km-en keresztül fennáll, miközben az oxigéntelítettségi százalék 111-re emelkedik. A felsorolt esetek kisebb vízhozamú vízfolyásokat ért szennyeződésekre, illetve öntisztulásokra vonatkoznak. Nagyobb vízhozamú vízfolyásokban a szennyvíznek többszázszoros felhígulása következtében az öntisztulási folyamatok nem követhetők ennyire élesen, de a vizsgálati adatok arra utalnak, hogy jelentékeny öntisztulás, főleg a nagymértékű felhígulás következtében néhány km-en belül bekövetkezik. így a Duna esetében sokszor 2 km-en belül, a Tisza esetében pedig 5 kmen belül a hígulás útján elősegített öntisztulás gondos vizsgálattal már kimutatható. Az erre vonatkozóan elvégzett nagyszámú vizsgálatból nagy általánosságban levonható az a következtetés, hogy házi szennyvizek esetében kisebb vízfolyásokban százszoros híguláson alul a szennyező forrástól számított 10—20 km távolságon belül, nagyobb vízfolyásokban pedig többszázszoros hígulás esetében 2—10 km-en belül az öntisztulás, illetve a felhígulás a vízfolyást újból eredeti állapotának megfelelő célokra felhasználhatóvá teszi. A végzett vizsgálatok alapján bemutatott példák mind ázt mutatják, hogy a felszíni vizek öntisztító ereje a szennyezéseket hosszabb-rövidebb idő alatt ásványi anyagokká alakítja át, vagyis ártalmatlanná teszi, tehát minden folyó üzemköltség nélkül működő szennyvíztisztító berendezésnek tekinthető. Tehát gazdasági szempontból szükséges a folyók öntisztító erejét figyelembe venni és a szennyvíztisztítás mértékét ennek alapján megállapítani. Az elmondottak szerint a felszíni vizek terhelhetőségének mértékét az öntisztuló képességükkel kell arányba állítani. Tudományos alapon lehetséges is volna erre vonatkozó szabályokat felállítani, ha azonban áttekintünk a figyelembe veendő adatok felett, azt találjuk, hogy a felszíni vizek terhelhetőségét befolyásoló tényezőknek oly nagy a számuk és soknak oly nehéz a számszerű és adatszerű megállapítása, hogy magát a feladatot sem lehet kellő pontossággal körülhatárolni. Az irodalmi adatok [8, 9, 10] és az elvégzett vizsgálatok azt mutatják, hogy ha a felszíni vizekbe jutó szerves eredetű szennyezések felhígulnak, a folyók ezt többnyire minden nagyobb ártalom bekövetkezése nélkül el tudják oxidálni. Ha azonban nincs kellő hígulás, akkor a folyóvízben rendelkezésre álló oxigén mennyisége hamar elfogy és ilyenkor rövidesen anaerob bomlás következik be, ami az anaerob pathogen baktériumok elszaporodásának és ezáltal elterjedésének kedvez. Ezt a folyamatot a hőmérséklet nagymértékben befolyásolja, ezért mások az oxidáció és a baktériumok szaporodásának feltételei télen, mint nyáron. A vízfolyás sebessége is befolyásolja az oxigénegyensúlyt. A sebes folyású víz gyorsabban veszi fel az oxigént örvénylő mozgása következtében, mint a lassú mozgású nyugodt folyó. A folyók mélysége is lényeges tényező. A mélyebb folyó ugyanannyi oxigént vesz fel a levegőből felületegységenként, mint a sekély mélységű. A térfogategységre számított oxigénfelvétel azonban mégis lényegesen kisebb lesz és ezért a mélyebb vizek esetében már kisebb szennyezés is hosszabb ideig érezteti hatását és ezért ártalmasabb lehet. Ezért a felszíni vizek terhelhetőségét a vízfolyásokban végbemenő fizikai, kémiai, bakteriológiai és biológiai változásoknak, vagyis a vízfolyások öntisztulásának ismerete alapján lehet csak megnyugtató módon megállapítani, ebből kifolyólag a szennyvizek tisztításának mértékét megszabni és ezáltal a vízfolyások vizének újból való felhasználhatóságát megfelelően biztosítani. A folyóvizek tisztaságának megóvása ezért csak gyakorlati alapon oldható meg, aminek megelőző jellegűnek kell lennie, mivel a felszíni vizeknek rendszertelen, alkalmi intézkedésekkel való védelme eredményre nem vezetett és ennek következtében egyes folyóvizeink, mint láttuk, már annyira elszennyeződtek, hogy ivóvízellátás felhasználására lehetetlenné, ipari víz biztosítására pedig kétségessé váltak. A felsorolt körülmények mutatják, hogy milyen nehéz valamely felszíni víz szennyvízzel való terhelhetőségét megbízhatóan megállapítani. Ebből következik, hogy nehéz egységes határértékeket megadni a bevezethető szennyvíz összetételére és ennek hígítására vonatkozóan is. Talán ez az oka annak, hogy a felszíni vizek terhelhetőségének határértékei nálunk mind ez ideig még teljesen nem alakultak ki. Ezért a felszíni vizeink osztályozására felállított egészségügyi határértékeknek [11] figyelembevételével a felszíni vizeink tisztaságának megvédése, illetve visszaállítása érdekében a terhelhetőséget és ezáltal a szennyvíztisztítás mértékét nagy általánosságban úgy tartom megszabhatónak, hogy a befogadóul szolgáló felszíni vizek a szennyeződések növekedése következtében szennyezettebb osztályba ne kerüljenek, tehát felhasználhatóságuk ne változzék kedvezőtlen irányban. Ezért a szennyeződést jelző alkatrészek megengedhető növekedését az elvégzett nagy számú vizsgálat alapján a következőkben tartom megjelölhetőnek. 1. Oxigéníogyasztás A szennyvíz bevezetése és teljes elkeveredése után a befogadóban az emelkedés közepes kis víz idején ne legyen több, mint tiszta vizekben (I. osztály) 2,0 mg/l kissé szennyezett vizekben (II. osztály) 4,0 mg/l A többletemelkedés a befogadó oxigénfogyasztásának a szennyvíz torkolata fölötti átlagértékére vonatkozik.